(A keresett terület a jobb lapszélen, a térkép alatt vagy itt a szövegben választható ki. A területen található, már megírt barlangok a jobb lapszélen a térkép felett megjelenő listából választhatók ki, míg az oldal fő sávjában a területhez kapcsolódó hírek olvashatók)
Hazánk legnagyobb egybefüggő karsztvidéke a Keszthelytől Esztergomig húzódó Dunántúli-középhegység, amelyhez szervesen kapcsolódik a pesti oldalon a Cserhát részét képező Naszály és környékének mészkőröge is. Felépítésére általában jellemző, hogy alul a Fődolomit alkotja, amelyre különböző mészkövek, majd márga, agyag, illetve helyenként homokkő, néhol pedig vulkáni kőzet került. A hegyek ÉNy-i oldalán jelentős löszdombok rakódtak le. Bár a hegység legnagyobb magassága a tengerszint felett csak 756 méter (Pilis csúcs), lefelé a karsztosodó kőzet nagy mélységbe lenyúlik, és számos helyen – a törésvonalak mentén – a geotermikus hatás által felmelegített karsztvíz áramlott illetve áramlik fel a mai napig, sok úgynevezett freatikus illetve hévizes barlangot kialakítva. A Pilisben a legmagasabban nyíló barlangbejárat (Szent Özséb-barlang) és a feltételezett karsztvízszint szintkülönbsége 500 méter felett van, amely a legnagyobb hazai mélységi potenciált jelenti. A hegységben a “hagyományos” víznyelők is megtalálhatók, de aktív horizontális (patakos) járatot nem igazán sikerült még felfedezni. A vulkánikus Visegrádi-hegységben csak néhány jelentősebb barlangot ismerünk, ezek nem karsztos eredetűek, hanem áltektonikus úton létrejött hasadékbarlangok, de ezeket is bemutatjuk. Honlapunkon a könnyebb áttekinthetőség érdekében az alábbi részekre osztottuk ezt a területet: 1) Keszthelyi-hegység és a Tapolcai-medence mészkőplatója, 2) Bakony és a Balaton-felvidék, 3) Vértes és Gerecse, 4) Budai-hegység, 5) Pilis és Visegrádi-hegység
Másik nagy jelentőségű karsztterületünk a Bükk, amelynek legmagasabb csúcsa (a hagyomány szerint az Istállós-kő) 960 méter, ám alapterületét tekintve meg sem közelíti a Dunántúli-főkarsztot, ráadásul még további kisebb, elszigetelt darabokra tagolódik, melyek közül legnagyobb a Bükkfennsíki Mészkő Formáció, a legtöbb barlangot azonban nem itt, hanem a Fehérkői-mészkősávban találjuk (Létrás-tető). Ez a szerkezet (a nagy magasság és a közbeékelődött vízzáró kőzetek) azonban úgy tűnik, kedvezett a víznyelők kialakulásának, amelyekhez általában horizontális vízvezető járatok is tartoznak, ám jellemzően nem olyan tágasak, mint aggteleken. A legmagasabban nyíló barlangbejárat és a feltételezett karsztvízszint közötti szintkülönbség valamivel kisebb, mint a Pilisben, 400 méter körül van, de itt található hazánk legmélyebb barlangja, amely 2014 tavasz óta a 275m mély Bányász-barlang (Korábban az István-lápai-barlang volt) Elvétve a fosszilis vagy aktív freatikus/hévizes barlangokra is találunk példákat, különösen Miskolctapolcán.
Az Aggteleki-karszt tulajdonképpen a Gömör-Tornai-karszt részét képezi, csak az országhatár kijelölésekor annak idején a nagyhatalmak a földtani szerkezeti szempontokat (sok más szemponttal egyetemben) nem vették figyelembe. A dombság jellegű, alacsony mészkőhegyek és a köztük illetve körülöttük húzódó, vízzáró agyaggal borított nagy kiterjedésű medencéknek köszönhetően tágas, horizontálisan messzire kiterjedő patakos barlangok jöttek létre ezek legnagyobbika a Baradla (Aggteleki-cseppkőbarlang), amelyet Vass Imre idejében a világ egyik legnagyobb barlangjának tartottak (ma már hazánkban sem a leghosszabb), szomszédja a Béke-barlang, amelynek 1952-es felfedezése a feltáró barlangkutatás nagy virágkorát hozta el, de itt találhatók a viszonylag magas (és hideg éghajlatú) Alsó-hegy különösen tágas, mély zsombolyai, amelyek felderítése komoly kihívást jelentett a két világháború közötti kötélhágcsós barlangkutatóknak. A Vecsembükki-zsomboly 238 méteres mélységével sokáig hazánk legmélyebb barlangja volt. És ezen a karszton is megtaláljuk a termálvízhez köthető barlangokat, főként az Esztramosi hegyben. A feltáró barlangkutatás az utóbbi évtizedekben éppen ezen a területen szinte teljesen elhalt.
Az ország déli részén “magányosan” emelkedik a Mecsek hegység, amelyben egy kisebb kiterjedésű mészkőfolt található, ahol – bár több kutatócsoport is elképesztő energiákat ölt bele és öl bele máig is – igazán jelentős barlangot még nem sikerült felfedezni. A Mecsektől is délebbre található a kicsiny Villányi- majd a Beremendi-rög, amelyek szerény méreteikhez képest jelentős szépségű hévizes barlangokat rejtenek.
Ezeken kívül hazánkban több helyen találhatók még ún. mikrokarsztok (nagyon kis területű mészkőelőfordulások), például a Fertő-tónál, a Börzsönyben Szokolyánál, de ezek jelentőségéről (barlangkutatási szempontból) nem tudunk. Természetesen nagyobb mélységben számos egyéb területen is találunk mészköveket, amelyekben akár lehetnek is üregek, de ezekbe lejutni soha nem fogunk.
