Megszokhattuk, hogy ha a laikus körökben a “barlang” szó elhangzik, akkor az vagy pincét jelent, vagy esetleg valami szórakozóhelyet (bűnbarlang, játékbarlang), de még véletlenül sem barlangot.
Most épp az Index közölt egy terjedelmes cikket arról (lásd itt: https://index.hu/kultur/jardasziget/2023/12/25/santa-fe-amerika-re-paulette-barlang-meditacio-gyogyulas-templom-sivatag-kritika/), hogy egy illető, bizonyos Ra Paulette “mesterséges barlangokat” vájt a sziklába valahol Amerikában.
.
Ez egyébként nagyon jópofa dolog, és művészi, és hasznos is lehet, de attól még ezek nem barlangok, a barlang ugyanis – a törvényben is rögzített definíció értelmében TERMÉSZETES EREDETŰ képződmény.
1996. évi LIII. tv (Természetvédelmi törvény), 23. § (3). a)
“a barlang a földkérget alkotó kőzetben kialakult olyan természetes üreg, melynek hossztengelye meghaladja a két métert és – jelenlegi vagy természetes kitöltésének eltávolítása utáni – mérete egy ember számára lehetővé teszi a behatolást;”
A definícióval egyébként vannak problémák (ezt egyszer alaposan körbejártuk már, lásd itt: http://foldalatt.hu/lehet-e-barlang-a-holdon-avagy-problemak-a-barlang-definicioja-korul/6315/ ) , de ez a része teljesen világos, és jogos is. A mesterséges üreg nem lehet barlang. Lehet kézzel vájni bányát, gödröt, pincét, alagutat, sírt, szentélyt, bármit, de barlangot nem.
A cikkben hosszasan részletezik, hogy ezeknek az üregeknek milyen spirituális ereje, misztikus, vallási kisugárzása van, satöbbi – ez csupán a védett, zárt tér sajátos hangulata, csöndje és titokzatossága, ebben azonban semmi természetfeletti nincsen, és főleg nincsen szó semmiféle kisugárzásról – hacsak a megnövekedett radonszint sugárzásáról nem, de azt aligha lehet műszerek nélkül érzékelni… Természetesen ugyanilyen hangulata van a valódi barlangoknak is, csak azokba a természetvédelmi korlátozások miatt nem lehet tetszőlegesen túrákat és mindenféle spirituális eseményeket vezetni illetve lebonyolítani.
Egyébként, megmondom őszintén, maga az ötlet, hogy műbarlangokat (pontosabban mű-nembarlangokat) lehetne létrehozni, azaz építeni, bennem is felmerült. És pontosan ezért, mert ezekre nem vonatkoznának a természetvédemi hatóság és a nemzeti park igazgatóságok rendelkezései 
Ugyanakkor mászni, kötéltechnikát gyakorolni, énekelni, stb ugyanúgy lehetne bennük, mint az igazi barlangokban.
A dolog financiális kérdéséről, hogy ez az illető tényleg csak szórakozásból, afféle remeteként vájja az üregeket, avagy valaki (például akik a túrákat szervezik) fizetnek-e érte, kinek a tulajdona a terület, illetve kinek a tulajdona lesz az ottani jogrendben a földalatti tér, erről a cikk pont alig tesz említést, pedig szerintem, legalábbis a mi szempontunkból, ha a valódi barlangok kutatásának a finanszírozási lehetőségeivel (pontosabban azok teljes hiányával) akarjuk a műbarlang-kutatást összevetni, akkor ezek nagyon is fontos kérdések lehetnek.
Hozzá kell tenni, hogy egyébként számos olyan barlang található a világon, amelyek teljesen feltöltődtek pl. agyaggal, talajjal, kőtörmelékkel, patakhordalékkal, stb bontható kitöltéssel, és Magyarországon a barlangász kutatás-vezetői képzés koncepcionális hibái folytán a barlangkutatásnak egy sajátos ága fejlődött ki, amelynek keretében ezeket a barlangokat a felszínről indulva addig ásták, amíg csak bírták, olykor akár 50 méter mélységig, egyre hosszabb szállítórendszereket kiépítve. Itt valóságos, természetes eredetű (többnyire mészkőben oldódott) barlangokról van szó, amelyek azonban természetes folyamatok eredményeként feltöltődtek, de amelyek kiásva újra járhatóvá váltak, azonban légteres , bontás nélkül járható szakaszuk soha nem nyílt meg. Szerintem ez egy barlangkutató számára a teljes kudarc, de sokan ebben nem értenek egyet. Viszont egy “barlangásó” számára pont ez a lényeg. Lehet tehát, hogy felfedeztük a kutatásvezetői tanfolyam kulcsát. Úgy látszik, vannak emberek, akik egyszerűen annyira szeretnek ásni, hogy ez számukra fontosabb a felfedezés iránti vágynál.
A cikk is kitér erre a kérdésre, azt írja, “egy korábbi interjújában úgy fogalmazott, hogy nem tudja, honnan jött a késztetés, hogy ásni kezdjen.”
Én viszont tudom. Onnan, hogy az ősember idejében, amikor még nem volt város és nem voltak panelházak, akkor egy védett üreg az a túléléshez hatalmas előnyt jelentett. Aki tehát (az erre alkalmas helyeken) szeretett ásni, az utána nem fagyott meg télen, el tudta oda rejteni az összegyűjtött ennivalót, és biztonságba helyezhette ott az utódait – tehát ennek nagyon egyszerű evolúciós oka van.
Számos helyen egyébként, ahol megfelelően puha de állékony volt ehhez a kőzet (nálunk ez tipikusan a lösz vagy a vulkáni tufa), már régen is vájtak az emberek, nem hobbiból, hanem gyakorlati céllal üregeket. Borospincéket, vagy akár egész városokat. Magyarországon egy példa (a sok közül) erre a Cserépfalu mellett vulkáni tufába vájt pincék, világviszonylatban pedig például a törökországi Kappadókia (érdemes rákeresni, ha valaki még nem látott róla képeket).
Ami egyébként még szakmailag érdekes lett volna, hogy ezeket az üregeket egyedül ásta-e ki, vagy valaki segítette. Az anyagmozgatás ugyanis, főleg függőleges járatokban egyedül igen nehéz, hiszen vízszintesen még csak-csak lehet talicskázni (bár nehezebb és lassabb, mint a vödröket kézből kézbe adogatni), de ha egy függőleges járaton kell felfelé mondjuk vödrökben húzni a törmeléket, akkor ott azt egyedül nem igazán lehet megoldani, mert egyszerre kéne lent is és fent is lennie. Persze ha az ember nyugdíjas, és végtelen ideje van, az más kérdés.
Az az egy azonban biztos, hogy a műbarlang-ásás (akárcsak a valódi barlangoké) igen jót tesz az egészségnek, ha belegondolunk, hogy – legalábbis a cikk szerint – a művész 83 éves, és naphosszat kéziszerszámokkal vájja a sziklát, meg hordja kifelé a törmeléket. Miközben a legtöbben ilyen korukra már az alacsonypadlós buszra is alig-alig tudnak felkapaszkodni.
