Ma lett 20 éves a Szent Özséb-barlang

Húsz éves lett a Szent Özséb-barlang!

2003. április 17-én este fedeztük fel, szemtelenül könnyedén, csak pár követ kellett levenni a bejáratáról, és a próbabontásra magunkkal vitt 35 méteres kötél nem volt elég az akkor feltárult nagy termek teljes bejárásához. Akkor – mivel még nem volt felfedezve a Vacska – ez volt a Pilis legtágasabb barlangja. Néhány kiruccanás után már elértük a 60 méteres mélységet, aztán a látványos felfedezéssorozat elakadt. Hozzá kell tenni, hogy a barlang felső két nagy termét (35m mélységig) valaki már felfedezte előttünk, de visszatemette, erről egy a falban hagyott rozsdás dűbel tanúskodott. Szenthe István kérdésre válaszolva “sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta”, hogy ez a valaki ő volt, valamikor még a 70-es években :)

2005-ben és 2008-ban volt még egy jelentősebb továbbjutásunk, majd 2012-ben is még feltárult egy kisebb szakasz (100m hossz, felfelé tartó oldalág). Jelenleg a barlang 84m mély és 900m hosszúságú (ez a térképi sokszögvonal összhossza). A kutatásnak azonban még nincs vége, több végpont is van, ahol még lehet folytatásban reménykedni – csak munkaerő és szerencse kérdése. A barlangról szóló oldalunk: http://foldalatt.hu/pilis-es-visegradi-hg/szent-ozseb-barlang/

És még egy nevezetes eseménynek van ma az évfordulója, a Kiss Péter-barlang mélyszint, az úgynevezett “Fenekes-akna” alatti részek (az Anna-völgy és a Fenekettes-hasadék) felfedezésének, amely 2020. április 17-én történt, azaz pontosan 3 évvel ezelőtt. A két eseményt összevonva, egyben ünnepeltük (külön torta nélkül). Mindkét felfedezés közös vonása volt egyébként, hogy egy nem túl bíztató helyzetből váratlanul könnyen egy minden várakozást felülmúló eredmény született. Szintén mindkét felfedezés kiváltotta a kollegák felháborodását. A Szent Özséb-barlang esetében azon volt mindenki felháborodva, hogy hogy merészelek mindössze 3 éves barlangász tapasztalattal új barlangot felfedezni, a Kiss Péter-barlang esetében pedig, hogy hogy merünk a Covid-hisztéria alatt barlangot kutatni. (Természetesen a névválasztásba is belekötöttek mindkét barlang esetében.) Az egybeesés egyébként véletlen, tehát a Kiss Péter-barlangi felfedezést nem időzítettük, csak egyszerűen így adta ki.

A Központi Bizottság határozata alapján a fokozódó nemzetközi helyzetre tekintettel az ünneplés szűk körben (melyet csapatunk 2 tagja, egy vendég barlangász és két laikus vendég alkotott) egy szerény barlanglátogatással, majd azt követő tortaevéssel zajlott, és utána otthon a Medvédelmi Területen kötéltechnika-gyakorlással zárult.

A tortát ezúttal a felszínen fogyasztottuk el, 2 éve ugyanis (akkor szintén volt torta) lent a barlangban ettük meg, amelyből súlyos diplomáciai bonyodalmak származtak, facebookos barlangszakértők szerint ugyanis, amennyiben leesik egy morzsa, az teljesen tönkrevágja a barlang élővilágát. (Az, hogy pl amíg nem volt ajtó, addig több köbméter avar ment be évente, az nem volt baj. A torta morzsái viszont igen). Így hát idén kint ettük meg, a védett területet rongálva a csokibevonatról lehulló nanorészecskékkel.

338523663_912329269977252_5653077166177577769_n

a Torta

 

 

Hogyan tovább? Mert szó sincsen arról, hogy most már csak tortázgatni járunk, és megpróbáljuk a múltat felélve “várni a nyugdíjat”… A Szent Özséb-barlang legtávolabbi pontján, a 42-es veszedelemnél már készen van az omladék stabilizálása, reményeink szerint itt nemsokára megkezdődhet a bontás. Ezen kívül fel fogjuk tárni a Rom-terem eredeti aljzatán a 2004-es omlás során eltemetődött másik oldalfülkét, valamint a Csapolt-teremben a Nyereg nevű rész alatt 2007-ben még elérhető, azóta eltemetődött Puhított-fülkét, valamint a 2012-es tanfolyam során feltárt Tanfolyamos-teremből felfelé tartó omladékot is meg fogjuk nézni, hogy honnan érkezik, valamint a Kókusz-bánya kürtőit is tisztázni szeretnénk, amint a Bejárati-terem felső végéből felfelé tartó, agyaggal eltömött járatot is.
Kiépítés szempontjából pedig végleges megoldást (azaz könnyűbetonos kötésű rakott kőfalat) kell kialakítani a Kókusz-bányából lefelé vezető vasalat helyett, ez a 2005 karácsonykor lóhalálában elkészült lakatosipari fércmunka ugyanis – túl azon hogy kényelmetlenül szűk – előbb vagy utóbb szét fog rozsdásodni, és az az átjáró össze fog omlani, ami után már sokkal nehezebb lesz helyreállítani.

Való igaz azonban, hogy “az aratnivaló sok, de a munkás kevés”, azaz senki nem tudja, hogy mire lesz valaha is időnk a fent felsorolt rengeteg dologból; mivel ezt a kutatást gyakorlatilag senki nem támogatja, sem anyagilag, sem erkölcsileg, ugyanis a kutatómunkát még a barlangászok többsége is megveti, vagy legalábbis igyekszik nagy tisztelettel jó messze elkerülni :).

Ezért lenne égető szükség a barlang idegenforgalmi megnyitására, csúnya hivatalos kifejezéssel “hasznosítására”, amely során lehetőség nyílna mind kutatók toborzására, mind pedig a költségek finanszírozására. Erre azonban egyelőre semmi esély nem látszik, lévén hogy az illetékes hivatalnokok körében már lassan két évtizede szilárdan tartja magát az a meggyőződés, hogy nekik egyfajta szent küldetésük minden ilyen legális próbálkozást megakadályozni. Illegálisan pedig mi nem fogunk túrákat vezetni, mert túl nagy a kockázat, túl sok a veszítenivalónk.

Így tehát marad a jelenlegi rendszer, hogy Don Quijoteként néhány hasonlóan bolond barátommal bontogatjuk a végpontokat, egyre több barlangban és egyre több feladat között szétforgácsolódva, miközben a barlangász társadalom türelmesen várja, hogy végre megszűnjünk, aztán elfoglalhassák az általunk kibontott barlangokat, átnevezhessék a járatokat, és leköszörülhessék az ajtókról feliratokat, minden nyomunkat eltüntetve, amint azt a Vacskánál is tették.

Könyvjelzőkhöz permalink.

2 hozzászólás a(z) Ma lett 20 éves a Szent Özséb-barlang bejegyzéshez

  1. Boldizsár mondta:

    Boldog születésnapot! :) Hiányoznak a videók. Tudom nincs rá kapacitás, de reménykedünk a legjobbakban.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>