Jakucs László: Szerelmetes barlangjaim (Akadémiai Kiadó, 1993)
A 315 oldalas, keménykötésű, A4-es könyv tulajdonképpen a 2001-ben elhunyt szerző emlékirata, amely – amint azt a kiadó által mellékelt méltatásban is írják – “olyan izgalmas, mint egy kalandregény”. Valóban, mintha egy kalandregényt tartanánk a kezünkben, amely megtörtént eseményeket dolgoz fel, de hitelesnek korántsem nevezhető. A mellesleg elképesztő felelőtlenségekről is árulkodó kalandokat a megható, de gyakran képtelenségeket ábrázoló rajzok teszik felejthetetlenné. (Gönczi T. rajzai)
Idézet a 16. oldalról: “Szorosan tartsd, Sándorkám! – lihegtem, majd eleresztettem karommal a sziklaperemet, az utolsó fix pontot. (…) A kötél nem szakadt el. Mintegy 13 métert repültem lefelé, s ott a fához kikötött kötél véget ért.“)
A fotóanyag sajnos nagyrészt nem a könyvben tárgyalt barlangokhoz vagy személyekhez kapcsolódik, hanem a világ minden tájáról lett összeválogatva, és külön ívekre gyűjtögetve található meg, de legalább színes.
Emellett a szerző – aki a szegedi egyetem Földrajzi Tanszékének vezetője volt – a könyv első felében tudományos elméletekbe is bocsátkozik, amelyek szintén inkább csak érdekességnek tekintendők… Szerinte például a több méteres mennyezeti gömbfülkéket a hévíz örvénylése, a patakos barlangokat pedig a kavicsok véső munkája alakítja ki, a keveredési korrózióról pedig még említést sem tesz.
Elsősorban a 14 év alatti korosztálynak való olvasmány, és bár korántsem tartalmaz helyes útmutatást arra nézve, hogy hogyan kutassuk a barlangokat, ne felejtsük el, hogy igen sokunk ennek a könyvnek a hatására vált barlangásszá.
