Kiss Péterről nevezzük el az “új kristálybarlangot”

Videó az alábbi linken (ha a beágyazás nem működne): https://youtu.be/vqQr2vPZ1TE

Még tavaly nyáron vettük észre egy ismert, de jelentéktelennek vélt pilisi barlangban, hogy a bejáraton áramlik kifelé a hideg levegő. Megkezdtük a bontást, és több mint egy évi kemény munka után 2015 november 1-re virradó este megnyílt egy rés, amin át be lehetett látni egy alattunk elhelyezkedő ismeretlen járatba. Egy barit- és gipszkristályokkal, valamint borsókővel díszített tágas járatba jutottunk. Erről ebben (Mindenszentek-terem), és ebben (Ikrás-akna), és ebben (Rakottkrumpli-ág) a bejegyzésben írtunk részletesen.

20151111_003

Kiss Pétert ábrázoló graffiti a Filatorigát HÉV megállónál

A barlangot a jövőben egykori tagunk után, aki hősi halált halt a Himalájában, Kiss Péter-barlangnak nevezzük.

 

Kiss Péter tizenegy évvel ezelőtt a teljesítménytúrázás során kialakult barátságunkat követően csatlakozott a barlangkutató csoportunkhoz, így tőlünk tanulta a barlangkutatás alapjait, részt vett velünk a Szent Özséb-barlang, és a Csévi-szirti barlangok kutatásában is, több pilisi felfedezésünknek is résztvevője volt, és lényegében innen indult el a barlangász, majd később az abból kiágazó hegymászó pályafutása. Annak idején Itt írtunk róla bővebben.

Névtelen t

Forrás: Országos Barlangnyilvántartás

Ettől függetlenül az is igaz, hogy

a barlang első szakaszát még a Vörös Meteor Tektonik barlangkutató csoport fedezete fel a 70-es években,

 

de az akkor csak egy 40 méter hosszúságú, lapos kuszoda volt, amelynek senki nem tulajdonított különösebb jelentőséget, a benne érezhető huzatot sem vették észre, legalábbis a jelentés nem említi. Ehhez képest a most megismert, lefelé tartó, tágas, gipszkristályokkal bíró és csábítóan huzatoló végpontú új szakasz minden szempontból egy új minőséget képvisel, így indokoltnak érezzük, hogy a barlang új, komolyabb nevet kapjon. Ha a hivatal is átnevezi, akkor a régi név megmarad szinonímaként, ha pedig nem, akkor a Kiss Péter-barlang lesz a szinoníma, de azt gondoljuk, hogy ennek nincs különösebb jelentősége. Az “átnevezéssel” természetesen nem célunk elődeink érdemeinek csökkentése, ezért a következő jelentősebb feltárás során majd valamely járat elnevezésekor megörökítjük “VM Tektonik” nevet , vagy a barlang régi részének eredeti nevét — amelyet gyakorlatilag az átnevezésnek köszönhetően ismer meg a közönség. A barlang eredeti nevét azért nem írjuk most még le, mert nem szeretnénk, ha mindenki odamenne borsókövet vésni. (A biztonság kedvéért be is omlasztottuk az új részbe vezető átjárót, a lezárás elkészültéig.)

A fallal párhuzasmosan futó, hátulról átvilágítható gipszkéreg.

A fallal párhuzasmosan futó, hátulról átvilágítható gipszkéreg.

A képződmények védelme indokolja a barlang sürgős lezárását.

 

Ennek az engedélyezésről már egyeztettünk az illetékes szervekkel, amelyek (a “Földművelésügyi Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Tájvédelmi, Barlangvédelmi és Ökoturisztikai Osztály”, azaz magyar nevén Barlangtani Intézet, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság) képviselői szemlét is tartottak a barlangban (lásd ezt a bejegyzést), ennek során egyeztettük a részleteket is, így vélhetően rövid idő alatt túljutunk a papírmunkán, és nekiláthatunk a lezárás építésének. Még az is lehet, hogy tudnak hozzá forrást biztosítani. Ezt egyébként mi nem várjuk el, végül is mi bontottuk ki a barlangot, tehát a mi lelkünkön szárad, hogy biztonságba legyen “helyezve”.

——————

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

.

Egyesületünket támogathatja a jövedelemadó egy százalékával (adószám: 18222786-1-43), valamint az általunk tavaly kiadott, Felfedezések a föld alatt c. könyv, illetve az idei feltárások fotóit is tartalmazó 2016-os falinaptárunk megvásárlásával.

Könyvjelzőkhöz permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>