• P1010648 csík 2017

Feltárult a Mindenszentek-terem folytatása is – egy csupa borsóköves akna.

Galéria a cikk végén!

Előző bejegyzésünkben említettük, hogy a Mindenszentek-terem alatt folytatódó járat egy szűk és lapos, de huzatoló légrésben végződik, ahol a bedobott kő 5-10 métert esik. Természetesen visszatértünk az átbontása végett, ami először nem tűnt könnyűnek, mert a járatot kitöltő törmelékes kitöltés felső 20 centis rétegét a közé folyt cseppkőkéreg betonszerűen összecementálta. Szerencsére azonban sikerült ezt egy ponton aláásni, és innentől kezdve szétszedhető volt, és rövid, kb. egy méternyi bontás után már bent is voltunk az új részben.

Az "Ikrás-akna"

Az “Ikrás-akna” (kattintson a képre a nagyobb mérethez)

Egy kisebb (8 m mély) akna tátongott előttünk, amelyben kötél nélkül nem csak hogy veszélyes lett volna lemászni, de a falait borító tömérdek borsókőben is kárt tettünk volna, ha traverzálva próbáljuk meg. Szerencsére vittünk magunkkal kötelet és beülőt, így csak a teremig kellett visszamenni, és már le is ereszkedhettünk. Sajnos itt máris egy újabb végpont fogadott minket, de legalább sikerült azonosítani, hogy merre közlekedik a levegő és a denevérek.

Az akna falán többféle képződmény volt megfigyelhető, például lent egy lejtős párkányon gombatenyészetre emlékeztető lapos, tömpe cseppkövek, a falon “hagyományos” borsókövek, és feljebb pedig ikraszerű csoportokban lévő, teljesen gömb alakú (tehát nem nyelesen elnyújtott) borsókövek. Ez utóbbiak tűntek számomra a legérdekesebbnek, mivel máshol nem láttam ilyesmit. Erről is neveztük ezt a helyet Ikrás-aknának. Bár ez az akna már nem annyira különleges, mint a Mindenszentek-terem alsó felében lévő gipszkéreg, hiszen a borsókő számos barlangban előfordul, de mindenesetre nagyon látványos.

A Kiss Péter-barlangról szóló aloldalunk itt található.

Invalid Displayed Gallery

Könyvjelzőkhöz permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>