• NYÍLT NAP – RÉSZLETEK A KÉPRE KATTINTVA

    55597518_2210122955677928_5380494643404210176_n

Szemle az “új kristálybarlangban” – meglett a Bölcső-hegyi huzat forrása is

Szerdán, a hideg, de csodaszép napsütéses őszi időben végre sor került az augusztus 15-i felfedezésünk nyomán legmélyebb hazai nemkarsztos barlanggá váló Bölcső-hegyi-barlang, valamint a november 7-én felfedezett “új pilisi kristálybarlang” -ként emlegetett Kiss Péter-barlang hivatalos szemléjére, amelyen részt vett a Földművelésügyi Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Tájvédelmi, Barlangvédelmi és Ökoturisztikai Osztály (a köznyelvben “Barlangtani Intézet“) munkatársai mellett a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság új szakreferense (az október 4-én elhunyt Juhász Márton utódja) is.

A szélcsendes és fagyos reggel – tekintettel arra, hogy a felső bejáratként huzatoló, most is látványosan gőzölgő Bölcső-hegyi-barlanggal kezdtük a szemlét – kifejezetten optimális volt, így két legyet ütöttünk egy csapásra, a barlang bemutatása közben egyúttal a huzat forrását is meg tudtuk keresni.

Egyeztettük továbbá a barlang bejáratának az állagmegóvási célú kiépítéséről alkotott elképzeléseinket is, melynek során mindnyájan indokoltnak láttuk egy-egy kis támfal létesítését a hasadékszerű lyuk két szálkő-falára merőlegesen.

P1030366_resize

Fókuszban a falat borító baritkéreg (bárium-szulfát)

P1030367_resize

Német-Bucsi Attila, az új szakreferens

Ezután látogattuk meg az “új kristálybarlangot”, amely tulajdonképpen egy már korábban ismert, de eddig jelentéktelennek hitt barlang új szakasza, azonban az ismert részhez képest minden szempontból egy új minőséget képvisel, tehát nem tévedünk nagyot, ha új barlangnak tekintjük.

Leereszkedtünk az új rész legalsó pontjára, az Ikrás-aknába is, ahol megtanácskoztuk a további kutatás mikéntjét, és egyúttal meggyőződtünk róla, hogy a korábban a denevér-kijelölés alapján azonosított végpont valóban huzatol befelé (ez a barlang a huzat szempontjából egy alsó bejárat).

Azzal kapcsolatban is kompromisszumra jutottunk, hogy pontosan hová fog épülni a lezárás. Ez minden barlangnál kardinális kérdés, ugyanis a kutatás hatékonysága alapján az lenne a jó, ha a barlang rögtön a bejáratnál lenne lezárva, hogy a bejárati terem kényelmes, időjárástól védett és zárható öltöző- és tárolóhelyül szolgálhasson. A természetvédelmi szervek szakemberei által általában képviselt elv, a minimális beavatkozás elve alapján pedig a barlang legszűkebb részén, kívülről nem látható helyre kellene az ajtót beépíteni. Végül a felszíntől 2 méterrel beljebb létesítendő ajtóról és falról egyeztünk meg, amelyet napokon belül hivatalosan is engedélyeztetni fogunk, (azért csak napokon belül, mert két nap múlva már ingyenes lesz a kérelmezése), sőt még arra is látszik remény, hogy az illetékes szervek finanszírozni fogják az elkészítését.

Könyvjelzőkhöz permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>