Új kristálybarlang a Pilisben

FRISSÍTÉS: Azóta már továbbjutottunk a végponton (Ikrás-akna), lásd ezt a  bejegyzést. Azóta újabb továbbjutás is történt (Rakottkrumpli-ág), lásd itt.

—–

Folytatódik a felfedezés-sorozatunk, amely nyár óta tart. Ezúttal éppen egy kristálybarlangot találtunk. (Galéria a cikk végén!)

?

(nagy méretért kattintson a képre, többi kép a galériában a cikk végén)

Egy jelentéktelen kis barlangban, amely leginkább csak a rókák számára lehetett korábban érdekes, a huzatot követve kemény munka árán nem várt felfedezésre került sor.

Mivel a kutatóakna alja már november 1-re virradó este kilyukadt, és be lehetett látni egy járatba (ahová akkor az omlásveszély elhárítása nélkül akkor nem tudtunk behatolni), egy kisebb felfedezésre már eleve fel voltunk készülve, de amit találtunk, az minden álmunkat felülmúlta.

Egy szűkebb, lejtős szakaszt követően nagy terembe jutottunk (10-15 méter hosszú, 4-6 m széles, átlagosan 2-3m magas, de a közepén egy kürtőben eléri a 7 métert). De még milyen terembe! A lejtős terem felső felén a falak töredezett felszínűek voltak, itt látszott, hogy felszakadt a mélyebben lévő járat, de az alsó részének falai épek és csupa borsókövesek voltak. Egy nagy (több négyzetméteres) részen a falat egy olyan gipszkristály-bevonat borította, amely mögött a mészkő visszaoldódott, és így a kristálykéreg és a fal között egy 10 centis rés van, miáltal hátulról át lehet világítani. Nem hittünk a szemünknek. Kisebb megszakításokkal egy éve tartó kőkemény, néha reménytelennek tűnő küzdelem után végre elértük a célt, sőt még többet is annál. A teremnek a Mindenszentek-terem nevet, az oda vezető bontott átjárónak pedig a Holtak Kapuja nevet adtuk, mivel kevéssel a halottak napja előtt pillantottuk meg az új barlangszakasz első részletét.

(Szükségét érezzük hozzátenni, hogy a “Holtak Kapuja” csupán egy kibontott átjáró elnevezése, amelyet mi találtunk ki. Egyébként gyakori, hogy egy jeles napon felfedezett barlangszakaszt a felfedezés dátuma alapján neveznek el, tehát ebből helytelen volna bármiféle következtetést levonni)

Csendélet az új részben

Csendélet az új részben (galéria a cikk végén)

A tipikus hévizes kialakulású terem végében a járat kuszodaként folytatódik, és pár méterrel lejjebb található a mélypont, ahol egy aláhajlás alatti keskeny légrésen keresztül közlekedik a huzat, és a ledobott kő jócskán elgurul majd kb. 5-10 m esés után visszhangosan puffan.

A végponttal kapcsolatban a cikkünket napokon belül frissítjük.

A barlang helyét a képződmények védelme érdekében nem áruljuk el, és egyben kérjük a kollégákat is, hogy aki tudomást szerez róla, hogy hol található, az se írja meg az internetre.

Akit érdekelnek további részletek a barlangról, azt szeretettel várjuk az MKBT Szakmai Napok nevű rendezvényén (Jósvafőn), ahol vasárnap (2015 nov 15) reggel a mi előadásunkkal kezdődik a konferencia. Bár nem a vasárnap reggeli előadások a legnépszerűbbek, mégis érdemes lesz felkelni mindazoknak, akiket nem csak a szombat esti koncert, hanem az új feltárású barlangok is érdekelnek.

Aki nem követte az eseményeket, az a nyár vége óta történt felfedezéseinket áttekintheti az alábbi összefoglalással:

2015 augusztus közepe: nagy munkával 60 méter új részt találtunk a Visegrádi-hegység egyik nemkarsztos barlangjában, ez lett hazánk legmélyebb nemkarsztos barlangja (33m mély). Mellesleg ugyanitt kelta kori (Kr.u. I.-II. század) cserepek és véső is előkerült.

2015 augusztus vége: feltártuk a bükki Diós-pataki-víznyelő 20 éve eltemetődött járatát, majd a BNPI-szemle során egy teljesen új járatka is megnyílt ugyanitt. Kb. 100 méter felfedezés.

2015 szeptember eleje: hihetetlen véletlen keretében találtunk egy lyukat a Pilis oldalában, ahol két követ félretéve puszta kézzel sikerült egy kb. 20m mély, 40 m hosszúságú, tágas hasadékot találni, amely különleges montmilch-szakállairól kapta a Kőszakállú-barlang nevet.

2015 november eleje: Feltárult a kristályokkal és borsókővel ékesített Mindenszentek-terem.

Invalid Displayed Gallery

Farkas HDR képei összeillesztés után:

Invalid Displayed Gallery

Könyvjelzőkhöz permalink.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Dné K.E. mondta:

    Gratulálunk, csak így tovább!

Hozzászólás a(z) Dné K.E. bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>