• NYÍLT NAP – RÉSZLETEK A KÉPRE KATTINTVA

    55597518_2210122955677928_5380494643404210176_n

Nemzeti Parki szemle Dióspatakon, ismét továbbjutással – ez már teljesen új járat

Egyelőre úgy néz ki, tartani tudjuk azt a jó szokást, hogy két hetente felfedezés van. Ha nem is olyan nagy, mint a múltkori ittjártunkkor, mivel most csak egy 20 méternyi kuszoda tárult fel, de  ez már teljesen új járat, amelyet elődeink korábban nem találtak meg, és ami ennél sokkal fontosabb, szintén lefelé vezet, tehát a történelmi végpont kikerülésével kecsegtet. Ezért is adtuk neki a “Féreg-járat” elnevezést.

Vasárnap Ferenczy Gergely, a BNPI szakreferense kiszállt a barlang szemlézésére, és ezen jeles alkalomból eljött Csaszi (Csepreghy Ferenc) is, aki részt vett a barlang évtizedekkel ezelőtti kutatásában is. Ott volt természetesen Dolgos Miklós, a kutatásvezetőnk, valamint az általa a közeli Pénz-pataki-barlangban tartandó túravezetői tanfolyami gyakorlat három résztvevője, és Ákos, aki a nyári tanfolyamunk óta csatlakozott hozzánk, és már a két héttel ezelőtti újrafeltárás munkálatainak is az egyik alappillére volt.

IMG_3433 kicsi

Az augusztus végén újrafeltárt szakasz tágas folyosója.

A barlang megtekintése és egy az eddigieknél valamivel jobb fotó elkészítése után megnéztük azt a felső végpontot, ahol fura módon szintén lefelé vezetett a járat, ahonnan a huzat jött, ahol a problémás omladék miatt a múltkor visszarettentünk. Most Csaszi ment előre, és azt mondta, hogy ő ott a végponton belát, és szerinte csak pár követ kell kivenni, és be lehet bújni. “Hát ez nem létezik – gondoltam magamban – hogy én egy  szabad járatból fordultam volna vissza a múltkor”. Pedig de, illetve majdnem. Bemásztam én is oda, és valóban be lehetett látni, és úgy láttam, hogy van bent a fülkében, ahol ültünk, egy kis (1 m3-nyi) depózóhelyünk is. Erre azonban semmi szükség nem volt, ugyanis két nagyobb (100 kilós)  kő kiemelése után már be is bújhattunk a szűkös, de fekve kényelmesen járható vízmosta szálkőjáratba, amely lefelé vezetett, és jött belőle a huzat. Gergő és Miki is jött utánunk, a többiek sajnos kint maradtak, mivel Miki nem akarta elhúzni az időt, elvégre csupán egy órát szántunk a szemlére, csak a belyukadás ebbe nem volt betervezve. Minden kanyarnál úgy nézett ki, hogy a kuszodának vége van, záródik, de mégis mindig folytatódott, aztán elérkeztünk egy szálkő szűkülethez, amely elakasztott minket. Szerencsére nem hoztunk szerszámokat, mert akkor valószínűleg elmaradt volna Pénz-patakon a tanfolyami gyakorlat… Még egy oldaljáratot gyorsan felderítettem, egy kitáguló fülkébe lehetett felmászni, amelynek a teteje omladék, amelyen át láthatóan víz szokott befolyni. Az új szakasz poligonhosszúsága kb. 25 méter lesz, ezzel a barlang poligonhossza már biztosan átlépi a 100 métert.

IMG_3432 kicsi

Ugyanaz fekvő képen. Az új szakaszban sajnos általunk nem készült fotó – ha hozzájutunk az itt készült képekhez, frissítjük a bejegyzést.

 

Könyvjelzőkhöz permalink.

2 hozzászólás a(z) Nemzeti Parki szemle Dióspatakon, ismét továbbjutással – ez már teljesen új járat bejegyzéshez

  1. Zsuzsa mondta:

    Sziasztok!
    Mi is barlangászunk a Bükkben. Van egy ígéretes barlang Sály közelében, csak dolgozni kellene benne. Úgy tűnik, jégbarlang lesz, elkelne egy kis segítség, mert alaposan megfogyatkoztunk az utóbbi időben.
    Kapcsolat: csatacsillag@gmail.com

    • Slíz György mondta:

      Kedves Zsuzsa!

      Minket minden érdekel, majd megnézem (írtam neked privátban), és ha én is jónak találom, akkor segítünk. Látatlanba nem ígérhetek semmit, mert olyan hely, ahol dolgozni lehet, bőségesen van, és nem az a feladat, hogy mindent kibontsunk, hanem az, hogy megtaláljuk az olyan helyeket, ahol az egységnyi munkára eső várható eredmény a legnagyobb.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>