A 2014-es év összegzése barlangász szemmel

Ereszkedés a Bányász-barlangban -200m körül.

Ereszkedés a Bányász-barlangban -200m körül.

A 2014-es év a hazai barlangfeltárások szempontjából mozgalmasan indult, január elején a pilisi Ajándék-barlangban történt jelentős továbbjutás (aminek annak dacára örülünk, hogy egyelőre ki vagyunk onnan zárva). Ezt követően a bükki Sebes-barlang már korábban feltételezett másik ága került elő 500 méter hosszban és nem várt méretekkel, majd a szintén bükki Fekete-barlangban tárult fel egy párszáz méteres új szakasz, és mindezt megkoronázta a Bányász-barlang rekorddöntése, amely nagyrészt a 2013-ban felfedezett gigantikus Törpill-aknának volt köszönhető, de a 254 méter biztos meghaladása már csak 2014 év elején sikerült, április 9-én jelentették be a sajtónak, hogy a barlang mélysége 275 méter, ezzel hazánk legmélyebb barlangja.

Ezt követően a feltárási sikerekben kisebb visszaesés kezdődött, a nyár során egyedül a pilisi Vacska-barlangban történt valamiféle áttörés, 200 méternyi új rész tárult fel (amelyet mi szintén nem láthatunk, így azt is csak sejtjük, hogy az általunk 2010-ben felfedezett Farkas-verem folytatásáról lehet szó). A hírek szerint a közeli Ajándék-barlang új szakaszában is feltárult a nyáron további 300 méternyi járat csak úgy mellékesen, térképezés közben. Ez objektíven nézve komoly eredmény, de a Vacska- és Ajándék- barlangot magába foglaló Csévi-szirtek adottságait és a korábbi, még közös kutatás tapasztalatait figyelembe véve korántsem rendkívüli.

Ezen felül a Mecseki a Spirál-barlangban történt kisebb előrelépés (100 méternyi járat feltárása), és szintén 100 méteres nagyságrendű felfedezés történt térképezés során a Sebes-barlang januári új szakaszából kiindulva. Ez nem jelenti azt, hogy másutt megszűnt volna a barlangkutatás, a barlangász körökben közismert kutatásokon túl több újonnan “elővett” barlangról is tudjuk, hogy nagy erőkkel dolgoznak rajta a kutatók, csak még nem mosolygott rájuk a szerencse – vagy csak elfelejtették publikálni.

Az akna a gödör legmélyebb pontján. Felette, a sziklafal tetején folytatódik a meder.

Mélyül a kutatóakna Bánkon, ahol tavasszal beszakadt és visszaduzzadás nélkül eltűnt a Jenői-patak

A hírek szerint újjáéledt egy újabb nyelőben a bakonyi Kab-hegyen az évtizedes hagyománnyal rendelkező kutatás; és egy tavaszi árvíz miatti látványos beszakadás nyomán – többek között a mi részvételünkkel – elindult a munka Bánkon is (Nógrád megye), az ország legnagyobb vízgyűjtő területű víznyelőjében.

A korábbi években szinte elfeledett Aggteleken is újabb próbálkozások kezdődtek, bontás indult például a Vízfakadás-barlangban, valamint kutatótábor szerveződött a Baradlában a Hosszú Alsó-barlangnak az egyik nyelő felől való feltárására. A Rózsadombon menetrendszerűen bekövetkező építkezési barlang-belyukadások sora is folytatódott, ezúttal a Törökvész úton, de hiába csatlakoztunk be még mi is a munkába, csak egy újabb bejárat lett belőle a Ferenc-hegyi-barlangra.

Itt jegyezném meg, hogy ha esetleg valaki tud olyan új feltárásról, amelyet kifelejtettünk, akkor jelezze, és korrigáljuk a hibát.

Az egyik új huzatoló lyuk a sok közül

Az egyik új huzatoló lyuk a sok közül

Ami pedig minket illet, a feltárásra szánt erőink nagy részét arra fordítottuk, hogy minél több barlangot vizsgáljunk át bontási lehetőségek után kutatva, ennek eredményeként – valamint az ismerősöktől és kollégáktól begyűjtött információk alapján – idén szerte az országban 11 darab olyan új bontási pontot azonosítottunk, ahol belátható munkával garantálható az új járat felfedezése, de a szakma korábban nem tartotta számon.

De nem csak feltárások történtek. Rekordmennyiségű, összesen 4 hazai barlangos könyv jelent meg, először is dr. Leél-Őssy Szabolcs könyve a József-hegyi-barlangról (amelyet a megjelenéskor pontosan 30 éve fedeztek fel), szinte ezzel egyidőben a széleskörű barlangkutatói összefogással megírt, általunk kiadott Felfedezések a föld alatt – Magyarország új barlangjai c. könyv, amely egy-két kivétellel szisztematikusan összefoglalja a 2003 óta felfedezett jelentősebb hazai barlangokat és új barlangszakaszokat.

.

A Felfedezések a föld alatt c. könyvünk

Ezt követte dr. Mindszenty Andrea könyve a Budapesti barlangokról és a környék geológiájáról, majd állítólag az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság is kiadott egy könyvet, “A Baradla-Domica-barlangrendszer. A barlang, mely összeköt” címmel, amelyről azonban az ANPI honlapján nem találtunk információt. Természetesen a Karszt és Barlang folyóirat, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat kiadványa idén sem jelent meg.

Tovább gyarapodott a barlangászokhoz valamiképpen kapcsolódó teljesítménytúrák sora is: A Himalájában 2013-ban Erőss Zsolttal együtt tragikusan elhunyt Kiss Péter barátunknak (akinek hegymászó-pályafutása a barlangászatból “nőtt ki”) állított emléket az egyébként példásan megszervezett mátrai Kiss Péter Emléktúra.

Politikai fronton sok meglepetést nem hozott az új év, kivéve a DINPI vagyongazdálkodási igazgatójának, néhai Simó Gáspár úrnak a váratlan és tragikus halálát, aki a szóbeszéd szerint a lakása ablakán zuhant ki. Efölött a többség úgy átlépett, mintha az volna a világ legtermészetesebb dolga, hogy 51 esztendős, családos, komoly beosztású emberek, akik többszázmillió forintok felett döntenek, csak úgy minden ok nélkül kiesnek vagy kiugranak az ablakon.

A félve várt csapások viszont rendre elmaradtak, például Adamkó Pétert még mindig nem tudta sem a DINPI, sem az ellenérdekelt kollégák távozásra bírni a József-hegyi házból, az MKBT is sikeresen elkerülte a gazdasági összeomlást, és a Szemlő-hegyi-barlang fogadóépületében lévő székhelyének az elhagyására sem kényszerült, és a Barlangtani Osztályt sem számolták fel és nem is költöztették be a Minisztériumba a Szépvölgyi úti idilli házikóból, és újabb gyanús, a barlangászok által elnyert túlárazott megrendelések és pályázatok sem kerültek a nagy nyilvánosság el, tehát egy botrányokban szegény évet zártunk. Csupán a természetvédelmi hatóság neve változott KTVF-ről KTF-re, mert kikerült a vízügy az illetékességi körükből, de ezt a legtöbb barlangász észre sem vette, csak aki olyan szerencsés helyzetben van, hogy napi szinten levelezgethet ezen szervekkel.

125 000 Ft

125 000 Ft

A mi szempontunkból is nyugodt évet tudhatunk magunk mögött, mivel a rosszakaróink nem tudtak velünk szemben semmilyen érdemi ügyben átütő sikert elérni, a Szent Özséb-barlangi kutatási engedélyünket sem vették el, eddig csupán egy 125 ezer és egy 25 ezer forintos bírságot szabott ki ránk jogerősen a hatóság, azt is csak a 2013-as kutatók éjszakája kapcsán. Ezen felül még elérték, hogy az MKBT által Cserépfalun szervezett Szakmai Napokon ne tarthassunk előadást, és ne mutathassuk be a Felfedezések a föld alatt c. könyvet, amelyből így is már mostanra több példányt eladtunk, mint ahányban a Józsefhegyi-barlangról szóló könyv összesen megjelent. Kissé ambivalens módon még a DINPI is vásárolt 15 példányt.

Nem tétlenkedtünk a világhálón sem. Elindítottuk a jelen (www.foldalatt.hu) honlapot, amellyel létrejött egy olyan független országos barlangkutatási információforrás, amely nincs semmiféle alku által determinálva. Mivel semmilyen, a barlangászattal összefüggésben lévő civil és állami szervezettől nem kapunk támogatást (se anyagi, se más értelemben), ezért a legtöbb esetben nyugodtan leírhatjuk az igazat. Mert mi megengedhetjük magunknak.

A bejárat alulról

A Macska-barlangi 2014 szeptember 12-i árvíz az egyik videónkon

Elindítottuk a “földalatt.hu” youtube-csatornát is, amely eddig összesen több mint 25 000 látogatást ért el, és idén harmadszor is megszerveztük az immár hagyománnyá vált és egyre nagyobb sikerű Pilis Barlangjai Teljesítménytúrát közel 300 fő részvételével, és ismét sikeres barlangi programot szerveztünk a Kutatók Éjszakáján, és ezúttal fel sem jelentettek minket. Nem derült fény arra, hogy ez az enyhülés jele, vagy csupán a kapacitáshiány következménye volt-e.

Ezen kívül az anyagi téren sem alakult gyengébben az idei év, mint a tavalyi, idén is bejutottunk a Magnet Bank KAP pályázatába, ahonnan közel 200 000 forint működési támogatásban részesültünk, valamint a NEA-ból kaptunk 800 000 Ft támogatást (szintén működésre), és a Pálos Rendtől 50 000 Ft támogatást a könyv kiadására. Az 1% felajánlásokból 48 000 Ft támogatás gyűlt össze, csak a közhasznú szervezeteket érintő új bírósági nyilvántartásbavételi hercehurca miatt egyelőre nem kaphattuk meg.

Kiderült továbbá, hogy nem csak a barlangi omladékbontásokban, hanem a bíróságon is képesek vagyunk megtalálni a rendszer gyenge pontjait, ugyanis első fokon megnyertünk a pert az Észak-Dunántúli KTF ellen az elutasított Ajándék-barlangi kutatási engedélykérelmünk ügyében. A KTF felülvizsgálatot kért, így majd a Kúria fogja eldönteni, hogy jogszerű vagy jogellenes volt-e, hogy 2013-ban elutasították az engedélykérelmünket.

Újabb sarc ajándékba

Újabb sarc ajándékba

Az egyetlen igazi meglepetést az év vége hozta el, a DINPI ugyanis december 15-én – az Igazgató Úrnak a Mátyáshegyi-barlangi túrázás könnyítésére vonatkozó állítólagos ígéretével éppen ellentétesen kihirdette azt az igazgatói utasítást, hogy fizetőssé teszi a látogatási hozzájárulást, kivéve a barlangi kutatómunkát végző egyesületeknek. Ez még ránk nézve nem lenne baj, csakhogy valamelyik figyelmes ügyintéző belecsempészte azt a kitételt is, hogy a természetvédelmi bírsággal sújtott kérelmező 3 évig nem kaphat látogatási hozzájárulást. Ezzel sikerült jogi megoldást találniuk arra, hogy egy darabig se jómagam, se az egyesületünk ne szervezhessen barlanglátogatást a DINPI területén, azaz a Tési-fennsíktól a Naszályig.

Közben az OKTF is újraértelmezte a jogszabályokat: a 2015-ös Pilis Barlangjai Teljesítménytúra engedélyezése kapcsán leírták, hogy a barlanglátogatáshoz hatósági engedély szükséges (eddig mindenki elegendőnek hitte a Nemzeti Park Igazgatóságok vagyonkezelői hozzájárulását), amelynek eljárási díja 50 000 Ft. (Ez nem illeték, tehát nincs alóla mentesség.) Reménykedni lehet, hogy mindez csak tévedés, vagy legalábbis csak ránk vonatkozik…

Összességében tehát a helyzet súlyos, de nem reménytelen. Okkal bízunk benne, hogy az új évben jelentős feltárások fognak történni (a Csévi-szirteken kívül is), és reméljük, hogy a felszínen is ki fog szabadulni a barlangkutatás szent ügye a különböző mutyikból fakadó érdekütközések és összefonódások csapdájából.

Ennek szellemében kívánok minden jószándékú kutatótársamnak felfedezésekben gazdag új esztendőt, a denevéreknek nyugodt téli álmot, a barlangoknak pedig felelősségteljes és a feltárók (egyelőre íratlan) jogait tiszteletben tartó vagyonkezelőket!

 

Adjon Isten…
 
Adjon Isten minden jót ez új esztendőben!
Könnyű bontást, huzatost minden járat végen,
Feneketlen aknákat,
Továbbjutást minden nap,
Ez új esztendőben.
 
Adjon Isten minden jót ez új esztendőben!
Százas aknát, nem dágványt a Pilis mélyében,
Kamaznyi cseppkőtörzsekkel,
A falon kristályszőnyeggel,
Ez új esztendőben.
 
Adjon Isten minden jót ez új esztendőben!
Még idén fürödhessünk lenn a karsztvízszinten,
Ötszáz méter mélységben,
Jó meleg termálvízben,
Ez új esztendőben
 
Adjon Isten minden jót az új barlangrészben
Vissza kelljen fordulni kötélért útközben,
Akkora huzat legyen,
Hogy elfújja a LED-em!
Az új barlangrészben
Könyvjelzőkhöz permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>