• 2021: Barlangok és Karsztok Nemzetközi Éve

    Az UIS és az MKBT sajtóközleménye az online megnyitóról

Ismét mélyült az Ajándék-barlang

Az Ariadne Egyesület honlapjának híre szerint közel egy kilométer új szakaszt találtak szilveszter környékén, miután túljutottak az Ajándék-barlang mélypontján. A felfedezett járatok legjelentősebbike a — nem túl nagy fantáziával — Mega-hasadéknak elnevezett tágas, 90m hosszú, több helyen 20m magas hasadék, amelynek alján több mély tó található. (Ezek a tavak jóval a karsztvízszint felett találhatók). A barlang hossza kb. 2 km, mélysége 175m lett. Az új részek nem a Vacska-barlang irányába, hanem ellentétesen, észak felé tartanak.

Azt már természetesen nem említik meg a beszámolójukban, hogy az Ajándék-barlang kutatásában 2005-től kezdve rendszeresen és nagy energiákkal részt vettünk mi is: a bejárati omladékkerülő táró kivödrözésétől kezdve a Kalcitlemezes-folyosó felfedezését, Mozi-terem alatti tárót és ezzel a Nagybogár-hasadék felfedezését, az ide vezető biztonságos átjárót, majd a Holt-ponti omladékbontás biztonságossá tételét, és a Rémkőháti-terem felfedezését eredményező bontást is közösen végeztük, mígnem a nagyrészt közösen feltárt barlangot 2013-ban einstandolták.

Arról szintén nem írnak, hogy a kizárásunkat követően az erre a barlangra szóló jelenlegi kutatási engedélyüket csak azután szerezték meg, miután a mi kérelmünket elutasította a hatóság többek között azzal az indokkal, hogy az Ariadne Egyesület nem tartja megoldhatónak a közös kutatást.

Könyvjelzőkhöz permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>