Via ferrata a Gellért-hegyen – de mi köze ennek a barlangkutatáshoz?

Az érintetlen Gellért-hegy…

Avagy lehet, hogy egy korszak végéhez érkeztünk, és a jövőben nem leszünk többé a Minden-Tilos-Országa?

Minap az Index.hu portálon megjelent a hír, hogy kormányzati hátszéllel via ferrata épülhet a Gellért-hegyen, továbbá hogy  “védett területeket alakít kalandparkká a kormány”. A cikk dr. Leél-Őssy Szabolcsot (az MKBT elnökét) is név szerint megemlítette, mint a projekt indítóját. (link a cikkre: https://index.hu/belfold/2019/04/14/via_ferrata_sziklamaszas_vasalt_utak_revesz_mariusz_hegymaszo_szovetseg_gellert_hegy/)

A hírre felbolydult a barlangász közélet (is), pártállásnak megfelelően sokaknál azonnal bekapcsolt a “ha a kormány bármit csinál, az rossz” feliratú vészkapcsoló a természetvédelemért való, már megszokott aggódással kombinálva. Védett területek, csak itt élő fajok, ha a mászókat nem engedték, akkor ezt miért engedik, teleszemetelik a hegyet, satöbbi. Leél-Őssy úr kénytelen volt a barlangász közösség előtt levélben szabadkozni, miszerint ő alig tud valamit a dologról, és csak mint szakértő vesz részt a projektben. (Ez persze nyilván nem igaz – a helyzet amúgy azért vicces, mert a hagyományosan inkább balra húzó MKBT hangadói így két tűz közé szorultak, egyik oldalon a tagság, másik oldalon a Társulat elnöke… A problémát úgy oldották meg, hogy gyorsan moderáltra állították a barlangász levelezési listát)

De tulajdonképpen mi is ezzel a baj? Nyilván épeszű ember nem mondhatja komolyan, hogy a Gellért-hegy egy olyan érintetlen terület, amelyen még alig járt ember, és amelyben helyrehozhatatlan változást jelentene egy drótkötél, valamint az, hogy néhány hajléktalannak el kell költöznie, mert pont az ő sziklaereszén megy át az út.

Az a baj, hogy a Leél-Őssy Szabolcs talán hasznot húz belőle? Sokan gondolják úgy – valamiféle üzérnek tekintve a fizetős projektekkel foglalkozó sporttársaikat – hogy mivel a barlangászat, a sziklamászás, a természetjárás satöbbi sport az nekik a hobbijuk, ezért aki meg valamilyen formában hasznot szeretne húzni belőle, az szükségképpen gonosz. Hiszen a hegyet nem ő építette, a barlangot nem ő oldotta ki, milyen alapon akar hát belőle bármiféle pénzt csinálni?

Ezzel a logikával persze mondhatnánk, hogy a gazda milyen alapon akar pénzt kérni a paradicsomért, amikor a napfény és az eső az magától jön, földet meg az Isten teremtette? Igen, csak – és itt van a hiba a ebben a gondolatmenetben – a napfényből meg a földből magától nem lesz termés. Abból csak csalán és szeder lesz. Azzal valakinek dolgoznia kell, hogy paradicsom legyen belőle. Ugyanígy hiába alakított ki a lemeztektonika sziklás oldalú hegyeket, ahhoz, hogy azokon via ferrátázni lehessen, ahhoz azt valakinek ki kell építenie.

És mivel nem lézetik Állami Természetkiépítő Vállalat, ezért ezt valaki vállalkozásban fogja megcsinálni, amivel pénzt fog keresni. Amit ugye lehetett volna másra is költeni, pl. nekünk is lehetett volna adni, de ez sajnos így működik. (Voltak próbálkozások más gazdasági modellekkel, de többnyire befuccsoltak.)

Nem az a baj, hogy via ferrata lesz, hanem az, hogy eddig nem volt.

Gondoljunk bele, adott egy város a közepén egy vízparti fekvésű sziklás heggyel. Más helyeken már régesrégen via ferrata utak lennének rajta, és siklóernyős starthely lenne a tetején.

Nyilván, akit természetvédelmi okokra hivatkozva nem engedtek mászni  azokon a védett sziklafalakon, ahol most via ferrata épül, az érthetően bosszaknodik. Én is bosszankodtam, amikor láttam, hogy turistaút létesült a Szántói-kőfülkéhez, amelyet egy évvel korábban még különféle virágzó fityfirittyekre hivatkozva nem engedtek a Pilis Barlangjai Teljesítménytúra számára megközelíteni (februárban…).

De tulajdonképpen örülnünk kell, mert ezzel talán végre megtörik a jég, és megszűnik az a roppant káros és egyébként teljesen téves hozzáállás, amely szerint a természetvédelemnek az lenne a rendeltetése, hogy mindent megtiltson.

Személyes tapasztalatom ugyanis, hogy nagyon erősen tartja magát az állami természetvédelmi szervek alsóbb szinteken lévő ügyintézőiben az a meggyőződés, hogy csak az a jó természetvédelem, ha nincs semmi beavatkozás, nem lép senki a védett területre, és nem történik semmi, vagy legalább nem legálisan. Ez a hozzáállás természetesen a feletteseik tetszését is hamar elnyerte, hiszen ha nincsenek ügyek, akkor nekik sincs semmi dolguk, és cserébe elmondhatják, hogy a magyarországi természetvédelem a legjobb a világon, mert itt aztán minden tilos.

Természetesen van létjogosultságra annak a gondolatnak, hogy létezzen olyan teljesen elzárt terület, ahol tényleg minden tilos, ahol a medve háborítatlanul kergeti a mamutokat az ezeréves bükkfák között, de miután Magyarország összes olyan területét, ami természetjárásra valamilyen formába alkalmas lenne, nemzeti parkká nyilvánították, komplett falvakkal, művelés alatt álló erdőkkel, szántóföldekkel, kisvasutakkal, mindennel együtt, ezért kicsit túlzás lenne ezt mind elzárt területként kezelni, mert akkor nem marad hol élnünk. Főleg, hogy a természetvédelemnek nevetségesen kevés terepi dolgozója van, tehát legfeljebb elméletben tudnak mindent megtiltani, hogy aztán legyen jogalap fellépni a kevésbé egyenlőkkel szemben.

“Mi azért ülünk itt, hogy ilyen engedélyt ne adjunk ki”

A fent részletezett destruktív és dilettáns hozzáállás a barlangászat terén a feltáró kutatások megtűrt státuszba kerülését és az úgynevezett “barlanghasznosítás” tiltását eredményezte.

Ez azt jelenti, hogy ha feltáró kutatásról van szó, akkor engedélyt általában lehet rá szerezni (persze mindenféle abszurd feltételekkel), viszont anyagi támogatás az elképzelhetetlen. 1952-ben még jutott állami forrás a Béke-barlang feltárására, de ma már az ilyesmi irreális vágy lenne. Ennyit fejlődött a világ…

Ha viszont a kutatási tevékenység finanszírozása érdekében valaki szeretné az általa felfedezett barlangot legálisan idegenforgalmilag hasznosítani (azaz ott fizetős túrákat vezetni), arra engedélyt szerezni közönséges halandók számára lehetetlen. A Barlangtani Intézetben kerek perec megmondták, hogy “mi azért ülünk itt, hogy ilyen engedélyt ne adjunk senkinek”. Akik ezt mondták, azóta már nem ülnek ott, és a Barlangtani Intézetet is már ezerszer átnevezték és átszervezték, most talán éppen Barlang- és Földtani Osztály, de mindegy is. A lényeg, hogy a hozzáállás maradt, továbbra is szent meggyőződésük, hogy az ő küldetésük minden barlanghasznosítást olvasatlanul megtiltani.

És az miért baj?

– Kérdezhetnénk naivan. Azért, mert ez ugyan olyan, mint ha a gazdának megtiltják, hogy bevesse a földjét. Az egy dolog, hogy akkor az gazda tönkremegy, de erre mondhatjuk, hogy kit érdekel, kevesen vannak, nem számít a szavazatuk, és legalább helyreáll a föld természetes állapota. Viszont idővel akkor nem lesz paradicsom, és ehetünk csalánt meg szedret.

Ha ugyanis eleve tilos a fizetős túrák vezetésének minden formája, akkor komolyabb kaliberű, ambiciózusabb emberek nem fognak barlangkutatással foglalkozni. Mert nincs értelme. Esetleg fiatal korukban egy kicsit belekóstolnak pár hétvége erejéig, amíg brahinak elmegy, hogy el lehessen mondani, hogy ezt is kipróbálták, de aztán mennek a dolgukra, és a kreativitásukat, a szorgalmukat, az állóképességüket más területen kamatoztatják. Így a barlangászattal komolyan, elkötelezetten csak a lepattant verebek fognak foglalkozni – és ez látszik is.

Ezzel a hozzáállással 30 év alatt sikerült elérni, hogy a barlangkutatásban senki ne lásson jövőt semmilyen értelemben, és minden egykor tehetséges felfedező abbahagyja, és elmenjen inkább fát vágni, vagy Angliába ablakot mosni. Az utánpótlás pedig még nyomokban sem látható.

Feltehetjük a kérdést, hogy “és akkor mi van?” Gyakran hallani azt az érvelést, hogy ha nem fedezzük fel a barlangokat, az a legjobb, akkor a természetvédelem elérte a célját…

Amiről nem tudunk, az van a legjobban megvédve, nem?

Nem.

Ott van példaként a Berger Károly-barlang Tapolcán. Ha nem tudnánk róla, akkor előbb-utóbb egy építkezéskor a markológéppel együtt szakadt volna be valamelyik kristályos termáltó fölött a mészkőréteg. Ha előbb tudtuk volna, lehet, hogy eleve nem is épül fölé a város. Ha nem tudnánk a Beremendi-kristálybarlangról, már rég elbányászták volna. Vagy egy negatív példa: A döntéshozók annak idején nem tudtak a Csókavári-barlangrendszerről, és belerakatták az 50 000 tonna mérgező gáztisztító-masszát a bejárat feletti kőfejtőbe, többmilliárdos helyreállítási költségeket és olyan környezetszennyezést okozva, amelyet soha nem lehet teljesen jóvátenni. (A barlangon át ugyanis a szennyeződés akadálytalanul mosódhatott bele a karsztvízbe.)

(Arról már nem is beszélve, hogy ha nem ismernénk a barlangokat, akkor kevesebbet tudnánk például többek között a geológiáról. Minden egyes barlang felfedezésével növekszik egy kicsit az emberiség tudáshalmaza. És a barlangok bemutatására is szükség van ahhoz, hogy tudjuk, mit kell védeni. Lehet, hogy a cseppköveken elámuló látogatók közül kerül ki egy későbbi döntéshozó, vagy egy barlangra bukkanó budai telektulajdonos.)

Mi köze ennek a Gellért-hegyhez?

Ha tehát a kormány végre felszámolja a természetvédelem címén évtizedek óta zajló, minden természeti sportra kiterjedő szabotázs országos hagyományát, akkor annak örülni kell.

Ha ezzel a Leél-Őssy Szabolcs is jól jár, hát akkor járjon. Sokkal fontosabb az, hogy egy lépéssel közelebb jutunk ahhoz, hogy egyszer majd a barlangászatra is jussanak források, és ezzel az egész tevékenységünk megbecsültebb legyen, és talán egyszer majd még barlangokat felfedezők is labdába rúghassanak.