63. Barlangnap, Hollóstető – A kutatás tilos…

Ezúttal Hollóstetőn szervezi meg az MKBT a szokásos éves barlangász találkozóját, amelyre a példás szervezés ellenére még mindig tömegesen eljárnak a barlangászok – kiváltképpen azok, akik nem tagjai aktív önálló barlangász egyesületeknek vagy csoportoknak, így az ilyen – fizetős – alkalmakon tudnak csak eljutni barlangba.

Jellemzően amikor a Társulat maga szervezi a barlangnapot, akkor az úgy történik, hogy egy hónappal az esemény előtt ránéznek a térképre, és egy tájékoztatót írnak, melyben felsorolják a tetthely 50 km sugarú környezetében található valamennyi, 2 méternél hosszabb barlangot, majd ez UTÁN írnak egy emailt a barlangász listára, hogy túravezetők jelentkezését várják…  Így alakulnak ki az olyan katasztrófaközeli helyzetek, mint pár éve egy aggteleki barlangnapon, amikor a túravezető kis híján végelgyengülést kapott a Kossuth-barlang kiépített főágának a szifonig való oda-vissza bejárása során (saját beszámolója alapján, amelyet ő maga tett közzé). 

.

Az  idei kínálat – ez csak a harmada, mert nem fért rá egy képernyőre. De arra kiváncsi lennék, hogy ha Zoli lemegy a Vártetői-barlang mélypontjára, akkor onnan ki fogja kimenteni :-)

Sokszor hallottunk korábbi években olyanról, hogy a meghirdetetett túra elmaradt, vagy hogy a túravezető órákat késett – a felsorolt barlangok számából már most látszik, hogy képtelenség, hogy mindegyikre jusson túravezető, főleg olyan, aki igazolvánnyal is meg megfelelő kompetenciával is rendelkezik. Ezért aztán nagy luxus a szervezők részéről, ha egy ajánlkozó túravezetőt visszautasítanak. Pedíg így történt most is (akárcsak 2015-ben, ugyancsak a Bükkben). Persze sokak számára elviselhetetelen lenne, hogy a “Slíz György” név megjelenhessen egy ilyen szép színes google táblázatban…

Érdemes lenne pedig megkérdezni például a 2012-es barlangnapok résztvevőit, hogy megbánta-e valaki, hogy eljött velünk a Szent Özséb-barlangba? 

Egészen pontosan azt ajánlottam a szervezőknek, hogy az ő kínálatukban nem szereplő, de általunk engedéllyel kutatott barlangokba (Szirén-bg és Dióspataki-vny.) kutatási céllal, azaz bontani jöhetne egy-egy limitált kontingens olyanokból, akik hajlandóak dolgozni is azért, hogy barlangot láthassanak. Erre azt a választ kaptam a “barlangkutató” társulat nevében ténykedő szervezőtől, hogy ilyenkor senki nem akar bontani (miért, máskor igen??). Aztán a végső érv az lett, hogy a Nemzeti Park Igazgatóság megtiltotta, hogy a barlangnapokon “kutatási engedélyt használjanak fel”.

Vélehetően a szervezők szövegértési problémákkal küzdhetnek, bár én nem láttam a BNPI-vel folytatott levelezésüket, de azt gondolom, hogy arról lehetett benne szó, hogy az egyébként meglévő kutatási engedélyek nem jogosítanak fel nem-kutatási célú barlangtúrák vezetésére. Azt meglehetősen életszerűtlennek tartom, hogy a jogerős kutatási engedélyek egy valamilyen, csak az MKBT-vel közölt titkos határozat alapján felfüggesztődnének a rendezvény napjára…  Mi tehát megyünk és bontunk. Aki meg akar, az menjen az Anna-barlangba, vagy a Kő-lyukba sétálni, vagy ahová helyet kap – legalább estére biztosan odaér a rockkoncertre.

A barlangász eseményeken ugyanis az utóbbi években súlyosbító körülményként fel szokott lépni egy rockzenekar, nagy fantáziával megírt, de még  nagyobb hangerővel előadott barlangász dalokkal. 

Ha a youtube keresőjébe beírjuk, hogy “adrenalin tourist rock band barlangász zenekar”, akkor hasonló nevű külföldi bandákra mutató téves találatok mellett az alábbi csodálatos gyöngyszemre bukkanunk: https://www.youtube.com/watch?v=qWzuAhgqITU 

Állítom, hogy felveszik a versenyt a Maris (alias Kardos László) méltatlanul elfeledett barlangász rockoperájával, a CD lemezen is megjelent Csodabirodalommal. De nekem, bevallom, a legjobban az tetszett, amikor a 2016-os Ariadne-barlangnapon azt énekelték, hogy “ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát / ott fog csattanni az agyagba pofád”…

Ezzel egyébként nem az a fő probléma, hogy éktelenül hamis, mert ez nem a Zeneakadémia, hanem a hangosítás, mert behatárolja a rendezvénynek való helyszín keresését, és lehetetlenné teszi nem csak az olyan építőbb tevékenységeket, mint például a tábortűz melletti közös éneklés, vagy akár a beszélgetés, de még a pihenést is. Persze mondják erre sokan, hogy a Barlangnapra az ember nem pihenni megy…

De mi van, ha valaki mégis elsősorban azért megy, hogy barlangászkodjon? És mi van, ha emellett olyan megátalkodott, hogy még bontani is szeretne? Akkor tartson velünk szombaton a Szirén-barlangba. 2017-ben itt a legtávolabbi végponton (ami egyben a mélypont is volt) 300 méter összhosszúságú új járatot talátunk, bontás nélkül. Lásd itt a videót: https://www.youtube.com/watch?v=xeBJVGub8WY

Vasárnapra csak a Diós-pataki víznyelőt tervezzük (Répáshuta és Pénzpatak között), az kisebb barlang, és könnyebben járható, legalábbis a mélypontig terjedő része, mert azt szépen kibontottuk (http://foldalatt.hu/ujabb-100-m-feltaras-ugyanott-a-biborbanszuletett-ag/6634/). Bár ha olyan időjárás lesz, mint a múlt héten, na hát akkor ott kő kövön nem marad…  

Ön elmenne a Fizikussal bontani?

View Results

Loading ... Loading ...

 

Könyvjelzőkhöz permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>