Nyitnak a barlangok – Az MKBT fellélegezhet, már nem kell bontani ahhoz, hogy barlangba mehessünk.

 

A koronavírus első majd második hulláma alatt az idegenforgalmi barlangokat is bezárták (államtitkári utasításra), és a Nemzeti Park Igazgatóságok ennek örömére a barlangászok számára való barlanglátogatások engedélyezését is felfüggesztették, illetve a kiadott engedélyeket is visszavonták.

Mindez egyedül a kutatási engedélyeket nem érintette, így az a tragikus helyzet állt elő, hogy a barlangkutatók kénytelenek voltak barlangot kutatni, legalábbis ha le szerettek volna jutni barlangba… Idáig azonban senki nem akart süllyedni, a tanfolyamokat is inkább félbeszakították, és a Társulat is, meg barlangász levelezési lista népe is nagyrészt úgy kommentálta a helyzetet, hogy “nem lehet barlangba menni”. 

Ennek most vége, az egyenlőbbek számára (azaz védettségi igazolvánnyal) látogathatóak május 2-től a DINPI bemutatóhelyei, így a Pál-völgyi és a Mátyás-hegyi barlangok is, sőt a védettség a védettek által kísért kiskorúakra is kiterjed (hogy hogyan, az rejtély).

(Persze emiatt kár az Igazgatóságot hibáztatni, törvény írja elő az összes ilyesmi hely üzemeltetője számára az oltatlanok diszkriminálását. Hogy aztán ezt a barlangászok által saját maguknak szervezett túrákra is ki akarják-e terjeszteni, azt még nem tudjuk, reméljük, hogy nem.)

A barlangászok is újra kérhetnek ugyanis túra-engedélyt (pontosabban vagyonkezelői hozzájárulást) az idegenforgalom előtt nem megnyitott barlangokra, amit régen is. Hogy pontosan mikortól és hogyan, azt még csak a DINPI esetében tudjuk: május 2-tól, azaz  már be lehet nyújtani kérelmet, tehát az ügyintézési határidőt figyelembe véve május 15 vagy azutáni időpontokra lehet kérni túraengedélyt.

(a bejegyzés kezdőképének forrása: a DINPI facebook oldala)

Könyvjelzőkhöz permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>