4 köbméter szemetet termeltek ki a DINPI munkatársai Föld Napján néhány budai barlangból

 

Borzsák Sarolta barlangi referens jelentette a barlangászoknak, hogy a Föld Napja alkalmából kollégáival megtisztították a szeméttől a Tábor-hegyi-barlangot, az Árpád-kilátói-zsombolyt, valamint a Remete-barlangot (és mivel még maradt hely a 4 köbméteres konténerben, a Mátyás-hegyi és a Pál-völgyi bejáratok környékét is).

.

A szemétszedő csapat a konténerrel, és a legfőbb trófeával, a Csillárral. (kép forrása: Borzsák Sarolta, barlangász levelezési lista)

 

A lezáratlan, város-környéki barlangok teliszemetelése azonban állandó probléma. Szerencsére a hazai barlangok nagyonnagy többsége tiszta, és csak elvétve találhatunk bennük, ha nagyon jó a szemünk, egy-egy leszakadt gombot vagy a 80-as években elhagyott laposelemet, de azért akad néhány olyan barlang is, amelyek a fekvésüknél és gazdátlanságuknál fogva nem ilyen szerencsések.

Egyrészt, ahol a barlang fekvése olyan, hogy könnyen bele lehet dobálni dolgokat, abba sok arra járó bunkó bele is fog dobni valamit. Másrészt, sokan azt gondolják, hogy a barlang – mivel nem látszik – elsőrangú szemétlerakó hely, és léteznek olyan polgártársaink, akik konkrétan oda hordják otthonról a hulladékot, vagy pl. vidéken a víznyelőbe dobálják a döglött állatokat. Súlyos szemetelést szokott okozni továbbá, ha hajléktalanok költöznek egy-egy barlangba. Az ottlakás végén az odahordott szivacsokat, bútorokat, stb holmikat maguk után elvinni ugyanis a legritkább esetben szokták.

Régen nem volt jellemző, hogy az Igazgatóság az ilyen problémákkal foglalkozzon, de reméljük, hogy lassan változni fog a helyzet, egyes barlangok esetében ugyanis kevés az állampolgári összefogás (még ha lenne is), hanem mindenképpen felülről való beavatkozásra (lezárásra, védőfalra, stb) van szükség.

Amit most nem szedtek össze:

Néhány példa, illetve akár ötlet az illetékeseknek, ahol szintén látványos eredményt lehetne elérni:

Széchy Dénes-barlang és a mellette lévő üreg Esztergomban: Több köbméter szemét, 2020 decemberben még aktívan lakott, népes csövestanya volt. A rácsos lezárás feltörve, hivatalosan nincs is lezárva. 

.

Széchy Dénes-barlang, Esztergom, a Bazilika alatt. Mellesleg régészeti lelőhely.

 

Tokodi vízakna-barlangja: A bejárati akna alján kb. 5 m3 sitt, főleg vasak és betontörmelék. A 30+ méter mély, 4m átmérőjű akna többtonnás beton fedlapja félrehúzva, bárki beleeshet. (Az információnk 2017-es)

.

Népgazdasági szempontból is jelentős mennyiségű vasat tartalmazó sitt a Tokodi vízakna barlangjának bejáratában 

 

Ürömi-víznyelő: A barlang iparterületen nyílik, a környék legmélyebb pontja, így minden szemét és szenny ott köt ki. 2014-ben azt láttuk, hogy a mellette lévő telket feltöltötték, hogy vízszintes területet nyerjenek, ezért a sittes-szemetes földrézsű egészen a bejáratig ér. A barlangban kitöltése magas szeméttartalmú föld, de több nagyobb beágyazódott szemét is található, pl. óriás műanyag vödör, de a legérdekesebb az akkori mélyponton látható bennszülött teherautó-gumi volt, amely egyébként csak egy olyan szűkületen át érhető el, ahol én ma már át sem férnék. A térkép szerinti mélypont teljesen elérhetetlen, hordalékkal elzáródott. (Ez az információ 2014-es.) A barlang védelme csak magasra kiemelt bejárattal lenne biztosítható.

.

“Bennszülött” teherautógumi az Ürömi-víznyelő mélypontján, egyéb szemét társaságában.

.

A barlangnak ma már csak a fele van meg, de oda is csak a kerülő szűk járaton lehet lejutni, így az autógumi egy darabig még maradni fog. Az eredeti térkép a barlangnyilvántartásból van, a vastag fekete vonal (feltöltődés) és az aláhúzott feliratok saját kiegészítés.

 

És nyilván van még rengeteg barlang, amely kimaradt a felsorolásból, ezek csak az általunk ismertek. Ezeket a feladatokat persze nem a barlangi referensnek és a lelkes kollegáinak kellene szabadidejükben megoldani, de ezért is érdemes beszélni róla, hátha így előbb-utóbb a döntéshozókhoz is eljut a probléma, és legközelebb eszükbe jut, amikor az élőhely-rekonstrukciós meg ki tudja milyen EU-s pályázatokra benyújtandó projekteket összeállítják.

Könyvjelzőkhöz permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>