Barlangajtó-átadás és Ünnepélyes Első Átmenőtúra a Naszályon

 

Annyi mindent át szoktak adni, miért éppen egy barlangajtót ne lehetne?

.

A Fontos Emberek átvágják a szalagot (jobbról balra: Burst Marcell kutatásvezető, a Troglonauta Egyesület elnöke; Urbán Péter kutatásvezető; valamint Slíz György közellenség, a Szent Özséb Barlangkutató Egyesület elnöke

 

2017-ben tárult fel az Idegrendszer-barlangban a Forradalmi-ág, majd 2019-ben a Víznyelőben a Sasnövelde-ág, és még azévben új bejárat nyílt a Sasnövelde-ágra, majd létrejött az összekötés a Forradalmi-ág és a Sasnövelde között (A Denatom nevű helyen), így létrejött a 2850 m poligonhosszúságú Naszályi-barlangrendszer, amelynek immár 3 (lezárt) bejárata van. A Saslik ajtatja is még 2019 őszén elkészült, de a denevérzárlat majd a pandémia miatt az átadására csak most került sor.

.

Állófogadás

Az átadást követően svédasztalos állófogadás, pezsgő, és könyvbemutató szórakoztatta az egybegyűlteket.

Az átadásról videó is készült: https://www.youtube.com/watch?v=u9uVBryd6Ec

Utána pedig, először a történelem során, mindenen-átmenő-túrát tettünk az Idegrendszer bejárattól a Saslik érintésével a Víznyelőig.

.

Troglonauta-SzentÖzséb és egyéb kapcsolt részek közös Csoportkép az ÜEÁT (Ünnepélyes Első ÁtmenőTúra) után, miután visszajöttünk a felszínen a Saslikhoz, mivel induláskor itt hagytuk a ruháinkat.

 

Könyvjelzőkhöz permalink.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Haász József mondta:

    Sziasztok. Egy ideje figyelem a munkásságotokat és szeretnék jelentkezni bontásra, hogy megismerkedjek veletek. Most még 3 hétig melózok, de utána bármikor jó lehet.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>