• IMG_8520 retus

Bejutottunk a Diós-pataki víznyelő eltemetődött barlangjába

 

2015 augusztus 30-án, mindjárt az első erre szánt hétvégén belyukadtunk a Répáshuta közelében (Bükk hegység) található Diós-pataki 2. sz. víznyelőbe. Egészen pontosan fogalmazva belyukadtunk egy víznyelőbe, ahol már jártak előttünk, és ami a bejárat helye és a hosszúság-mélység adatok, valamint az egykori kutatók (Diogenész Csoport) ráillő elmondása alapján azonosnak tűnik a Diós-pataki 2. sz. víznyelővel, még ha a rendelkezésre álló térképre egyébként nem is különösebben hasonlít.

5381-58_1196163665

A barlang térképe a nyilvántartásban. Forrás: termeszetvedelem.hu

A barlangot először a 60-as években fedezték fel, aztán a 70-es évektől fogva a Diós-pataki nyelőkkel és a környék barlangjaival (pl a Pénz-pataki-víznyelővel) a Diogenész Csoport kezdett foglalkozni. A csoport akkori vezetője Thieme András volt, ma leginkább Csepreghy Ferenc képviseli az aktív tagjaikat. A Diós-patak nyelőjében feltárt 1-4 számú víznyelőbarlangok közül azóta mindegyik beomlott vagy betemetődött, ezért aki az elmúlt 15 évben arra tévedt, az – egészen a legutóbbi hétvégéig – csak egy nagy berogyást látott, valamint feljebb a sziklafalban nyíló, piros festékkel megszámozott kisebb fosszilis (inaktív) üregeket, amelyek jelen állapotukban csupán a definíció hibájából minősülhetnek barlangnak, de kétségtelen, hogy egy egykor összefüggő, labirintusos víznyelőbarlang maradványai, amelyek a kőzet lepusztulása miatt a felszínre kerültek.

2013-ban, még az akkori kutatásvezetői tanfolyamon Polacsek Zsolt hívta fel a figyelmemet a Diós-pataki víznyelőre, mint izgalmas feltárási lehetőségre. Mivel nem sokkal később amúgy is új kutatási területek után kellett néznünk, ezért 2014 nyarán fel is kerestük a helyszínt, és egy korábbi (ma már csak árvizek idején működő) nyelőponton jelentős erejű huzatot észleltünk. Meg is mértük: 10,3 Celsius fokos volt. Kifelé fújta a hideg levegőt, tehát egy alsó bejárat, ami azért fontos, mert ezek szerint az a másik bejárat, ahonnan a huzat érkezik, feljebb keresendő, tehát nem egy nyelőtől forrásig végigjárható patakos barlang, hanem egy párhuzamos nyelőágakból (és/vagy fosszilis járatokból) álló, a jelenlegi bejárat fölé is felnyúló labirintus feltárására lehet a huzatot követve számítani. Hozzátesszük persze, hogy a közeli (kb. 1km-re található) Pénz-pataki víznyelőbarlang bejárata is ugyanígy huzatol (nyáron kifúj, télen beszív), mégis a barlang “csak úgy mellékesen” 155 méter mély.

IMG_2936_resize

Hőmérséklet (és légsebesség)-mérés

Tehát 2014 nyarán láttuk a helyszínt, észleltük a huzatot, elhatároztuk, hogy ki fogjuk bontani. Már csak kutatási engedélyt kellett szerezni, hogy megadjuk a császárnak is, ami a császáré. Hosszas vargabetűk után Dolgos Miklóst kértük fel kutatásvezetőnek. Be is adtuk a kérelmet, és kisebb fennakadások (két hiánypótlás meg egy átszervezés (a természetvédelmi felügyelőségeket időközben beolvasztották a kormányhivatalokba)) után meg is kaptuk az engedélyt.

P1020130 kis

.

2015 augusztus 28-án, a nyári szünet utolsó hétvégéjén, péntek este végre ott álltunk ismét a Diós-pataki víznyelőnél, immár érvényes kutatási engedéllyel. A nagy berogyás megvolt, de az egykori huzatoló pontra rá sem ismertünk, vélhetően a 2014 szeptemberi árvíz kicsit újraformázta. Szerencsére a huzat ugyanúgy megvolt. Ismét megmértük a hőmérsékletet is, és 11,8 fok volt. Ez nem éppen jó hír, hiszen az előző mérés nyár elején történt, azaz a huzat nem állandó hőmérsékletű, hanem a nyár során vélhetően folyamatosan melegszik. Ami annak a jele, hogy a levegő nem tesz meg elég nagy utat a hegyben, azaz egy kis körhuzatról van szó. Ilyenek kiszűrésére lenne való a széndioxid és a radonmérés, de megfelelő műszer hiányában egyelőre be kell érni a hőmérsékletméréssel. Ettől függetlenül azért nekiláttunk a bontásnak.

Először fakorhadékot kellett eltávolítani, majd lejjebb érve száraz földet lazítottunk fel. Döbbenetes, hogy hiába esett az eső két hete, a talaj fél méter mélységben már porszáraz volt. Végülis összesen 3 méter hosszan kellett bontani, de erősen problémás körülmények között, ezért tartott – pihenéssel együtt – két napig. Beljebb már nem volt több akadály, mehettünk felderíteni a barlangot.

P1020143_resize

Egy festett poligonpont – az újrafelfedezett járatok jellegzetessége

Az első dolog, ami feltűnt, egy jókora nagy sárga festékpötty, mellette valamilyen szám, talán négyes. Ez minden bizonnyal egy térképezési fixpont lehetett, régen így jelölték meg a barlangban a pontokat. Még nem látjuk, hogy merre tovább, de a lapos fülkében mindnyájan elférünk, és már ennek is örülünk. Két órával korábban még úgy tűnt, hogy több napi munka van hátra. A fülkéből azonban egy kényelmes akna nyílik lefelé, amelyen 4-5 métert lemászva rájövünk, hogy nem is akna, hanem egy magas folyosó valójában. Felfelé és lefelé is vezet, először lefelé indulunk. Elhagyunk egy felülről csatlakozó kis mellékjáratot, és a folyosó kiszélesedik, itt már sajnos a falon feltapadt levéldarabkák mutatják, hogy időnként komoly visszaduzzadás van. Ugyanakkor az aljzaton a kövek tisztára mosott mivolta azt mutatja, hogy térdig érő vizek még azért nyugodtan el tudnak folyni, tehát a visszaduzzadás nem feltétlenül a végpont reménytelensége, hanem az időnként fellépő extrém nagy vízhozamok miatt alakul ki.

A tisztára mosott kövek arról árulkodnak, hogy igen komoly vízhozamok szoktak itt mozogni még visszaduzzadás nélkül.

A tisztára mosott kövek arról árulkodnak, hogy igen komoly vízhozamok szoktak itt mozogni még visszaduzzadás nélkül.

A vízfolyás nyomát követve egy szűkületen lebújva elérjük a mélypontot, itt egy ember is csak kényelmetlenül fér el, két szálkőfal között vagyok egy hordalékkal feltöltött kis helyen, huzat nincs. Lehetne éppenséggel bontani, de az első árvíz “rekultiválná” a bontást. Csepreghy Ferenc beszámolója alapján ők a végpontot ennél mélyebben kibontották, méghozzá többször is, és több köbméter hordalék kitermelése után egy járhatatlan szálkőhasadék bontakozott ki, így nagyjából tudjuk, hogy mire lehet számítani. Méterekkel lehetünk az ő beszorult vésőjük felett. Egyébként kb. 8 méterrel vagyok a legfelső visszaduzzadás-nyomok szintje alatt.

Innen tehát visszakozunk, és megnézzük, mi van a folyosó folytatásában. Egy szűkebb rész után kis termecske, ahol egy kötél fogad minket. Végülis az barlangban UV nincs, így azok a műszálak elég stabilak, miért ne lehetne belekapaszkodni. 3 méter magasan egy szűk kürtőbe lehet bemászni, amely szerintem a bejárat szintjéig felmegy. De nem kifelé megy, hanem be a hegybe, mert gyökerek nincsenek. Útközben borsókövek és cseppkövek, persze, hogy a fényképezőkép ilyenkor merül le… A kürtő legtetejébe felmászva egy amúgy sem tág járatban keményen becseppkövesedett kitöltés állja az utunkat. Huzat talán van egy kicsi, de össze sem mérhető a bejáratban érzettel. A kürtő alatti termecskében egyébként egy levegőbe került, hídszerűen terpeszkedő átkristályosodott ősi cseppkőkéreg mutatja, hogy bár aktív víznyelőben vagyunk, egyes járatai lehetnek akár jóval idősebbek, újraaktiválódott fosszilis járatok is. Ami nem is olyan nagy baj, lévén hogy a fosszilis járatok feltáró kutatásában az elmúlt évtized során elég nagy tapasztalatot halmoztunk fel.

Visszafelé jövet felmászunk egy másik oldaljáratba is, itt időszakos vízfolyás nyomai láthatóak, hamarosan pedig már gyökerek lógnak az arcomba. Nagy kőtömbök között vagyok, nagyjából sejtem is, hogy hol, ha nem ott ásunk, ahol ástunk, hanem két méterrel odébb, akkor szerintem itt lyukadtunk volna be a barlangba. Érezhetően jön befelé a huzat, és határozottan melegebb is van, mint lent a folyosóban. Ez elég lesújtó, ugyanis ha innen jött a huzatunk, akkor a nagy felfedezésnek hamar vége lehet. Szerencsére nem ennyire rossz a helyzet.

P1020145_resize

(Fotó: Slíz György).

Felfelé, folyásiránnyal szembe ugyanis még nem is néztük meg a folyosót. Sajnos itt is vége van, egy nagy omladékba ütközünk, amelyen fel lehet mászni egy terembe, ahol komoly vízbefolyás-nyomok láthatók (tisztára mosott falak és kövek). Valószínűleg most járunk a nagy berogyás alatt. Látható tehát, hogy gyakorlatilag bárhol ástunk volna, ugyanebbe a barlangba jutottunk volna, amelynek a felszín közelében haladó folyosója egy gyűjtőcsatornához hasonlóan vezeti el a különböző nyelőpontokon át felülről érkező vizeket. Ennek fényében nem világos, hogy hol lehetett a Diós-pataki 1., 3., és 4. számú víznyelőbarlang, hiszen itt az összes nyelőpont a 2. számú barlanghoz tartozik.

Az omladékban azonban, amelyen felmásztunk, elég nagy hézagok láthatóak. Nem szívesen mászom bele, meg ugye minek is, hiszen egy patakos folyosó felső végében mi a fenét keresnénk lefelé, de hát sötétlő nyílásokat nem hagyhatunk felderítetlenül. Az omladékba bemászva egy kis fülkében találom magam, ahol meglepve tapasztalom, hogy az aljzat lefelé tart, ami azt az abszurd szituációt jelenti, hogy a fentről érkező víz kétfelé folyik. Egy része a folyosóban folyik lefelé, a mélypont felé, amerre először mentünk, a másik része meg ide folyik, szintén lefelé, de az alaprajzon nézve éppen ellentétes irányba, ennek a fülkének a végébe, ahol a nyomok alapján egy lyukban megy el. És ebből a lyukból minden másnál erősebben jön a huzat. Érdemes volt tehát bemászni, hiszen találtunk egy lokális mélypontot, amely jól bontható lesz, csak az omladékon keresztül oda vezető utat kell valahogy biztonságossá tenni. Egyben megkaptuk a választ arra is, hogy miért melegedett fel a huzat 11,7 fokig. Hiszen a vélt nagy barlangból érkező huzatunkba a korábban említett, felszínre vezető oldaljáraton át “fals levegő” érkezett, amely belekeveredve megemelte annak hőmérsékletét. Ennek tisztázásához szükséges volna itt a lokális mélypontnál is egy hőmérsékletmérést végezni, ez azonban már legközelebbre maradt.

Könyvjelzőkhöz permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>