Mi az, ami 31,7 %-kal nő egy év alatt? Áttekintés az idei 1%-okról

 
.

.

Idén a NAV tájékoztatója szerint 63.262 Ft-ot ajánlottak fel összesen az adózók a Szent Özséb Barlangkutató Egyesületnek az 1% felajánlások keretében. Ezúton is szeretnénk megköszönni annak, aki minket jelölt meg, vagy kampányolt annak érdekében, hogy mások így tegyenek.

Ez jobb, mint a tavalyi eredményünk (48.028), egészen pontosan 31,7 %-os növekedés, de szubjektív megítélésünk szerint nem elég. Persze a növekedés szerénységének az is az okozója, hogy az év megfelelő időszakában még azt sem tudtuk, hogy jogosultak leszünk-e az 1%-ra, ezért “visszafogott” (azaz semmilyen) kampányt végeztünk, csupán az ismerőseinket értesítettük egy körlevélben.

Ugyanakkor ha a növekedést objektíven vizsgáljuk, akkor nem is olyan rossz a helyzet,  például az MKBT által kapott felajánlások értéke idén is a tavalyival azonos, tehát 0% növekedéssel 288.863 Ft, miközben a legnagyobb népszerűségnek örvendő szervezet, a Barlangi Mentőszolgálat is csupán 3,4%-os növekedést produkált (1.254.505-ről 1.297.262-re), és a kétségkívül legjobban menedzselt hazai barlangfeltáró csoportnak tekinthető Ariadne Egyesület támogatása is csupán 5,6%-os növekedést mutatott (97.391-ről 102.808-ra)

A barlangász szervezetek tavalyi 1%-eredményeit ebben a cikkben elemeztük.

Aki szeretné olvasgatni a különböző civil szervezetek által kapott felajánlásokat, a NAV honlapján megteheti: http://www.nav.gov.hu/nav/szja1_1/civil_kedvezmenyezettek

Új közhasznú nyilvántartásba vétel végzés (azóta már jogerőre emelkedett)

Új közhasznú nyilvántartásba vétel végzés (azóta már jogerőre emelkedett)

Idén az év eleji bizonytalanság után májusban megérkezett a Fővárosi Törvényszék jogerős bejegyzése, amellyel Egyesületünket az új közhasznú nyilvántartásba vette, tehát a “nem reagáló” civil szervezetek kiszűrésére irányuló  rostán átjutottunk, jogerősen közhasznúak vagyunk, így jövőre már teljes nyugalommal lehet nekünk utalni az 1%-ot.

Mi egy valódi civil szervezet vagyunk, amely egyszerű állampolgárok (főként barlangászok) kezdeményezéséből, külső támogatás nélkül született, célunk egyes barlangok feltáró kutatása és az ehhez szükséges infrastruktúra (tanfolyamok, ismeretterjesztés, rendezvények) kialakítása. (Egyesületünkről bővebben itt olvashat)

Aki minket támogat, a barlangkutatást támogatja! (Adószám: 18222786-1-43, név: Szent Özséb Barlangkutató Egyesület)

malac

.

 

 
Könyvjelzőkhöz permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>