Áttekintő ábra a hazai feltáró kutatás jelen állásáról a mi szemszögünkből nézve a Keszthelyi hegységtől a Bükkig – Rákattintva nagyban megnyílik. Megjegyezzük, hogy az ábra nem teljes.
A 2015-ös esztendő a hazai barlangkutatás szempontjából szokatlan pangással kezdődött. A 2014 év elején még egymást érő felfedezések (Sebes, Fekete, Bányász) megszakadt sorozata nem folytatódott, semmi hír nem érkezett hazai feltárásokról, kivéve a már szokásosnak mondható párszáz méteres Csévi-szirti felfedezéseket, amelyek azonban csak országos viszonylatban tekinthetők jelentősnek, az ottani lehetőségekhez és a 2008-2010-es években még velünk együtt zajló kutatás szárnyalásához képest csak a propagandacélokhoz szükséges kötelező minimum teljesítését jelentik. De befagyott például a Sebes, a Bányász és a Fekete-barlang kutatása, és a korábban slágernek számító Csodabogyós-barlangban is csak kisebb járatkák nyíltak meg, amelyek jelentőségükben nem mérhetőek a 2013-as felfedezéshez. A Kessler Hubert-barlangról sem hallottunk semmit, és a Kab-hegyen újjáéledt kutatás sem hozta el a Bakony Baradláját, és semmi hír nem érkezett a Pál-völgyi-barlanghoz 2011-ben hozzákötött Hideg-lyuk és Harcsaszájú-barlangokról sem. Csak nyáron törte meg a csendet a Nagy Gergely vezetésével Montenegróban feltárt új szakasz, benne a 300-as aknával. Ez azonban nem hasonlítandó össze “kilóra” a hazai feltárásokkal, ugyanis egy olyan karsztterületről van szó, ahol gyakorlatilag csak oda kell menni, és bejárni a szabad járatokat, legfeljebb azok hossza és mélysége teszi próbára a kutatót, de nem kell a felfedezések minden százméteréért tárókat kihajtani meg sok köbméter törmelékeket megmozgatni, mint idehaza általában.
Itt jegyezzük meg, hogy a feltárások helyzetét ábrázoló térkép nem teljes és nem tökéletes. Egyrészt egyes barlangokról, vagy akár egész tájegységekről egyszerűen nem jutnak el hozzánk az információk. Ha tehát Ön, Kedves Olvasó, egy kollégánk, és úgy érzi, hogy méltatlanul elhallgattuk az eredményeit, akkor először jelezze, és adott esetben lehet, hogy helyesbítjük a cikket, és kérjük, hogy csak ennek sikertelensége után kürtölje tele a barlangász levelezési listát azzal, hogy mi “már megint hazudunk”.
Tény, hogy néhány – nem rendkívüli jelentőségű – kutatást tudatosan lehagytunk a térképről, például Aggteleken a Baradla kürtőinek az állvánnyal való kimászását, amely inkább technikai érdekesség és látványosság volt, főleg, hogy az így kimászott kürtők zömébe már korábban mások felmásztak.
A képre kattintva a 2015-ös évünket összefoglaló videóhoz jutunk.
A 2015-ös év második felében egy sokak számára váratlan fordulat történt: Augusztus közepén felfedeztük a Bölcső-hegyi-barlang kisebb új szakaszát, majd attól fogva sorozatosan egyre jelentősebb felfedezéseket értünk el, szinte hetente. Augusztus végén bejutottunk a bükki Diós-pataki víznyelőbe, szeptemberben felfedeztük a Kőszakállú-barlangot, november elején pedig végre egy éves heroikus küzdelem árán bejutottunk a Kiss Péter-barlangba, amiből a médiában is hír lett. Persze akik követték a munkásságunkat, azok tudhatták, hogy nagyon nagy energiákat befektetve dolgozunk minden elénk gördített akadály ellenére, így számukra igazából éppen az lehetett a meglepő, hogy erre a felfedezés-sorozatra 2 és fél évig kellett várni. Azért azt hozzá kell tenni, hogy a 2015 november óta részünkről felfedezésmentesen eltelt immár 4 hónap tükrében szemlélve ezek az eredmények még mindig nem nyitották meg az aranykor következő fejezetét, de a jelek szerint a másik két jelentősebb 2015-ös hazai felfedezés sem. Egyelőre tehát folytatódik a pangás.
A Pál-völgyi-barlang új szakasza, amelyet 2015 év vége felé és 2016 elején tárt fel a Bekey Imre Gábor Barlangkutató Csoport, és amely felfedezés tudomásunk szerint még folytatódhat. Piros karika mutatja a továbbjutás helyét, a vékony fekete vonal a bontás irányát, a vastag fekete pedig az akkor még csak vélt keresztirányú járatokat. Forrás: “Pál-völgyi-barlang kutatás” facebook oldal
2015 év vége felé (mielőtt még a Pál-völgyi-barlang 2016 januári új szakaszát felfedezte a Bekey Csoport) úgy tűnt, hogy hazánk területén már csak két csapat folytat sikeres feltáró kutatást, az egyik mi vagyunk (Szent Özséb BKE), a másik pedig az Ariadne Egyesület, korábbi szövetségesünk (akikkel egykor közösen tártuk fel a Csévi-szirtek ma ismert barlangjainak a nagy részét, és akik immár lassan 3 éve minden elképzelhető fronton könyörtelenül harcolnak ellenünk). Év végén tehát “csatlakozott” ehhez a képzeletbeli klubhoz a Bekey Csoport, akik a Pál-völgyi barlangban egy kilométeres nagyságrendben fedeztek fel új járatokat, azonban még így is elmondható, hogy 2015-ben nem túl sok új barlangjárat tárult fel Magyarországon.
Érdemes egy kitérőt tenni azzal kapcsolatban, hogy mi lehet az oka ennek a nagy lelassulásnak? Elfogytak volna a feltárási lehetőségek Magyarországon?
Nyugodjunk meg, erről aztán biztosan nincs szó. Persze nagy szerepe van a szerencsének is, hiszen amíg csak szabad járatokat kell felderíteni, addig mindig akad rá jelentkező, olyankor mindenki ráér, nem számít sem családi program, sem vizsgaidőszak, sem munka, semmi. De amikor elfogynak a könnyen bontható, egyértelmű végpontok, akkor a megfelelő motiváció, az átgondolt tervezés és különösen a feltáró íratlan jogait biztosító garanciák hiányában gyakran passziválódik, profilt vált, vagy akár teljesen széthullik a kutatócsapat.
Jelen esetben a véleményem szerint leginkább két dolog van a háttérben. Egyik, hogy felnőtt és ezáltal szabadidejének nagy részét elvesztette a 2008-2014 időszak nagy sikereit elérő fiatal barlangkutatók zöme anélkül, hogy az utódok kinevelődtek volna. Az az időszak, amit egyesek joggal a hazai feltáró kutatás virágkorának minősítettek, mindössze kb. tucatnyi tehetséges ember elszántságának és lelkesedésének köszönhetően indult be és lángolt egy ideig. Azonban közülük a ma már az egzisztencia-teremtésen dolgozó, vagy gyereküket nevelő kollégák érthetően kevesebb energiát fektetnek a kutatásba. Persze vannak olyanok is, bár csak néhányan, akik kellő szerencsével megtalálják a megélhetést a barlangászatban, például fizetős túrák vezetése vagy a nemzeti park igazgatóságoktól kapott, egymást érő (néha talán kissé túl is árazott) megbízások formájában, de ez szintén a kutatás végét vagy legalábbis nagyságrendi visszaesését szokta eredményezni.
Másik, hogy több barlang esetében a feltárók közötti konfliktusok is visszafogják a kutatást. Ennek egyrészt van egy fizikai oka, ugye ha az ember nem jut be a barlangba, akkor ott úgy kutatást végezni sem igazán lehet, de sokkal inkább lélektani oka van: a legtöbb ember, ha kizárják egy általa korábban lelkesen kutatott barlangból, vagy valami egyéb módon kiveszik a kezéből azt, amit korábban évek munkájával létrehozott, akkor nem kezd sem reménytelen harcba, sem újabb munkába, hanem teljesen felhagy a barlangászattal. És bőven lehet olyan barlangokat mutatni Magyarországon, ahol egy-egy konfliktus miatt késett, lassult vagy akadt el a felfedezések sorozata.
A fentiekből az is következik, hogy mit kellene tenni ahhoz, hogy a feltáró kutatás újra felvirágozzék. Egyrészt tudatosan igyekezni kellene a kutatásokba a fiatalokat bevonni, és hagyni őket kibontakozni, fejlődni. Ha egy csapat vezetője nem tűr meg nála ügyesebbeket maga körül, akkor az a csapat idővel kiöregszik. Persze a hozzáállás változtatásával együtt emelni kellene a kutatásvezető-képzés színvonalát is, és függetleníteni a “politikai” tényezőktől, azaz hogy ne szimpátia alapján, hanem alkalmasság alapján lehessen képesítéshez (azáltal pedig kutatási engedélyekhez) jutni, és hogy a kutatásvezetői jogosultság az ne egy szűk körnek az isteni kiváltsága legyen, hanem lehetőleg megszerezhető legyen azok számára, akik a gyakorlatban egyébként úgy is kutatásvezetőként működnek.
Biztosítani kellene egy barlang feltárójának a jogait – meglepő módon a XXI. századi európában ez még senkinek nem jutott eszébe.
Másrészt ami még fontosabb, bár nehezebben elérhető dolog, hogy biztosítani kellene egy barlang feltárójának a jogait. Ezt még megfogalmazni sem triviális, pláne nem azt elérni, hogy jogszabályban rögzítsék őket az olyan állami szervek, amelyek döntéshozói egyébként lesújtó véleménnyel vannak a barlangászokról, és lássuk be, nem is teljesen ok nélkül. De ebbe az irányba az első lépés az lehetne, ha maga a Barlangkutató Társulat figyelmet fordítana arra, hogy a tagjaitól és a magukat tagjának valló csoportjaitól elvárja a többi kutatóval és kutatócsoporttal szemben bizonyos etikai szabályok betartását – például hogy egy barlangból nem zárjuk ki annak a felfedezőjét, vagy hogy egy igazgatósági megrendelésre készülő fizetős munka résztvevőit ki is fizetjük… Ha a Társulat fel merné vállalni a barlangkutatókat összefogó ernyőszervezet szerepét, és egyértelműen és érezhetően kiállna a feltárások fontossága mellett, a feltárók jogai mellett, és a viták megoldása mellett, már az is sokat lendíthetene az ügyön.
Ha valamilyen garancia lenne arra, hogy egy sikeres feltárás esetén a barlang feltárói is részesülnek a munkájuk eredményeként létrejövő értékekből, akkor sokkal többen és komolyabb társadalmi státuszú emberek is foglalkoznának a feltáró kutatással. (És itt most az “érték” szó alatt nem a cseppkövek kitermelésére kell gondolni, hanem például idegenforgalmi értékre, vagy akár a kutatás folytatásának jogára, amely egy kutatócsoport számára a legfontosabb.)
Kedves Slíz György! Remek leírás a jelenlegi állapotokról, egyetértek minden pontban. A fiam tavaly abbahagyta a barlangászást egy vidéki egyesületben a széthúzás, a tudatos csapatbomlasztás és szándékos kirekesztés miatt. A “csak nekem add, de semmit se csinálok ott” engedélyek körüli dolgok is megérnek egy misét. Az ” évek óta királyként uralkodom az egyesületen, mert senki más nem aktív kutatásvezető, már régen és röhögve kitúrtam mindenkit, nem hagyok túl sokat fejlődni senkit” gondolkodás is gátló tényező.