Szent Özséb Barlangkutató Egyesület

 

.

A Szent Özséb-barlang kibontása 2003 tavaszán. Balról jobbra Nagy Szabolcs, Slíz György, Antók Balázs, Kocsis Ákos. Fotó: Antók Gergely.

Budapesti székhelyű egyesületünk elődje, az azonos nevű barlangkutató csoport 2003 januárjában alakult meg Slíz György vezetésével baráti társaságként, tagjai között több egyetemistával, cserkésszel, és viszonylag kevés korábbi barlangásszal. Az alapítók között találjuk Kocsis Ákost, aki hamarosan a 2003 áprilisában szintén Slíz György vezetésével felfedezett Szent Özséb-barlang kutatásvezetője lett. Rövid (és eredménytelen) BEBTE-tagság után 2006-ban ismét önálló útra tértünk.

2008-tól már az Ariadne Egyesülettel közösen (de abba nem beolvadva) tevékenykedtünk, kutatási területünk így a Szent Özséb- és a Disznós-árki-barlangról kiterjedt a közösen feltárt Vacska-barlangra, majd idővel az egész Csévi-szirtre, miután a kutatás az összes ottani barlangban közössé vált. 2006-től részt vettünk  az Ariadne Egyesület neve alatt futó térképezésekben, kiépítésekben, számos barlang lezárását önállóan viteleztük ki.

2011-ben hivatalosan is egyesületté alakultunk. A tagság az eltelt 10 év alatt meglehetősen kicserélődött, jelenleg 16 taggal rendelkezünk, de ezek zöme aktív kutató, hetente átlagosan három alkalommal végzünk terepi tevékenységet.

A kutatás melletti eddigi legnagyobb vállalkozásunk, az általunk feltárt Szent Özséb-barlang idegenforgalmi bemutatása 2012 óta elakadt a bürokrácia útvesztőjében.

Bár igyekszünk a helyi szervekkel, a hatóságokkal és a többi kutatóval is jó kapcsolatot kialakítani, azonban a feltáró barlangkutatás ügyének – mint közérdeknek – a következetes szem előtt tartása már több konfliktust eredményezett.

Embernagyságú cseppkőoszlopok a 2008-ban felfedezett Rózsát-teremben

Embernagyságú cseppkőoszlopok a 2008-ban az egykori közös kutatás keretében felfedezett Rózsát-teremben

A 2013-as évben a Csévi-szirteken 9 éve zajló sikeres együttműködést (melynek köszönhetően feltárult a Csévi-szirti-barlangrendszer) az Ariadne Egyesület egyoldalúan beszüntette, így elérték, hogy az ottani feltáró kutatásainkat (egyelőre) nem folytathatjuk,  cserébe kutatási területünket kiterjesztettük a Bükkre is, ahol egy eddig elhanyagolt kis víznyelőbarlangban, a Kismogyorós-víznyelőben láttunk munkához, kisebb eredményt elérve, továbbá elkezdtük szúrópróbaszerűen kiválasztva átvizsgálni az elfeledett kisebb barlangokat, ennek keretében több bontási végpontot és néhány kisebb (de jelentős feltárási potenciállal rendelkező) teljesen új barlangot is felfedeztünk, és számos másik barlangász csoporttal is együttműködésbe kezdtünk szerte az országban.

2015-ben kitartásunk gyümölcse elkezdett beérni, augusztus közepétől sorra értük el a kisebb felfedezéseket (Meleg-lyuk, Hadiúti, Bölcső-hegyi, Dióspatak, Kőszakállú, míg végül novemberben a Dinó-rejtek nevű kis jelentéktelennek hitt barlangból felfedeztük a Mindenszentek-termet, és ezzel lényegében egy új barlangot, amelyet Kiss Péter-barlang névre kereszteltünk. Ezek a feltárások tömören az alábbi videóban vannak összefoglalva:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kutatás mellett kiemelt és minden eddiginél nagyobb figyelmet fordítunk a publikációra, az ismeretterjesztésre, ennek keretében hoztuk létre jelen honlapot, adtuk ki a Felfedezések a föld alatt című könyvet,  jelentettünk meg cikket számos újságban, fényképeztünk és videókat készítettünk sok barlangban, indítottuk el a youtube csatornánkat, szerveztük – már harmadszor – a Pilis Barlangjai Teljesítménytúrát, és vettünk részt – már másodszor – a Kutatók Éjszakáján.

.

.

2013 őszén első ízben részesültünk állami támogatásban: Könyvünk az NKA-tól 1.000.000 Ft támogatást kapott. 2014-ben pedig 800.000 Ft működési támogatást kaptunk a Nemzeti Együttműködési Alapból. Ezidőtájt a Magnet Bank KAP pályázatán is támogatásban részesültünk, 2013-ban 108 000, 2014-ben 191 000 Ft került a számlánkra. 2014-ben már 1%-ot is fogadhattunk, de nem fordítottunk figyelmet a kampányra, így csak 48 000 Ft felajánlás gyűlt össze, 2015-ben már több. 2016 óta sem a NEA, sem a Magnet Bank KAP pályázatán nem kaptunk támogatást, Egyesületünket, és a szomorúan kevés résztvevő miatt a Pilis Barlangjai Teljesítménytúra is veszteséget produkált. A 2017-es április végi hóhisztéria miatti 12 darab résztvevő után többé meg sem szerveztük a teljesítménytúrát.

Azóta szökőévente érkező kisebb (10-100 ezer Ft-os) magánadományok és hasonló nagyságrendű egyéb támogatások (Karszt- és Barlang Alapítvány, Csobánka Község Önkormányzata, Pálos Rend, Magnet Bank Segítő Bankkártya Program) mellett komolyabb támogatást a DDC-től kaptunk a Naszály hegyen lévő Idegrendszer-barlang lezárására (350 000 Ft), valamint a DINPI-től érkezett időnként komolyabb összegű megrendelés (pl 2017-ben 600 000 Ft térképezésre, 2019-ben 360 000 Ft a Naszályi-barlangrendszer 3. bejáratának a lezárására.). Az 1% bevételünk minden évben stabilan 100-200 ezer Ft között alakul.

Ezek a bevételek az aktív (minden hétvégén zajló) kutatómunka költségeinek a felét sem teszik ki, a fennmaradó részt önerőből pótoljuk.

.

.

Aki minket támogat, az a barlangok felfedezését támogatja.

Adószám: 18222786-1-43,

Szent Özséb Barlangkutató Egyesület

 

 


Tevékenységeink részletesen:

Projektek, amelyeket önállóan végeztünk vagy nagy mértékben közreműködtünk benne.

- Eredményes feltáró barlangkutatások:

Szent Özséb-barlang (aktív 2003-tól),  Disznós-árki-barlang (befejezett 2008-2009),  Vacska-barlang közreműködés (befejezett 2008-2013),  Ajándék-barlang közreműködés (befejezett, 2005-2013), Csókavári-barlang gázmassza mentesítés közreműködés (2010-2011), Kismogyorós-barlang (aktív 2013-tól), Kiss Péter-barlang (aktív 2014-től) Bölcső-hegyi-barlang (aktív 2015-től), Kőszakállú-barlang (aktív 2015-tól), Diós-pataki víznyelő (aktív 2015-től)

- Barlanglezárások:

Szent Özséb-barlang (2005), Strázsa-barlang közreműködés (2006), Rejtekút-barlang (2006), Indikációs-barlang (2006), Pilis-barlang (2007), Tüskés-barlang (Kis-Strázsa-hegyi-hasadékbarlang) (2007), Vacska-barlang (2008), Kőoszlopos-barlang (2011), Brennbergbánya Szálasi-bunker közreműködés (2011), Királylaki-barlang közreműködés (2011), Kiss Péter-barlnag (2015)

- Barlangtérképezések (állami megbízásra):

Szent Özséb-barlang (2008), Disznós-árki-barlang (2008), Beremendi-kristálybarlang közreműködés (2008), Vacska-barlang közreműködés (2008-2009)

- Barlangkiépítések (lezárásokat nem számítva):

Szent Özséb-barlang létrázás (2007), Vacska-barlang tágítások, létrázás közreműködés (2008-2010), István-lápai-barlang létrázás közreműködés (2011), Brennbergbánya Szálasi-bunker állagmegóvás közreműködés (2011), Mátyás-hegyi-barlang Hekus-kürtő omladékstabilizálás könnyűbetonnal közreműködés (2012)

- Nyílt napok

Szent Özséb-barlang nyílt nap (2012), Klastrompusztai barlangnapok közreműködés (2012), Kutatók éjszakája Mátyás-hegyi-barlang közreműködés (2012), Kutatók éjszakája Szent Özséb-barlang (2013), Létrás-tetői nyílt nap (2014), Kutatók éjszakája Solymári-ördöglyuk (2014), Létrás-tetői nyílt nap (2015), Kutatók éjszakája Szent Özséb-barlang (2015)

- Teljesítménytúra

Pilis Barlangjai 50 (2012), Pilis Barlangjai 90 (2013), Pilis Barlangjai 70 (2014), Pilis Barlangjai 70 (2015), Pilis Barlangjai 70 (2016),

- Előadások

Barlangkutató Szakmai Napok Budapest (2008), Szakmai Napok Miskolc (2009), Szakmai Napok Esztergom (2010), Kesztölc iskola (2011), Piliscsaba sztaki (2011, 2012, 2013), Budapest-ELTE (2011), Budapest-Marczibányi tér (2011), Budapest-Apáczai Gimnázium (2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016), Dorog (2012, 2015), Pilisszentkereszt (2011, 2012, 2014), Szentendre (2012, 2014),  Szakmai Napok Szeged (2013) Szakmai Napok Jósvafő (2015), Csobánka (2013), Budapest-TIT (2014), Miskolc (2014), Tapolca (2014), Esztergom (2014), Pilisszántó (2015)

- Videók

Az egykori, ariadnésekkel közös (ma már inaktív) “piliscaving” youtube-csatornán: Vacska-barlang árvíz közreműködés (2010), Berger Károly-barlang videó közreműködés (2010), Leány-barlang, Leányálom-ág felfedezés közreműködés (2010),

A ma is aktív “földalatt.hu” youtube-csatornánkon: Szurdok-völgyi 2. sz. víznyelő árvíz (2014), Sebes-barlang Hajdúszoboszló-ág feltárás (2014), Törökvész úti-barlang feltárás (2014), Macska-barlang árvíz (2014), “Ice pilis challenge” a jégtörésről (2014), Chili kutya kibontása (2015), 1%-ajánló videó (2015), Bölcső-hegyi-barlang felfedezés (2015), Sisma-barlang szilveszteri túra (2015/2016), Kiss Péter-barlang felfedezés (2016), Kiss Péter-barlang lezárás kiépítése (2016), Fürdőruhás túrák a Kossuth majd a Béke-barlangban (2016), 1%-ajánló videó (2016), tanfolyamajánló videó (2016),

- Túrák, kirándulások

Bár kétségtelenül a legjobb az éppen általunk felfedezett barlangban túrázni, azért az ember néha rákényszerül, hogy már ismert helyeken kiránduljon.

Székelyföld és Bihardámos felszíni és barlangi túrázás  (2004, 2007), Vrtrglavica-barlang  expedíció részvétel (2004), Rax klettersteigezés (2006), Márkus-hegyi-szénbánya (2007), Budakalász-Létrástető gyalogtúra (2007 karácsony),  Canin – Sisma-barlang (2013), Rax klettersteigezés (2015) Székelyföld barlangkutatás (2015) Canin – Sisma-barlang (2015/2016)

 

10 hozzászólás a(z) Szent Özséb Barlangkutató Egyesület bejegyzéshez

  1. Pingback:Könyvbemutató! - Földalatt.hu

  2. Szücs József mondta:

    Tisztelt Szent Özséb Barlangkutató Egyesület!
    Hogyan lehet, civilként aktivan, részt venni a barlankutó egyesület munkájában,

    Üdv,. Szücs József

  3. Berencsi Róbert mondta:

    Tisztelt Szent Özséb Barlangkutató Egyesület!
    Tizenhét éves vagyok, informatikár tanulok.
    Évek óta foglalkozom aktívan falmászással.
    Szeretnék aktív (de nem hivatásos) barlangász lenni, mivel vonz a légkör, a természet átlag ember által nem ismert világa.
    Hogyan lehetnék aktív barlangász és hogyan lehetnék tagja egy olyan társaságnak, mint ez az Egyesület?
    Szükséges-e előképzés?
    Vannak-e speciális feltételek?
    Előre is köszönettel:
    Berencsi Róbert

    • Slíz György mondta:

      Kedves Róbert!

      Nyilván a csatlakozás legoptimálisabb pillanata a barlangász tanfolyam, amely esetünkben éppen nemrég zajlott le, de ha valaki kellően ügyes és elszánt, akkor tanfolyam nélkül is részt tud venni egyes kutatásainkban, aztán meglátjuk, mennyire leszünk szimpatikusak neked, és fordítva.

  4. Gelencsér Péter mondta:

    Tisztelt Szent Özséb Barlangkutató Egyesület!

    A kutatók éjszakája kapcsán meghirdetett barlanglátogatás kapcsán írok Önöknek.
    A regisztráció a látogatásra már nem lehetséges (betelt). Amennyiben van még rá lehetőség (lemondás miatt) szívesen mennénk (2 fö, némi előképzettséggel). Ha akkor már nem lehet menni, érdeklődöm, hogy van e másik lehetőség.
    Előre is köszönöm:

    Gelencsér Péter

    • Slíz György mondta:

      Kedves Péter! Sajnos ebben nem tudunk segíteni, amint azt előre is jeleztük. Ugyanakkor szokott lenni máskor is lehetőség velünk való barlanglátogatásra, ehhez érdemes figyelni a honlapunkat. Illetve ha a kutatómunkában is hajlandó segíteni, arra meg aztán bőven szokott lenni lehetőség.

  5. Graczár Mihály mondta:

    Üdv! A Földalatt.hu oldalukra már írtam, de még mindig mod. -ra vár. Szombaton tisztítjátok a Holtak kapuját? Mert Mennénk. Segíteni.

  6. Fleck Györgyi mondta:

    Kedves György!
    Érdeklődni szeretnék, hogy 2023-ban indítanak barlangász tábort? Ha igen, hol lehet rá jelentkezni? Köszönöm! Üdvözlettel, Fleck Györgyi

Hozzászólás a(z) Gelencsér Péter bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>