Így lőn vége a Szakmai Napoknak – Szavazás!

 

.

.

 

Most érkezett a hír, hogy elmarad, pontosabban a jövő évre halasztódik a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulatnak a minden ősszel megrendezett Szakmai Napok nevű rendezvénye, mert többek között az “a kevés résztvevő miatt könnyen lehetne veszteséges” – írta az elnökség.

Ezen a ponton érdemes egy kicsit eltűnődni. Miért baj az, ha egy konferencia veszteséges? Egyáltalán, az MKBT az egy cég, hogy nyereségesnek kellene lennie?

A Szent Özséb Barlangkutató Egyesület is veszteséges, minden évben több a kiadás, mint a bevétel. De ez nem baj, mert nem az a cél, hogy profitot termeljünk, hanem, hogy feltárjuk a barlangokat. Képzeljük el, mi lenne, ha bejelentenénk, hogy mostantól nem végzünk kutatást, mert a térképezési és lezárási megbízások csekély összege miatt az veszteséges lenne…

Nekem eddig minden évben veszteséges volt a Szakmai Napok is!

Készültem az előadásra, leutaztam a helyszínre, befizettem a részvételi díjat, majd utána megtartottam az előadást, és nem kaptam érte semmit. Ha mérleget vonunk, akkor színtiszta veszteséget termeltem vele.

Elég visszatetsző, hogy valakik nyereséget szeretnének termelni mások önzetlen munkájából. Ráadásul a közlemény valami pályázatot is említ – bár konkrét összeg nélkül – amelyet a Társulat erre a rendezvényre nyert, tehát nem igazán érthető a probléma.

Mekkora is lehet az a veszteség?

Aki esetleg nem lenne tisztában vele, hogy miről beszélünk: Ez egy olyan “szakmai” “konferencia”, amelyen nagyságrendileg 100 ember vesz részt, de arra is volt már példa az évek során, hogy csak tizen-néhány fő lézengett egy-egy előadáson. Tehát viszonylag könnyen, pl. bármely iskolában lehet egy megfelelő termet találni hozzá, de volt már olyan eset, hogy egy ingyen kapott Nemzetipark-látogatóközpontban, vagy akár a jósvafői kocsmában rendezték meg. (Most – ha jól értem – annyiban nehezebb a helyzet, hogy az iskolák bérbeadását a KLIK megtiltotta.)

A konferenciának írott kiadványa nincsen, tehát minden költség a terem bérleti díja, meg a szervezőknek az odautazása. Ez egy néhányszor tízezer forintos tétel, amely létszámtól független. Erre jön még a hagymás zsíroskenyér ára, de az létszámarányos, tehát nem érinti a járványhisztéria.

A részvételi díj ugyanakkor MKBT tagoknak 3000 Ft, nem tagoknak 5000 Ft. Hogy a Társulatnak legyen nyeresége. Amit utána felélhet. Mert azzal kapcsolatban senkinek legyen kétsége, hogy a Társulat bármennyi pénzt képes elműködni anélkül, hogy bármi hasznosat csinálna. Minden fillér, amelyet a Társulatnak adunk, kidobott pénz.

Ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert a barlangász levelezési listán olyan szürreális javaslatok jelentek meg, miszerint a Szakmai Napokon való részvétel helyett egyszerűen csak át kellene utalni pénzt, támogatás gyanánt...

És valóban, így nincs fertőzésveszély, nem kell utazni, nem kell bíbelődni az előadásokkal, minden sokkal egyszerűbb… De tulajdonképpen ez az ötlet továbbgondolható: a barlangtúrákat sem kell megtartani, csak be kell fizetni az illetékes Nemzeti Park Igazgatóságok részére a látogatási díjat, és otthon maradni. Sőt. A tanfolyamokat se kell megtartani, csak beszedni az árát, és kész is vagyunk… Nem is értem, hogy erre eddig miért nem jöttünk rá?

Miről maradunk le?

A “Szakmai Napok” állítólag 26 éve létezik, én magam 2001-ben vettem részt rajta először, azóta biztosan állíthatom, hogy egyszer sem maradt el. Bár akkor éppen a Miskolci Egyetemen tartották, és még nem volt rockkoncert, azért már akkor is elmaradt egy igazi szakmai konferenciától.

A rendezvény történetét  végigkísérő probléma volt, hogy tömegesen kerültek oda alkalmatlan előadók, akik hol teljesen más témákról tartottak előadást, hol elhúzták az időt, hol olyan halkan motyogtak, hogy azt senki nem értette, hol pedig olyan mérésekről számoltak be, amelyekről ők se tudták volna megmondani, hogy mi lehetett az értelme.

A csúcsok csúcsa talán a 2015-ös jósvafői szakmai napokon tartott “Denevérek postabélyegeken” című előadás volt, amikor bejött az előadó, és a 15 perces előadás abból állt, hogy 15 darab diát vetített, amelyeken egy-egy bélyeg fotója volt látható, és mindegyiket egy-egy percig nézhettük, néma csöndben…

Az utóbbi 7 évben pedig ennek tetejébe elterjedt az a szokás, hogy a konferencia szombat estéjén rockkoncert van, amely újabban már minden MKBT-rendezvénynek elengedhetetlen velejárója. 

Ennek ellenére ez volt az a rendezvény, ahol az új barlangfeltárásokról be lehetett számolni, ráadásul viszonylag szabadon, lévén hogy élőszóban nem olyan könnyű letiltani valakit.

Miért nem jó az Online Szakmai Napok?

Felmerült az online rendezvény megtartása, ezt azonban a többség – nagyon helyesen – ellenezte.

Bár valószínűleg nem amiatt ellenezték, amiért én. Az online szakmai napokkal az lenne ugyanis a fő probléma, hogy azon bárkit le lehet némítani, ha nem tetszik, amit mond – ezzel pedig oda jutnánk, mint a “barlang” levelezési listával, amelyről már 7. éve vagyunk letörölve…

 

Ön szerint legyen vagy ne legyen idén Szakmai Napok?

View Results

Loading ... Loading ...
Könyvjelzőkhöz permalink.

4 hozzászólás a(z) Így lőn vége a Szakmai Napoknak – Szavazás! bejegyzéshez

  1. Marton Ádám mondta:

    Kedves György!

    Örömmel olvasom, hogy rendszeres látogatója, sőt előadója vagy a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat (MKBT, Társulat) által szervezett “Szakmai Napok”-nak! Egyúttal veled együtt szomorkodom, hogy ebben az évben – alapvetően a rajtunk kívül álló ok miatt (covid-19 járvány) – a rendezvény elmarad.

    Amikor a Társulat Elnöksége ezen döntést hozta, sok szempontot figyelembe vett, ezek közül az egyik volt, hogy esetleg veszteséges lesz a rendezvény. Nade “Miért baj az, ha egy konferencia veszteséges? Egyáltalán, az MKBT az egy cég, hogy nyereségesnek kellene lennie?”

    Igazad van, nem baj, ha egy konferencia veszteséges. Azonban az MKBT nem lehet veszteséges. A Társulat tagsága arra adott megbízást a vezetőségnek, hogy az alapszabályban megnevezett célok elérése érdekében biztosítsa a szükséges anyagi hátteret. Ennek fényében egy felelős döntés meghozatalakor az is fontos szempont, hogy egy rendezvény mekkora költségvetési terhet ró a társulatra, illetve, lehet-e ilyen módon nyereségre szert tenni, és azt a fenti célokra fordítani.

    Van egy nagy titkom: nekem is veszteséges a barlangászat! Fizetem az egyesületi és a Társulati tagdíjat, megvásárolom a felszerelést, állom az utazási és szállásköltségeket, és ki tudja mennyi mindenre megy még el a pénz (levelezés, telefon, műszerek, szerszámok…konferencia…) azért, hogy kutathassak. Ráadásul MKBT elnökségi tagként most még az ezzel kapcsolatos (utazás, telefon, munkaidő, szabadidő stb.) költségeket is nekem kell állnom. Akkor mégis miért éri meg, miért nyereséges? Amiért neked: tartozok egy közösséghez, ahol tanulhatok és taníthatok, kikapcsolódva a mindennapokból feltöltődhetek, végeredményben: alkothatok. És ezt nem lehet megfizetni, nem lehet veszteségként elszámolni: ez mindig nyereség.

    Azonban visszatérek a “Szakmai Napok” szervezési és az MKBT anyagi helyzetére, mert láthatóan olyanról írsz amiről semmit sem tudsz.
    Amikor a rendezvényt szervezzük nem csupán egy szempontra kell figyelni, nevezetesen, hogy hol tartjuk az előadásokat.
    A vendégeknek biztosítani kell az étkezést illetve az étkezési lehetőséget, a szállást, a megközelíthetőséget, a kapcsolódó szakmai programokat is. Jogos elvárás az érdeklődőktől, hogy évről évre új helyszínen legyen a konferencia, új területet ismerhessenek meg, a régióban lakóknak és kutatóknak nagyobb lehetőségük legyen a bemutatkozásra. Kétségtelenül kényelmesebb lenne szervezőknek minden évben Budapesten, a Pál-völgy kőfejtőben tartani az előadásokat, és csupán zsíroskenyérrel etetni két napig mindenkit. Szerencsére ennél magasabb elvárásokat támasztanak önmagukkal, a társulati tagok pedig velük szemben.
    A “Szakmai Napok”-on 100-150 résztvevő szokott lenni, ha a magasabb létszámmal és kizárólag teljes részvételi díjjal számolunk, akkor a bevétel 750.000.- ft. Azonban 150 résztvevőnek már nem elég (“létszámtól független”-ül) egy tanterem, nagy (torna) előadóterem kell megfelelő számú ülőhellyel, fogadóhelyiség, mosdók etc. és nem egy két órás délutáni programra, hanem két napra. Ez nem “egy néhányszor tízezer forintos tétel”. A felszolgált kávé, sütemény, a zsíroskenyér és a részvételi díjba foglalt vacsora sem mennyei mannaként hullik a szervezők ölébe, bizony fizetni kell érte a szolgáltatóknak. Ezen kívül is vannak költségek (pl. takarítás, ajándék, felszerelésbérlés, szállítás, belépődíj, de a szervezők utazásukat maguk fizetik…), a végeredmény: a részvételi díjak nem fedezik a rendezvény költségeit. Itt jön képbe a pályázat, ami – ha nyerünk, kapunk rá támogatást – rentábilissé teszi a szervezést.
    Tehát ez az a “nyereség”, amire hajtunk, és az a pénz, “amit utána felélhet” a Társulat.

    Amiért állításod szerint semmi hasznosat nem csinál. A Társulat, amelynek minden fillér amit adsz kidobott pénz. Amelynek annyira haszontalannak tartod a “Szakmai napok” konferenciáját, hogy 19 éve minden alkalommal részt veszel rajta, sőt előadást is tartasz. Amelynek – tudtommal – évente rendszeresen tagdíjat fizető tagja vagy. Márpedig ha ezen utóbbiakat nézem, akkor neked igenis fontos a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat és a barlangászat, barlangkutatás, hajlandó vagy – nem csak anyagi – áldozatokat hozni érte. Fontos annyira is, hogy – bár sok helyen téves, zavaros, pontatlan és átgondolatlan – kritika megfogalmazásával és közzétételével fárasztod magad. És remélem, ez így is marad (márhogy a kritika, meg a közzététel…), csakhogy egyre kevesebb tettünkbe tudsz majd “belekötni”, mert eredményesen dolgozunk azért, hogy egyre magasabb színvonalon tudjuk művelni a három legfontosabb célunkat: a kutatást, a védelmet és a tanítást. Biztatlak, hogy – kellő alázattal – nagyobb mértékben vegyél részt az MKBT munkájában, így pontosabb képet kapva a Társulat tevékenységéről, az ott dolgozók elkötelezettségéről.

    Jó szerencsét!
    Marton Ádám

    • Slíz György mondta:

      Kedves Ádám! Cinizmus is lehetne, amit írtál, hogy “nagyobb mértékben vegyek részt a Társulat munkájában”, de hajlandó vagyok elhinni, hogy csupán tudatlanság. Majd, kérlek, tájékozódj ezügyben, hogy például a kutatásvezetői tanfolyamokról miért vagyok kitiltva, vagy a hírhedt “barlang levlistáról” miért van az összes tagunk letörölve… és akkor megérted ezeket az összefüggéseket, hogy miért lenne előrébb a barlangkutatás, ha nem lenne MKBT. Mindenesetre megtisztelő, hogy olvassátok a földalatt.hu-t!

  2. Kosztra Barbara mondta:

    Szia Gyuri!
    Ahogy Ádám is írja, az anyagi kérdés csak egy (és messze nem a legfontosabb) szempont volt a tavaszra halasztásnál. Ha már idézel, pontosan és szépen:
    “- kevés résztvevővel könnyen nagyon veszteséges lehet a rendezvény (ami nem fér bele a vírusévtől amúgy is megtépázott MKBT büdzsébe), és még a kevés résztvevő is bizonytalan” (https://www.barlang.hu/cimlap/programok-esemenyek/szakmai-napok/dontes-a-szakmai-napokrol )
    Nos, a Szakmai Napok célja nem a nyereségtermelés, amit az is bizonyít, hogy az elmúlt években többször előfordult, hogy negatív lett a rendezvény pénzügyi egyenlege, mégse merült fel, hogy ne tartsuk meg, a részvételi díjat is sokáig változatlanul hagytuk. Amire a fenti indokban utaltunk, mint elkerülendő helyzet, az egy JELENTŐS veszteség, nem a nyereség hiánya. A cikked fő mondanivalója tehát egy szándékos félremagyarázáson alapul, ezért kérjük, tedd közzé a fenti pontosítást.
    Üdv: Kosztra Barbara

    • Slíz György mondta:

      Továbbra is kiváncsi vagyok, hogy hogyan lehet jelentős veszteség egy olyan rendezvényen, amelynek alig vannak költségei? Nyilván, könyvelésileg simán lehet, csak számlák kérdése, de a valóságban hogyan? Eddig még egyik évben sem láttuk a szakmai napoknak (sem más MKBT-rendezvénynek) a mérlegét. Vajon miért?
      Tudod, hogy mi miatt veszteséges az MKBT? Amiatt, hogy már lassan 30 éve nem vesz tudomást a rendszerváltásról, és a mai napig úgy gazdálkodik, mintha egy állami szerv lenne. Konkrétan például: Minden hónapban egy vagyont kifizet egy semmire nem használt helyiség valamint egy semmit nem csináló alkalmazott után. Évtizedek óta. Ezért van a veszteség, nem a Szakmai Napok miatt. Nekem semmi bajom a Társulat titkárával, se az előzővel, se a mostanival, nagyon kedves emberek, de nem látom át, hogy miért a Társulat dolga lenne őket eltartani? Van az országban többmillió kedves ember, mégsem kapnak érte fizetést… Meg kellene érteni, hogy fizetés a munkáért jár. Az, hogy valaki hetente egyszer belötyög a Szemlő-hegyi barlangba beszélgetni, az nem munka. A DINPI vagy a Barlangtani Intézet megengedheti magának, hogy szociális foglalkoztató gyanánt működjön, mert őket az Állam finanszírozza. De a Társulatot nem, és ezt végre fel kellene fogni. És akkor nem lenne állandó küzdelem a fennmaradásért, hanem lehetne akár valami előremutató dologba kezdeni.

Hozzászólás a(z) Slíz György bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>