Az Buktatási Szakosztály közlése szerint Hegedűs András átveszi az Szakosztály vezetését Börcsök Pétertől – bár aki ismeri a helyzetet, az tudja, hogy a valóságban már évek óta nagymértékben befolyásolta az OSz tevékenységét, csak türelmesen kivárta, hogy Börcsök magától visszavonuljon.
Szeretnénk tájékoztatni benneteket arról, hogy az MKBT Oktatási Szakosztály (OSZ) vezetését Börcsök Pétertől Hegedűs András (Juju) vette át.Péter az oktatás munkájába már a 80-as években bekapcsolódott, majd amikor 2000-ben ő lett az MKBT főtitkára, az ő vezetése alatt alakult ki az Egységes Oktatási Rendszer (EOR), mely a mai napig jól működik (tanfolyamok szintjeinek pontos meghatározása, központi vizsgáztatás rendszere, vizsgaszabályzatok, stb.). A kutatásvezetői képzés mellett a többi képzést és vizsgáztatást is átvettük az MTSZ Barlang Bizottságától, valamint egységes jegyzetek készültek. Péter 8 év főtitkárság után az OSZ vezetőjeként irányította a munkát 2019. tavaszáig.Ez idő alatt sikeres végzettséget szerzett barlangi kutatásvezető 108 fő (5 tanfolyamon), barlangi túravezető 275 fő (10 tanfolyamon), T2 330 fő, központi vizsgán pedig 15 alkalommal több mint 800 fő tett sikeres vizsgát az alapfokú és a T1 anyagából.(…)
Így a barlangász levelezési lista moderálása mellett immár az oktatás felelőssége az ő vállait fogja nyomni.
Szerencsi Judit a vezetőváltást bejelentő, a barlangászokhoz írt levelében hosszasan méltatta a saját munkájukat, székelykingai stílusban felsorolva, hogy összesen melyik tanfolyamból hányat szerveztek, azokon hányan vizsgáztak, és a bár e számok összege valóban impozáns (kiszámoltam, 1513 fő). Lénárt Laci részéről még kisebb vita is kialakult a levlistán, hogy kinek köszönhető mindez a hatalmas dicsőség, de én inkább azt vallom, hogy egy kép többet mond ezer szónál:
MKBT Buktatás – végelszámolás alatt
Aki nem hiszi, itt nézegetheti a részleteket: https://www.e-cegjegyzek.hu/?cegadatlap/1309149044/TaroltCegkivonat
Kitekintés: Hegedűs Andrással egyébként jól ismerjük egymást, mivel az általa vezetett Szabó József Barlangkutató Csoportban kezdtem el barlangászkodni még igen fiatalon, 2000 őszén egy alapfokú tanfolyam keretében, és már itt kiderült, hogy semmiben nem értünk egyet, kiváltképp olyan kérdésekben, mint hogy mi a barlangászat célja (jól berúgni avagy túrázni és barlangokat feltárni?). Szükségszerű következménye volt a nézetkülönbségnek, hogy 2003-ban nem vettek fel a túravezetői tanfolyamra, majd kétszer is megbuktattak a vizsgán. Ezáltal már az Oktatási Szakosztállyal kerültem szembe (amit akkor még Börcsök vezetett). Majd később, amikor az Ariadne Egyesület háborút indított ellenünk (2013), akkor a Hegedűs András által moderált barlangász levelezési lista alkotta a sikeres karaktergyilkosság fontos eszközét.
Miért van ennek jelentősége?
A barlangok látogatását és kutatását szabályozó, hivatalnokok által összetákolt 13/1998-as kormányrendelet definiálja a “barlangász túravezető” és a “barlangász kutatásvezető” képesítéseket, mint barlanglátogatási hozzájárulások és barlangkutatási engedélyek kiadásának feltételét.
17. § (1) Barlangi túravezető, illetve barlangi kutatásvezető képzettséget az a nagykorú, cselekvőképes személy szerezhet, aki
a) * barlangi túravezető esetén legalább alapfokú és bármely szakiskolai, barlangi kutatásvezető esetén legalább középfokú iskolai és barlangi túravezető végzettséggel rendelkezik,
b) * e rendeletben meghatározott elméleti és gyakorlati képzésen részt vett,
c) * a képzést követően sikeres vizsgát tett.
(2) * Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott képzés óraszámát, szakmai követelményeit, a képzés végzésére való jogosultság feltételeit, a vizsgakövetelményeket, a vizsga rendjét, valamint a vizsga díját, megfizetésének szabályait a 3. számú melléklet tartalmazza.
(3) * A vizsgát az országos természetvédelmi hatóság által felkért, öttagú vizsgabizottság előtt kell letenni, amelynek egy tagja az országos természetvédelmi hatóság, egy tagja az igazgatóságok, egy tagja a Minisztérium kormánytisztviselője, egy tagjára a barlangkutatásra, barlangi túrázásra, illetve barlangi mentésre alakult civil szervezetek (a továbbiakban együtt: barlangkutató szervezetek) együttesen tesznek javaslatot, egy tagja pedig a képzés végzésére jogosult jogi személy képviselője.
Ez így szép és jó is lenne, a probléma csak az, hogy megfelelő szakemberek és kapacitás hiányában az állam nem foglalkozott a képesítés megszerzésének a módjával, hanem csupán előírt ugyanebben a rendeletben az ilyen tanfolyamok szervezésére néhány semmitmondó feltételt, majd lényegében az egészet rábízta a barlangászokra (kivéve magát a vizsgát).
Így fordulhatott elő nem is egyszer az az anomália, hogy akár több mint 5 évig nem szervezett senki tanfolyamot. Akinek meg nem volt igazolványa, az boldogult, ahogy tudott, nem egy esetben kórházban fekvő, ágyhoz kötött kutatásvezetők neve alatt. Az idén indult kutatásvezetői tanfolyam előtt például utoljára 2013-ban indult ilyen tanfolyam. (És engem már arra sem vettek fel, akárcsak a mostanira.)
Az Egységes Oktatási Rendszer
Ezzel el is érkeztünk a fő problémához. Túl azon, hogy a képzés színvonala is vitatható (gyakorlatilag a kötéltechnikán kívül semmit nem tanítanak meg) – az Oktatási Szakosztály ezzel önkényesen eldöntheti, hogy ki kaphat igazolványt és ki nem, azaz ki fog tudni legálisan barlangkulcsot felvenni, kutatást folytatni, felfedezni; és ki lesz az, aki csak illegalitásban létezhet. Ismerünk több olyan kutatásvezetőt, aki gyakorlatilag abból építi a karrierét, hogy van igazolványa, és mások – akiknek nincs – az ő neve alatt dolgoznak. Ezek nyilván nem érdekeltek abban, hogy közönséges halandók is igazolványt kaphassanak. Ugyanakkor ha soha senki nem kapna igazolványt, az előbb-utóbb nagy elégedetlenséghez vezetne, így azt a megoldást választották, hogy néha nagy ritkán szerveznek tanfolyamot, amelyen a hozzájuk lojális kollegák kaphatnak igazolványt, aki pedig kritizálni meri őket, vagy bármi egyéb okból veszélyes a rendszerre, az – amint az én példám is mutatja – soha életében nem szerezhet végzettséget.
Ráadásul már több mint 10 éve önkényesen bevezették maguknak a “technikai 1″ és “technikai 2″ tanfolyamokat, ezekkel a védőbástyákkal együtt tehát legjobb esetben is 4-szer kell valakinek bentlakásos táborokban részt vennie ahhoz, hogy papírt szerezhessen – kizárt eset, hogy aki az OSz irányvonalával nem ért egyet, vagy hangadóival nem szimpatizál, az egy ilyen tortúrát végigcsináljon. De ha mégis, akkor még mindig megbuktathatják, kirúghatják kedvükre, és fellebbezésnek helye nincs.
Ebből fakadóan a kutatásvezetői igazolványoknak kevés köze van az illető tényleges kutatásvezetői alkalmasságához, inkább egyfajta rangot fejez ki egy hűbéri rendszerben, tehát hangzatos nevekkel illetett “Magyar Szpeleológiai Oktatási Rendszer”, vagy “Egységes Oktatási Rendszer”, “EOR” – de nevezhetnénk csak egyszerűen Rendszernek is – célja nem más, mint hogy fenntartsa önmagát, azaz a hülyék diktatúráját.
Ha nem tetszik a Rendszer
“Akinek nem tetszik, az szervezzen tanfolyamot” – hallatszik néha a kritikákra a cinikus válasz. És valóban, a rendeletben nincs lefektetve, hogy csak az OSz szervezhetne tanfolyamokat (sőt a Szakosztály, amely jelenleg egyszerre az MKBT Szakosztálya, de ugyanakkor egy nonprofit kft is, amelynek az MKBT is a tulajdonosa, a mai fura formájában még nem is létezett, amikor a rendelet életbe lépett). Más kérdés, hogy a Barlangtani Intézetben “nem szeretik”, ha az OSz-en kívüli körökből akár csak a tanfolyam gondolata is felmerül.
Bár volt rá példa: 2004 nyarán a Bakonyi Barlangkutató Egyesületek Szövetsége rendezett túravezetői tanfolyamot Kab-hegyen, amelynek fő szervezőjét később gálánsan bevették az Oktatási Szakosztályba, és azután a Bakonyi Szövetség nem rendezett több önálló tanfolyamot. (Más kérdés, köztünk legyen szólva, az ominózus tanfolyam nem éppen arra példa, hogy a kínálat diverzifikálása jótékony hatással lenne a minőség alakulására….)
Bizalmas értesülések szerint a 2013-as kutatásvezetői tanfolyamra azért nem vettek fel engem – ez még az Ariadnés háború kitörése előtt volt – , mert állítólag attól féltek “egyesek”, hogy amint megszerzem az igazolványt, én fogok tanfolyamot szervezni.
Pedig ahhoz, hogy valaki tanfolyamot szervezzen, nem igazolvány kell, hanem a 13/1998-as rendeletben lefektetett feltételek teljesítése. Itt, ha jól emlékszem, az van előírva, hogy hány órásnak kell lennie, valamint hogy kell a gyakorlatokhoz 5 főre egy kutatásvezető, természetvédelmi engedély (pl. kutatási engedély konkrét barlangokra); az elmélethez pedig megfelelő helyiség, egy tematika és szakirányú felsőfokú végzettségű előadók (ezt egyébként az Oktatási Szakosztály nem szokta teljesíteni), valamint be kell jelenteni 90 nappal előre a vizsgát a hatóságnál (ez most a Pest Megyei Kormányhivatal Természetvédelmi Főosztálya). Még csak külön engedélyt sem kell kérni hozzá.
Végül erre nem került sor. Leginkább azért nem, mert óriási energia befektetését kívánta volna, és idővel a motiváció is csökkent, mivel már gond nélkül találunk az engedélykérelmeinkhez kutatásvezetőket. És a háború is elcsitult, feleslegesnek látszott egy ilyen presztizsberuházásra fecsérelni az időt a kutatás helyett. Így, ha az idei tanfolyamot elvégezhettem volna, jó eséllyel soha nem jutott volna eszembe tanfolyamot szervezni. De az, hogy megint nem vettek fel az idén indult kutatásvezetői tanfolyamra, új helyzetet teremt. Pontosabban a régi helyzetet nyitja újra.
Ezzel az Oktatási Szakosztály kinyilvánította, hogy soha nem fog felhagyni az elszigetelésünkre irányuló próbálkozásokkal, tehát hiába fedeztünk fel akárhány kilométer barlangot, és hiába fedeznénk fel ezután is, nekünk itt soha nem lesznek semmiféle jogaink.
Na és akkor mi van?
Kérdezhetnénk naivan. Ha valaki barlangkulcsot szeretne, akkor általában a legkevésbé érdekli, hogy kitől kap igazolványt, az meg pláne nem, hogy velem mi van. Gondolhatnánk tehát, hogy ez legjobb esetben is csak néhány ember magánügye, amihez a barlangász közösségnek semmi köze nincs.
Csakhogy ez nem így van. Itt nem arról folyik a vita, hogy ki szedhesse be a tanfolyami díjakat, amik, ha elosztjuk őket a szervezők létszámával és a ráfordított idővel, egyáltalán nem csábítóak. Hanem arról, hogy a több tíz kilomléter hazai barlangjárat kibontásának, felfedezésének, és a kutatás felszíni infrastruktúrájának, mint komplex projekt felépítésének a tapasztalatai átadódhassanak-e a külvilágnak, vagy továbbra is Zsófiapusztai mélyfejtésű agyagbányák, Sályi esztelen törmelékhuzat-bontások, Lengyel Janó-féle csillepályák, Stieber-féle értelmetlen adatsorok, és más, virtuális szoborparkba illő torz műalkotások jelezzék az utókornak, hogy mi történik olyankor, ha a vakok átveszik a kormányzást.
Az, hogy ki kap igazolványt, azaz ki lesz “úr” a rendelet által kialakított hűbéres rendszerben, az meghatározza azt is, hogy ki lesz az elnök a barlangász egyesületekben, ki fog szerepelni mint felfedező a hírekben, ki fog diszponálni az esetleges pénzek felett (pl. barlanghasznosítás vagy fizetett térképezés), ezáltal pedig ezek a személyek értékrendjükkel, külső és belső tulajdonságaikkal végső soron meghatározzák, hogy kikből legyenek a jövőben a barlangászok.
A sportok és hobbik piacán óriási (és egyre növekvő) kínálat van, ha tehát az emberek azt látják, hogy a barlangász közésséget hülyék irányítják, a kutatások értelmetlen sártúrások, az összbarlangász rendezvények pedig az ivászatról és a “rockkoncertről” szólnak, akkor az azt eredményezi, hogy az értelmes emberek hanyatt-homlok menekülnek és inkább más hobbit keresnek, ellenben nyilván lesz, akinek pont ez tetszik, azok feldúsulnak – így a kontraszelekció önfenntartóvá válik.
És miért baj az, hogy ha egy sportot bolti eladók, mentősök, bútorasztalosok, alpinista ablakmosók, meg munkanélküliek irányítanak? Aki nem érti, az nézzen szét, hogy más sportok szervezettsége, elismertsége, érdekérvényesítő képessége hol tart, vagy akár hogy a magyar barlangkutatásé hol tartott 100, vagy akár csak 50 évvel ezelőtt.
