Elkészült a Hekus-kürtő stabilizálása a Mátyás-hegyi-barlangban

A Hekus a kaland- és edzőtúrák egyaránt közkedvelt célpontjának számító Mátyás-hegyi-barlangnak az egyik csúnya omladéka, egy függőleges, kb 10 méter magas kürtő, amelynek egyetlen szálkőfala van, a másik 3 oldala omladék, és ez mozdult meg még 2011 őszén, amelytől a kürtő átjárható maradt ugyan, de kellő ügyesség hiányában életveszélyt jelentett, ezért a Nemzeti Park megtiltotta az arra való közlekedést, és megkezdődött a megoldás keresése: Leó (Szabó Lénárd) kért fel engem, hogy nézzem meg, és találjak ki valamit. Ez a valami pedig az általam már évekkel ezelőtt kikísérletezett könnyűbetonos kötésű rakott kőfal volt, amely technika a barlangkutatásban eddig nem volt elterjedve. 2012 júniusra sikerült megszerezni az illetékes hatóság engedélyét (hiszen ez barlangkiépítésnek minősül), sőt, a Duna-Ipoly Nemzeti Park nagylelkűen az anyagköltséget is fizette. A munkálatok a Leó szervezésében és jómagam szakmai vezetésével zajlottak, széleskörű népi összefogással, társadalmi munkában, mintegy 70 ember részvételével.

Íme a történet részletesen:

Július 24-én, hétfőn reggel óta tartó készülődést követően délután megérkeztem a barlang elé, ahol az összeverbuvált nagyjából 60 barlangkutató várta, hogy láncba állva leadogathassa a 2 köbméternyi anyagot és a szerszámokat munkaterületre. Ekkora hosszúságú élőlánc talán csak tüntetéseken fordul elő, barlangban mindenképpen szokatlan volt. Példátlan gyorsasággal haladt a kb egy tonnányi holmi, három lépcsőben le is értünk a Hekusig, majd ezt követően a nép szétszéledt, mi pedig (Leó és jómagam) a barlangban aludtunk, hogy ne hagyjuk őrizetlenül a munkaterületet.

Kedd reggel fél 8-kor érkeztek az első segítők, és már mentünk is le, most csak négyen, elkezdeni a nagy művet. A kürtő tetején lévő, omladék alkotta “felesleges” szűkületeket technikai okokból kénytelenek voltunk megszüntetni, így egy nagy tág akna keletkezett, amelynek 3 oldala a levegőben lógó, tonnányi méretű, instabil kövekből állt, amelyek a munkálkodásom nyomán többször is megmozdultak, egyszóval most már tényleg életveszélyes lett, és rám várt az a megtisztelő feladat, hogy ezen a kellemes helyen napokat töltsek el, nagy köveket mozgatva, mire szépen lassan felépülnek a falaink.
Egy ügyesen beékelt kőre elkezdtük hát a hungarocellből és perlitből (valamint persze cementből és vízből) kikevert, mindössze kb. 400 kg/m3 sűrűségű könnyűbetonnal és nagy kövekkel a fal felrakását. Úgy építettük a falat, helyenként akár 40-50 kilós kövekből, hogy azok a beton nélkül, önmagukban is megálljanak, így azonnal terhelhető volt, közben figyeltünk arra is, hogy kényelmes lépőfelületeket képezzünk, hiszen egy kürtőről van szó, továbbá kiemelten figyeltünk arra, hogy az anyagból semmi ne boruljon ki, ne potyogjon le, ne folyjon mellé, tehát csak a kövek között legyen beton, máshol ne. És természetesen maradéktalanul megfeleltünk a vonatkozó európai úniós előírásoknak…
Délután négyre megnyugodtam, mert nagymértékben csökkent az életveszély, emellett terven felüli sebességgel haladtunk, és ráadásul még nagyon jó is lett. A Pál-kocsmában toboroztunk egy esti műszakot is, 6 órakor folytattuk a munkát, most már 15-en voltunk, egyszerre 2 brigád kevert, folyamatosan pörgött a négy vödör fel és alá, és este 10-re elfogyott az anyag 3/4-ede, és felértünk a fallal a kürtő tetejéig, körbe három oldalon, vagy 5 méter magasságban, 50 centi átlagos vastagsággal.
Annyi szépséghiba maradt, hogy az egész fal legalsó szakasza egy később lebontandó rézsűre lett rakva, a másik oldala pedig egy irdatlan méretű, (2x1méteres) ferdén álló, levegőben lógó kőlapra, a lehető legrosszabb irányban terhelve azt. Ezek megoldása másnapra maradt. Leóval megint elfoglaltuk az őrhelyünket a barlang elejénél, és megpróbáltunk rövid idő alatt sokat aludni.

Szerdán reggel 7-kor érkezett az első segítőnk, így már kezdtük is a munkát, de most csak 3-an voltunk, így döcögősebben haladt. Később jöttek még néhányan, végül sikerült megoldani a tegnapi fal utólagos alá-alapozását, továbbá a csúnya nagy kőlap alá is elkezdtünk beépíteni egy bástyát, azonban délután 3-kor elfogyott az anyagunk, így kénytelenek voltunk hazamenni. Bár jól esett a pihenő, de ha nem fogyott volna el a perlit, akkor szerda estére elkészültünk volna.

Így azonban maradt egy utolsó félműszak, amelyet csütörtök este 6-ra időzítettünk, levittünk vizet és perlitet, majd nekiláttunk a finálénak. Öten voltunk, de mire elkezdtük, megérkezett egy 6 fős felmentősereg is, így meglódult a munka, befejeztük a tegnapi bástyát, szépen, ügyelve, hogy a beton elfogyásával szinkronban fejeződjön be a falrakás, végülis ez is tökéletes lett, tehát a kürtőnek a felső, szűkebb szakasza, amely megmozdult, 5 méter magasan teljesen körbe lett falazva, egyetlen luk nem maradt a kövek között, így azok már nem fognak tudni sehová sem mozdulni. A keddi beton egyébként csütörtökön már kőkemény volt. Este 10-kor végeztünk, majd gyors takarítást követően kihurcolkodtunk a barlangból. A csapat egyik fele ünnepélyes átmenőtúra keretében a másik irányba, a kürtőn lefelé, az Opera felé hagyta el a helyszínt.

Látható tehát, hogy ez a földalatti kőművesmunka micsoda remek szórakozás volt, én legalábbis úgy érzem magam, mint valami kéthónapos külföldi nyaralás után, szóval igazán sajnálhatja, aki nem vett benne részt. A barlangász társadalom színe-java képviseltette magát, mindenkinek köszönöm a segítséget az MKBT nevében is és a DINPI helyett is, különösen azoknak, akik hétköznap munkaidőben is eljöttek!