Akiknek mindent szabad – denevérzárlat idején próbálgatták a búvárdrónt az einstandolt barlangban.

 

Előzmény:

Kb. egy hónappal ezelőtt nagy hír volt, hogy a Barlangtani (Tájvédelmi, Ökoturisztikai, satöbbi) Osztály vezetője, és a BfNPI munkatársa, és a drónfejlesztők készítettek egy nagy sikerű videót a tapolcai Tavas-barlangban egy reményteli új eszközzel, egy vízalatti drónnal. Erről annak idején mi is beszámoltunk.

Névtelen

A drón (kivágat a korábbi, tapolcai videóból)

 

Én már akkor tudtam, hogy a drón következő útja az Ajándék-barlangba fog vezetni…

Így is történt, az Ajándék-barlang 2014-ben felfedezett, a bejárattól mérve 180 méter mélységben lévő tavához (egy vízzelt telt hasadékhoz) cipelték le a búvárdrónt, és ott merülve átvizsgálták vele a vízzel teli járatot.

A drónnal készített gyönyörű felvételeken ámuldozik nem csak a barlangász levelezési lista, de még a FEOL-on is olvashatunk róla (link). A hosszú cikkben egyébként az akcióról videó is be van ágyazva, érdemes megnézni. Tényleg szép.

 

.

A feol.hu-cikk fejléce, képernyőmentés. Link fent a szövegben.

 

Mi ezzel a baj?

Egyrészt az, hogy a barlangban denevérzárlat van, persze nyilván ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne lemenni, hiszen aki a Barlangtani Osztályon dolgozik, annak mindent szabad. Lehet, hogy éppen a denevérek vizsgálata érdekében mentek le. Meg kellett nézni, hogy nincsenek-e esetleg a víz alatt bújkáló denevérek…

Mellesleg a Barlangnyilvántartás szerint  éppen kutatási engedély sincs kiadva az Ajándék-barlangra

(FRISSÍTÉS: Időközben az az információ érkezett, hogy a nyilvántartás internetről elérhető része technikai okokból hosszú ideje nem frissül, ezért látszik az, tévesen, hogy nincs kiadva kutatási engedély)

.

képernyőmentés az Ajándék-barlang adatlapjáról. link fent a szövegben.

 

Legyünk őszinték!

Senkit nem érdekel, hogy az Ajándék-barlangban van-e denevérzárlat, és van-e kutatási engedély. Ez, ahogyan Leél-Őssy Szabolcs fogalmazta annak idején nagyon találóan, csupán “adminisztratív hiba”.

Az zavar, hogy mi is szívesen megnéztük volna az Ajándék-barlang tavát, azt ugyanis még soha nem láthattuk, noha közel egy évtizeden át szorgalmasan dolgoztunk érte, az Ariadne Egyesülettel közösen ennek a barlangnak (is) a kutatásában.

Az Ajándék-barlangot 2004 óta mi (a Szent Özséb Barlangkutató Egyesület), akárcsak a Csévi-szirtek többi barlangját, az Ariadne Egyesülettel közösen kutattuk. Együtt bontottuk ki az új tárót a beomlott új részre (2004-ben a barlang bejárható része ismét csupán 15 méter volt), majd a Múzeum-hasadékba vezető második tárót, majd közösen építettük ki könnyűbetonos fallal a Holt-pont életveszélyes omladékát, és közösen bontottuk ki a Rémkőháti-terembe vezető, 20 méter hosszan feltöltődött járatot. Mi kezdtük el, embertelen körülmények között, fejjel előre kínlódva a sárban, a 125 méter mélységből lefelé való további bontást, de annak gyümölcsét már soha  nem láthattuk, mert 2013 tavaszán kiátkoztak, kizártak és kifüstöltek minket a Csévi-Szirtek összes barlangjából, így az Ajándékból is (noha akkor éppen nem is volt rá kutatási engedélyük). A zárakat lecserélték, majd az ajtókat behegesztették, és ránk uszították a barlangász közösséget, valamint az összes, számukra elérhető hatóságot.

 

Akkor pont ők hivatkoztak arra, hogy azért kellett minket kizárniuk az Ajándék-barlangból (is), mert állítólag a kutatás során mi nem tartottuk be a természetvédelmi előírásokat.

Hiába adtunk be mi kutatási engedély iránti kérelmet a papíron akkor éppen gazdátlan barlangra, mert Juhász Márton, a DINPI néhai barlangi referense azt elutasíttatta. Ezt mi megfellebbeztük, így lett belőle egy közigazgatási per az ÉDU KTVF ellen, amelyet elvesztettünk. (Sokan mondták, hogy bolondok vagyunk, hogy pert indítunk, és igazuk volt. De akkor még én naiv voltam, és nem tudtam, hogy a magyar bíróságon egy magyar civil szervezet definíció szerint nem nyerhet pert.)

.

Így sikerült hivatalosan is kizáratniuk minket. Részlet a KTVF (egyik) elutasító határozatából. Jövőbeli sikerekre hivatkozva utasították el a kérelmünket… Bár ezt az iratot nem a DINPI adta ki, de a vagyonkezelői hozzájárulás megtagadásával  megfellebbezhetetlenül eldöntötték a vitát.

 

Így lettünk kitiltva az Ajándék-barlangból (valamint a Szirtek többi, közösen feltárt barlangjából, és még mellesleg a Felfedezők Napjáról, a barlangász levelezési listáról, és mindenhonnan, ahová csak elért az Ariadne Egyesület keze.)

Bár ez már régi történet (2013), de az Ajándék-barlangba mi azóta se juthatunk le, sem a többi, közösen feltárt Szirteki barlangba, pedig például 2016-ban ott rendezték a Barlangnapok nevű össznépi országos barlangász találkozót. Mi hajlandók lettünk volna befizetni a részvételi díjat is, de azt sem engedték meg. (Az ominózus barlangnapokról itt olvashatunk, illetve itt láthatunk róla egy szürreális videót, erős idegzetűeknek.)

Amíg nem mehetünk be a Csévi-szirtek barlangjaiba, és nem oldják fel a ránk kivetett egyéb szankciókat, addig ez nem egy “régi sérelem”, hanem egy nagyon is friss, minden nap megújuló sérelem, hiszen se ma, se holnap, se jövőre nem mehetünk be!

 

Miért volt fontos az Ariadne Egyesületnek, hogy hozzájuk, azaz a Csévi-szirtekre vezessen a drón első komolyabb útja?  

Az Ajándék-barlang tavának a “leporolásával” újra a figyelem középpontjába kerülnek, ami már nagyon kellett nekik, hiszen a Csévi-szirteken 2017 november óta nem történt felfedezés (vagy legalábbis nem tudni róla).

Ezzel szemben, amíg közösen folytattuk a kutatást, azalatt (főleg 2008-2013 között) évente több kilométer új rész tárult fel, minden évben egyre több, ezt a hazánkban addig példátlan barlangfeltárási sikertörténetet azonban Kovács Richárd, az Ariadne Egyesület jelenlegi elnöke, sikeresen kisiklasztotta azzal, hogy atomcsapást mért ránk. A háború kezdeti lelkesedésével feltárták az Ajándék-barlang mélyszintjét 2014 januárban (akkor is éppen denevérzárlat volt…), de azóta nem tudják már az évi több kilométer feltárást tartani, csak kisebb, párszáz méteres eredmények vannak, sőt 2017 év vége óta pedig semmi.

Az Ariadne Egyesület a mainstream propaganda szerint a “legjobb hazai feltáró csapat”, ellenben mi az azóta eltelt 3 évben is felfedeztünk pl. többszáz méter új járatot Dióspatakon, egy kilométert a Naszályon, plusz összekötöttük a Víznyelőt a Forradalmi-ággal, tavaly meg elértük a 114 méter mélységet a Kiss Péter-barlangban. Hogyan lehet hát feloldani az így keletkező kognitív disszonanciát? Például úgy, hogy a Közhiteles Barlangnyilvántartás szerint a Kiss Péter-barlang még mindig csak 66 méter mély – még nem jutott idő a nyilvántartás frissítésére 2020 április óta*. Ha nem jelent volna meg a hír az indexen, akkor a mai napig nem tudnák a barlangászok (sem), hogy a Kiss Péter-barlang egyáltalán létezikA Barlangtani Osztály ugyanis még a barlang általunk adott nevét sem ismeri el, szerintük Dínó-rejtek, hogy ezzel is kifejezzék: nemkívánatos elemnek számítunk, és bármit fedezzünk is fel, a megítélésünk soha nem fog megváltozni, legfeljebb tovább romlani.

(FRISSÍTÉS: Időközben az az információ érkezett, hogy a nyilvántartás internetről elérhető része technikai okokból hosszú ideje nem frissül, ezért látszik a Kiss Péter (azaz Dinó-rejtek) barlang mélységénél még mindig a régi adat)

Ezzel a kis kiegészítő háttéranyaggal nem akarjuk elvenni senkinek a kedvét attól, hogy barlangokban drónozzon, mert egyébként rendkívül hasznos lehet a feltárás szempontjából, csak érdemes körültekintően eljárni, mert ha olyan helyre megyünk, ahonnan erőszakkal zárták ki a feltárókat, akkor számíthatunk rá, hogy az nem fog mindenkinek tetszeni.

 

Számtalan olyan barlang van az országban, ahol szintén tágas, és komoly folytatással kecsegtető vízterek vannak,

Például, csak hogy a közelben maradjunk, Budán a Molnár János-barlang (mondjuk az kicsit hasonlít a Szirtekre olyan szempontból, hogy onnan is kitették a felfedezőket), vagy mondjuk az általunk is egy videón már bemutatott Tokodi vízakna barlangja, ez viszont teljesen semleges terület, és igen perspektivikus!

.

A tokodi vízakna barlangja. Itt is elférne a drón, és még csak nem is kel hozzá 180 méter mélyre levergődni.

Vagy a Bükkben az István-lápai-barlang bejövő, a Szepesi-barlang kimenő szifonja, vagy Aggteleken a Baradla Alsó-barlang, a Kossuth-barlang, és elnézést kérek azok miatt, amelyeket kihagytam. Berger Károly, Beremend, és még a jóég tudja.

 

Ön szerint?

Ön szerint helyes-e, hogy az Ajándék-barlangba mentek a búvárdrónnal?

View Results

Loading ... Loading ...
Könyvjelzőkhöz permalink.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Pál Károly mondta:

    Kedves Gyuri!
    Elolvastam a cikket/cikkedet. Ha jól értelmeztem a probléma nem is velünk volt hanem inkább a barlangász közösségekben lévő ellentétről van szó. Ami bizonyára világos számodra, hogy a csapatom és én is teljesen outsiderek vagyunk és még a laikus szintet sem ütjük meg barlangász szempontból.
    Amit viszont mindenképpen szeretnék elmondani, hogy fantasztikus amit csináltok és elképesztő az az elhivatottság amit láttam tőletek.
    Mint a drónos közösségben nálatok is vannak ellenérdekelt kisebb csoportok. Elég nekem a saját közösségemben ezt kezelni. Ezért sem eszköze sem célpontja nem leszek ilyen konfliktusoknak. Azt viszont megígérhetem, hogy bárki keres a barlangászok közül és szeretné ha egy kutatást támogatnánk technológiailag, akkor számíthat ránk és ez Rád is vonatkozik természetesen.
    A cikk és a videó hatalmasat ment az interneten. Kollégáidtól úgy tudom a szakágatok súlyos utánpótlás problémával kűzd. Az ilyen és hasonló “akciók” talán ezen a problémán is tudnak segíteni. Járulékos veszteség nélkül sikerült bemutatni valamit amit csak az a néhány szerencsés láthat mint Ti. Remélem ennek az anyagnak a hozadéka nagyobb lesz mint a cikkben leírt probléma. Amennyiben szeretnél kapcsolatba lépni velem állok rendelkezésedre. Elérhetőségeinket megtalálod a DoubleRingWings Fb oldalán.
    Üdvözlettel:
    Pál Károly
    Double Ring Wings/ DupliTec

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>