A várakozásoknak megfelelően

egy jól szervezett, színes programokban bővelkedő barlangnapokon vagyunk túl. Számos kisebb-nagyobb túralehetőség közül lehetett választani, ezek közül csak a leglátványosabbakat emelném ki tételesen:

Például lehetőség nyílt az Ajándék-barlang mélyponti szakaszának (az úgynevezett Mega-hasadéknak) a megtekintésére, valamint a Kőoszlopos-barlangtól a Vacska-barlangig tartó nagyátmenő-túrára, amely 6 barlangot érint. Annak idején, még a közös kutatás keretében, a nagy Összekötés után én vezettem először egy ilyen túrát, persze csak néhány tapasztalt barlangász kollégával, nem nagyközönség számára. Akkor még nem voltak meg mind a mai kiépítések, és a Vacska Fennkőháti-teremig is elmentünk, és a Főnyomócső felé jöttünk vissza, tehát az igazi extrém kihívás volt, vagy 8 órán keresztül erőltetett tempóban túráztunk. (A terület barlangjairól készített filmünket lásd itt)

De aki nem a kemény barlangtúrákért jött ide, az is találhatott kedvére való programot:

Meg lehetett nézni az egyedülálló Ősi-barlangot (amelyben mint valami időkapszulában, többezer éves cserépmaradványok kerültek elő a talaj felszínéről a felfedezés után), és a felszínen volt Marcel Loubens Kupa, kötélpálya az alpinista kötéltechnika kipróbálására, valamint extra látványosságnak egy kötélhíd, amely a Kémény-szikla (Klastrom-szirtek) és a Bivak-szirt (Csévi-szirtek) között volt áthúzva, és – bár mi nem próbáltuk ki – tudomásunk szerint át is lehetett csúszni rajta. De volt énekóra is Bátyó vezetésével, és szombat este koncert, amelyet az Adrenalin Tourist Rock Band celebrált, egészen vasárnap hajnali fél háromig.

A rendezvény tehát kívülállók szemével biztosan tényleg “fergeteges” volt, de legfőképpen azok számára lehetett rendkívüli élmény, akik lejutottak valamelyik barlangba.

Nem csak mi nem jutottunk le, hanem többen is panaszkodtak arról, hogy hiába regisztráltak, egyik túrán sem jutott nekik hely. Nem politikai okokból, hanem férőhely miatt.

Arról, hogy a Szent Özséb- vagy a Kiss Péter-barlangba is le lehetett volna jönni, ők nem hallottak, nyilván ezt az információt a szervezők gondosan elhallgatták, nehogy véletlenül pozitív színben tűnhessünk fel a laikusok előtt. Inkább maradjanak le és menjenek haza emberek úgy, hogy nem is láttak barlangot, mint hogy mi vigyük le őket bárhová is…

Mindenki megszokhatta már, hogy én személy szerint szeretek kritizálni és rávilágítani a hibákra, itt azonban ennél többről van szó.

Mi is történt Klastrompusztán?

Látszólag egy barlangász találkozó, de a “beavatottak” számára ennek a találkozón és bulin jóval túlmenő üzenete volt.

A szervezők is utaltak rá, hogy ez nem egy egyszerű barlangnap, hanem itt meg kell ünnepelni azt, hogy ők “25 éve folyamatosan kutatják” (maradjunk inkább abban, hogy birtokolják) a Csévi-szirtek barlangjait. De azt például elfelejtették megemlíteni, hogy az ottani 20 km járatból 10-et velünk együtt tártak fel, valamint azt is, hogy milyen elképesztő módon “szabadultak meg” Egyesületünktől.

Szinte pontosan három évvel ezelőtt a teljes szakmát felölelő levelezési listán olyan profi karaktergyilkosságot hajtottak végre, hogy azt bármelyik politikus megirigyelhetné. Úgy nyírtak ki minket, hogy közben ők tűntek fel áldozatként. Ezt a történetet itt most nem érezzük feladatunknak idézni, méghozzá azért, mert annak idején gondoskodtak róla, hogy az ő eltorzított szemszögükből előadva minden barlangászhoz eljusson, meg természetesen a jog szerint illetékes hatóságokhoz is, valamint arról is, hogy a mi védekezésünk senkihez ne juthasson el.

Ez a rendezvény tehát a mi szempontunkból egy tor volt,

amelyen a vesztünket ünnepelték, meghívva rá az egész Társulatot, amely persze az asztalról lehulló finom falatok reményében lelkesen el is fogadta azt. (Sokkal kényelmesebb volt, mint ha nekik kellett volna másutt megszervezni)

Ha nem így lett volna, akkor nem lett volna fontos, hogy minket kihagyjanak a szervezésből, sőt elutasítsa a DINPI is a látogatási kérelmünket (Az erről szóló, még a rendezvény előtt írt cikkünket lásd itt.

Egy karaktergyilkosság után viszont előállhat az az abszurdum, hogy az áldozat megjelenik a saját torán. Elvégre, ha úgy vesszük, ő az ünnepelt…

Szombat reggel egyenesen az Ajándék-barlanghoz mentünk felülről, mert technikailag így esett útba. (És csak később, innen mentünk le Klastrompusztára regisztrálni.)

Ezt a barlangot 2005 óta közösen bontottunk, amikoris Surányi Gergely vezetésével elkezdődött a ma is használt, robbantott bejárati táró kihajtása, mert az eredeti, 2002-es felfedező bejárat hosszú omladékos folyosója egy ponton beomlott. Ebben a táróhajtásban végig ott gályáztunk, de utána a Nagybogár-hasadék felfedezésében is részt vettünk, a Ricsi utasítására mi betonoztuk ki a Holt-pont életveszélyes omladékzónáján átvezető utat, és közösen fedeztük fel a Rémkőháti-termet is, és nagy erőkkel vetettük bele magunkat 2012 során az onnan lefelé továbbvezető huzatot követő bontásban is, de az itt feltáruló Mega-hasadékot már soha nem láthattuk meg.

Itt az új részekbe menő túrán Varga Eszter volt a túravezető, annak a Varga Gábornak a lánya, aki még egykor az oszlopos tagunknak számító és magát a legjobb barátomnak hirdető Hegyessy Tamás révén csatlakozott csapatunkhoz 2012-ben.

Ő közölte, hogy sajnos nem mehetünk le a barlangba, mert nem regisztráltunk.

Ezután lementünk a rétre regisztrálni, közben is minden útba eső “túravezetőt” megkérdeztünk, nagyon udvariasan, hogy nem mehetünk-e le valamelyik barlangba. Valaki cinikusan, valaki sajnálkozva, de mindenki elutasított.

Például a Vacska-barlangba, amelyet a 13. méterétől fogva közösen tártunk fel, az a Madár Zsuzsi nem engedett be, aki egykor a mi tanfolyamosunkként, tehát a tanítványomként kezdett el barlangászkodni.

Aztán lent a réten odamentünk a regisztrációs asztalhoz, ahol szintén az egyik korábbi tanfolyamos csapattagunk, Pápista Ákos volt a főnök, aki közölte, hogy mi nem regisztrálhatunk, mert hogy képzeljük, hogy “idejövünk provokálni”, és hogy ezt a túravezetők előre megbeszélték, hogy minket nem vállalnak. (A “provokáció” abban merült ki, hogy megjelentünk a nyilvánosan meghirdetett rendezvényen.)

Aztán oda jutottunk, hogy négyünk közül az általa nem ismert két ember regisztrálhatna, amennyiben én és Farkas elmegyünk, és ők is leveszik a földalatt-pont-hu-s pólót.

Később magát Ricsit is megkérdeztük, hogy neki mint az Ariadne elnökének, mi a véleménye minderről, de csak azt hajtogatta, felém se fordulva, hogy “ki betonozta be az Ajándék-ajtót?“.

Jaj a legyőzötteknek!

Az Ajándék-ajtó (pontosabban tudtommal annak a zár-ürege, amelyben a retesz és az azt rögzítő lakat “lakik”) ugyanis akkoriban lett betonnal kitöltve és így rögzítve, amikor minket – bár semmilyen engedélyük nem volt a barlang birtoklására – a közös kutatás záróakkordjaként önkényesen kizártak onnan is; és bár ők bevallottan behegesztették vagy betemették az összes Csévi-szirti ajtót, az Ajándék-ajtó betonnal való fix rögzítését szerintük én követtem el, sőt mitöbb, ketten még azt is kitalálták, hogy láttak minket távolodni a bejárattól, tehát majdnem tetten értek, de azért annyira mégsem, hogy a hamis tanúzás megállhasson… Itt azonban nincs vége a történetnek, hajaj, de még mennyire nincs. Annak idején mindezt ugyanis nem csak a barlang levelezési listára írták meg, lenullázva vele minden addigi munkánk eredményét, hanem feljelentést is tettek, “sajnos” azonban eredménytelenül, ezért ismételgeti az én barátom azóta is, hogy “ki betonozta be az Ajándék ajtaját?”. Öt év, amíg egy természetvédelmi szabálysértés teljes bizonyossággal elévül, tehát jó eséllyel 2018 májusig nem is nagyon fogunk tőle más egyebet hallani. De ahogy én őt ismerem, lehet, hogy utána sem.

És ha azt kérdezné a naiv olvasó, hogy mire volt jó elmenni, ha előre tudtuk, hogy nem engednek le egyik barlangba sem?

Ennyit meg kellett tenni, mert különben minden barlangász végérvényesen elkönyvelte volna, hogy a Csévi-szirtek az öröktől fogva kizárólag az Ariadne Egyesület területe volt és lesz is; és aki emlékezett is a mi feltárásban betöltött szerepünkre illetve a kizárásunk körüli konfliktusra, az azt gondolta volna, hogy ez már le van zárva és meg van oldva, vagy legalábbis is nem szabad róla beszélni. Ezennel jelezzük, hogy egyelőre semmi nincs megoldva, és amíg az Ariadne Egyesület arra sem hajlandó, hogy legalább a feltárásban betöltött szerepünkről korrektül beszámoljon mindazon fórumokon, ahol a közösen felfedezett “barlangjainkkal” ünnepelteti magát, addig nem is lesz.