A Kessler Hubert Városközpont, avagy nevezzük át Budapest köztereit :-)

 

Figyelemreméltó javaslat érkezett az MKBT számára, hogy a 2021-es “barlangok éve” világnap alkalmából a Társulat indítványozza a Göncz Árpád városközpont átnevezését Kessler Hubert városközpontra.

Kétségtelen, hogy az ötletadó a virális tartalmak igazi szakértője, ettől az átnevezési ötlettől máris a vörös izzásig hevült a barlangász levelezési lista, ami jól jelzi, hogy barlangászokról elnevezett közterületekre igenis szükség van! Én azonban azt gondolom, hogy nyitott kapukat döngetünk!!!

Hiszen mindenki tudja, hogy Hegedűs Gyuláról, az MKBT új elnökéről máris egy utca van elnevezve a XIII. kerületben, a Visegrádi utcával párhuzamosan, de azt már kevesebben tudják, hogy számos más közterület-elnevezésünk is van, amelyek eredetileg szintén híres barlangkutatókról kapták a nevüket. Így például a Hegedűs Andrási út, a Szépjuhászmártonné, a Szent He István Bazilika, vagy a Központi Fizikusi Kutatóintézet a Csillabércen.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség néhány átnevezésre, vagy módosításra, hogy csak a legjelentősebbeket említsem, például azt a teret a Szemlő-hegyi-barlang előtt, ahol a Zöldmáli út találkozik a Zsófiapusztaszeri úttal, én a Társulat iránti tiszteletből MKB Térnek nevezném.

Az MKB Tér és a Zsófiapusztaszeri út nagyobb felbontásban

Az MKB Tér és a Zsófiapusztaszeri út (a képre kattintva nagyobb felbontásban láthatjuk)

A 2021-es Barlangok Nemzetközi Évre rendezvény alkalmából pedig új kötöttpályás villamosjáratot is indítanék, amely expressz kapcsolatot biztosítana a Bakonyi-pályaudvar és a Molnártapolcai-tavasbarlang között, végig a Szabó Leó úton.

.

Budapest új térképe (kattints rá a nagyításért)

A viccet félretéve, nem tudom, hogy ha nekünk a lényegében általunk felfedezett, országos jelentőségű barlangot nem sikerült átneveztetni Kiss Péter-barlangra, akkor mennyi realitása lehet annak, hogy egy jelentősebb “civil” közterület nevét változtassuk meg.

Mi kevesebbel is beértük volna…

2014-ig a Dinó-rejtek egy nulla függőleges kiterjedéssel bíró kuszoda volt, a térkép szerint 40 méter hosszban. Mi óriási munkával (több lépcsőben) elértük a barlang alsóbb részeit, és tavaly már mindenkit megdöbbentő, 114 méteres mélységig jutottunk le, és közben tágas járatok, gipsz- és borsókőképződmények, barittal borított falak és más különlegességek tárultak fel. A barlang hossza is már több mint 600 méter. Szerettük volna a barlangot Kiss Péterről, a Himalájában hősi halált halt valamikori alapító tagunkról elnevezni, de ezidáig (legalábbis hivatalosan) ez nem sikerült.

 

Mindenesetre félő, hogy a Kessler Hubertes elnevezési ötlet (ha nem is az eredeti formájában, hanem valami kisebb dűlőút vonatkozásában) tetszeni fog a Társulat vezetőinek, hiszen kiválóan alkalmas arra, hogy az MKBT számára egy egész évre elegendő látszattevékenység kereteit megteremtse. Szakmai Napok konferencia helyett lesz majd utcanévbizottsági ülés, mindenféle szavazások, levelezés a hivatalokkal, névtábla-avatás, természetesen online közvetítve…

Könyvjelzőkhöz permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>