Kész a Kiss Péter-barlang (azaz Dinó-rejtek) ajtaja – már csak ki kell újra bontani a Holtak-kapuját. VIDEÓ!

 

Történelmi pillanat: Becsukódott az ajtó és bekattant a retesz, a Kiss Péter-barlang (róla szóló cikkünket, szintén egy videóval, itt találja) immár csak kulccsal látogatható. Így majd kibonthatjuk a beomlasztott Holtak-kapuját, és folytatódhat a kutatás.

Ha a beágyazás nem működne, a videó ezen a linken érhető el: https://youtu.be/P6JtDBKBJ-8

Az esetleges irigykedés elkerülése végett szükséges elmondani, hogy nem volt különösebben túlárazva: az egész lezárásra (másfél tonna beton felhasználásával, egy a kerettel együtt üresen 150 kilós, tüzihorganyzott ajtóval) összesen 200 000 Ft-ot fognak fizetni. Ha a lentebbre tervezett, már előre legyártott létrát is beleszámoljuk, akkor ez az összeg kis híján el is ment az anyagköltségre. De ahhoz képest, hogy eddig minden barlangunk kiépítését (a Szent Özséb-barlangtól a rossz emlékű Csévi-szirtekig) ingyen csináltunk, jelképes jelentőségű, hogy ezúttal szerződést kötöttek velünk. Már csak azért is, mert pár éve még a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (az azóta elhunyt Juhász Márton barlangi referens irányításával) különféle feljelentésekkel üldözött minket, most pedig éppen a DINPI megbízásából készíthettünk el egy referenciának is beillő bejárati lezárást.

IMG_6303 kis

Az ajtóra a DINPI kérésének megfelelően utólagosan fel fog kerülni a Dinó-rejtek felirat is.

Igyekeztünk tehát kitenni magunkért, és egy olyan ajtót készíteni, amire büszkék lehetünk. Spórolhattunk volna, lehetett volna egyetlen vaslemezből, vékonyabb keretből, vékonyabb fallal, sőt ha beljebb tettük volna, ahol szűkebb a járat, akkor kisebb ajtó is elég lett volna, két-két vödör betonnal befalazva. Számos ilyen igénytelen low-cost barlanglezárás van szerte az országban. De mi nem akartuk, hogy később megkeserítse a kutatást. Ezért egy kényelmesen, lehajolva átjárható ajtót csináltunk, inkább kimélyítettük az aljzatot. És a bejárat közelébe került az ajtó, így bentebb a barlang korábban feltágított szakasza is védetté vált, ott lehet átöltözni, felszereléseket tárolni, és nem kell attól sem félni, hogy körbeássák az ajtót, mert ahol ez a veszély fenyegetett, ott kiástuk a földet és fel is falaztuk szálkőtől szálkőig.

Ugyanakkor a józan ész határain belül maradva nem szálltunk versenybe az “ország legvastagabb ajtója” címért, ezt meghagyjuk azoknak a kollégáknak, akik attól érzik jól magukat, hogy ha a barlangjaikra (amelyeket legfőképpen az elüldözött korábbi kutatótársaik elől őriznek)  30 centi vastag vasbeton bunkerajtókat készíthetnek, amelyeket utána olykor maguk sem tudnak kinyitni.

Automatikusan záródó, és belülről két ujjal felemelhető retesz

Automatikusan záródó, és belülről két ujjal felemelhető retesz.

Inkább arra fókuszáltunk, hogy könnyen kezelhető legyen, és ebben a tekintetben szerintem elsőosztályút alkottunk. Az 1m belső magasságú, dupla falú, belül betonnal megtöltött ajtó kisujjal mozgatható, a retesz pedig szintén egy ujjal elhúzható. Becsukáshoz csak be kell hajtani, és magától záródik, valamint belülről kifelé jövet szintén egy mozdulattal ki lehet jönni, kulcs csak ahhoz kell, hogy kívülről bemenjünk. Minden mozgó alkatrésze be van zsírozva, sőt a tengelyek foglalatára zsírzólyukakat is fúrtunk, így nem fog berohadni. Az ajtó és a keret közti hézag akkora, hogy ha egy kis kosz odamegy, az nem okoz problémát (1-3 mm). Arra is gondoltunk, hogy ha valaki beletör egy kulcsot vagy más módon elrontja a zárat, akkor az ajtó tönkretétele nélkül ki lehessen nyitni és helyreállítani (hogy pontosan hogyan, azt értelemszerűen nem írjuk le). Mellesleg műszaki szempontból szintén előremutató, hogy az ajtó tengelyeinek a foglalata nincs behegesztve, csak csavarozva, tehát nyitott állapotban ki lehet venni az ajtó testét, esetleges karbantartás céljára – bár nem könnyen, hiszen több mázsás.

Erről az "utcáról" van szó, amely most az ajtón kívülre került, további megoldandó problémaként

Erről az “utcáról” van szó, amely most az ajtón kívülre került, további megoldandó problémaként

Azt is el kell mondani, már csak az utókor szemléletének a formálása végett is, hogy mi szívünk szerint az ajtót kijjebb telepítettük volna, a bejárattól 5 méterre, és a törmelékbe vágott utcát beboltoztuk volna, de erről a Barlangtani Osztály és a DINPI képviselőit nem tudtuk meggyőzni, mivel szerintük az nagy beavatkozás a természetbe. Ez egyébként igaz, továbbá az is igaz, hogy jóval nagyobb munka is lett volna, de akkor a bejárat előtti tér is védetté vált volna, például denevérek tömege tudna ott telelni (nem minden faj szeret zegzugos járatokon végigrepülni), így meg előfordulhat, hogy ott fognak majd az emberek tüzet rakni, szemetelni meg a dolgukat végezni. De erősen tartja magát a “természetes bejárat védelme” nevű elv, amely szerint az ajtót úgy kell elhelyezni, hogy kívülről ne látszódjon. Ennek jegyében hazánkban elrontott telepítésű barlanglezárások tömegei születtek már, legextrémebb példa erre a Bányász-barlangban 115 méter mélységben elhelyezett ajtó. Így még nagyon jól jártunk, hogy ki tudtuk alkudni azt a felszíntől 5 méterrel bentebbi helyet, ahová végül beépítettük.

Az ajtó (és az Ikrás-aknába szánt létra) legyártása  anyagbeszerzéssel, horganyzással összesen 7 nap volt, a beépítése pedig további 5 nap, így az egész projekt összesen 12 napot vett igénybe. Ha a ráfordított időt résztvevőnként összeadjuk, akkor összesen 30 munkanap jönne ki.

A neheze azonban még hátravan: Mivel a lezárási engedély egyre csak késett, a barlang iránti érdeklődés pedig egyre nőtt, ezért még korábban az új szakasz védelme érdekében beomlasztottuk a Holtak-kapuját, így most egyelőre nem lehet lemenni.

?

A Mindenszentek-terem

A Holtak-kapuja egyébként is egy megoldandó problémát jelentő omladék volt, amelyről az a döntés született, hogy teljesen ki kell termelni a felszínre. Most hát meg is van a motiváció, hogy megoldjuk, hiszen addig nem lehet lemenni a Mindenszentek-terembe. Ha tehát valaki szeretne segíteni a kutatás szent ügyének (hiszen lent van a huzatoló végpont is!), akkor jelentkezhet, hogy jönne vödröt adogatni.

Könyvjelzőkhöz permalink.

2 hozzászólás a(z) Kész a Kiss Péter-barlang (azaz Dinó-rejtek) ajtaja – már csak ki kell újra bontani a Holtak-kapuját. VIDEÓ! bejegyzéshez

  1. Graczár Mihály mondta:

    Üdv! Köszönjük a mai vezetést a Mala alagútban. Hová kell menni pontosan jövő héten? Mit vigyek?

  2. Graczár Mihály mondta:

    Kell segíteni, vagy nem???

Hozzászólás a(z) Graczár Mihály bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>