Újabb meglepetésekkel fogadott minket a Naszályi-víznyelőbarlang júliusban feltárt új szakasza, a Sasnövelde-ág.
A Q-kürtő közepe táján.
Térerő a barlangban
Felmentünk a múltkor már kimászott monumentális Q-kürtő tetejébe, ott egy cseppkövet meglasszózva átingáztunk a túloldalra (itt is volt valamennyi szűkebb járat, de ezt fel se mértük), és onnan lebújva a Q-kürtő egyik teraszára jutottunk vissza, amelyet korábban is láttunk, de nem értünk el. Itt szép képződmények mellett a legérdekesebb az aljzatot alkotó fekete föld volt, rendes föld, mint a virágládákba. A felszínén pedig, a rögök csúcsain fehéres sókiválás, a falakon pedig szőrös huzatborsókő-bevonat. A teraszon állva lehetett sétálni, és ahogy eltávolodtunk a kürtőtől, egy erősen huzatoló szűkebb szakasz után egy kényelmes kis teremben találtuk magunkat, ahol érezhetően jóval melegebb volt, mint kint a Q-kürtőben. Ez a benne lévő óriás kaszinótojásra emlékeztető állócseppkövekről a Kaszinó nevet kapta. Innen egy kis kürtő indult felfelé, a végén pedig egy omladék, szép talaj alatti oldást mutató felszínű kövekkel és köztük fekete földdel. Innen jött a huzat. Elővettem a telefont, és megtalálta a hálózatot! A felszíni ügyeletünk nézhetett egy nagyot, amikor sms-t írtam neki, hogy éppen a Q-kürtőben vagyunk… Sajnos a facebook nem töltődött be, úgyhogy az élő bejelentkezés elmaradt… Egyébként nagy tempóban haladva innen 2,5 óra a bejárat, bár a térkép alapján sejtettük, hogy nincs messze a felszín.
Már januárban felfedezhettük volna!!!
Januárban még azt hittük, hogy csak egy kis körhuzat a törmeléklejtőben… Kár, hogy nem bontottuk meg.
Szinte biztos, hogy ezzel a januári terepbejáráskor megtalált kigőzölgést találtuk meg alulról – ezek szerint, ha akkor nem legyintünk a viszonylag gyenge (600 ppm) széndioxid miatt, hanem nekiesünk, akkor még a télen kibontottuk volna, és ott álltunk volna földbe gyökerezett lábakkal a feneketlen Q-kürtő párkányán (40 méter magasban)! Akkor ez egy teljesen új, kötéltechnikás aknabarlangként vonult volna be a történelembe, ez lett volna “a Naszály Gortanija”, és utána a Víznyelő felé is majd az Idegrendszer Forradalmi-ág felé is átbontva 3 barlang összekötéséről szóltak volna a hírek. Így meg “csak” egy új rész a Víznyelőben… Mindegy, így is jó, ne legyünk telhetetlenek… Legalább nem kell annyi ajtót hegeszteni.
Ezután folytattuk lefelé a Q-kürtő oldalsó kiágazásainak a felderítését. Egy denevérek által erősen kijelölt lyukon átbújva egy nagy térben találtuk magunkat, amelyből újabb kürtő indult, amelyet a Farkas nagyjából ki is mászott (az utolsó 20 méteren már csak felmértünk a lézerrel), ez lett a Mászó-terem. Innen lefelé egy szemüregre emlékeztető kettős akna vezetett, amely visszament az Igazi Mok Termébe – ezzel ismét megspóroltunk egy jó kis technikás kürtőmászást!
Na még ezt megnézzük, aztán mehetünk haza. Avagy hogyan ragadott el minket az Olgoj Horgoj?
Farkas leereszkedett az Igazi Mokba, én pedig visszatértem a Q-kürtőbe, és ott ereszkedtem tovább, mert egy hely még hátravolt, amit láttunk lentről. De itt nem is volt kijelölés, és úgy éreztem, hogy szintén a Mok felé tart, és nagyon közel van hozzá. De azért meg kell nézni, mert sose lehet tudni. Kiingáztam, leszereltem magam a kötélről, és láttam, hogy egy alacsony kúszójárat indul még onnan. Belekiabáltam, hogy hallom-e a Farkas hangját, de csak hátulról, körbe hallottam, a végpontból nem. Na, akkor tuti zsákutca lesz – gondoltam. Nagy sóhajtással négykézlábra ereszkedtem, hogy bebújjak. Ekkor éreztem meg a füleimen a huzatot… “Farkas, hozd a lézert meg a fényképezőt, megvan a fő huzat!!!” – kiabáltam, és már fúrtam is be a nitteket a leendő kötélpálya kultúrált beszállásának, hiszen biztos voltam benne, hogy ez főútvonal lesz. Elindultunk a hosszan tekergő, többször is négykézlábra kényszerítő járatban, amelyet Olgoj Horhorjak neveztünk el.
(Azért lett ez a neve, mert egy Zs-kategóriás NationalGeographic-film szerint – amit épp előző nap láttam valami szerencsétlen tévedés folytán – ez az Olgoj Horhoj egy óriási föld alatti féreg, amely elragadja az embereket, és komoly geológusok is keresték, de nem akadtak a nyomára. Sőt nem csak hogy nem találták meg, de még majdnem meg is ette őket.)
“Atomkijelölés” egy kövön a Kalickás-teremben
A járatot követve egy nagy omláshoz értünk, amely valahonnan felülről nyomult be. Olyan szerencsésen alakult azonban a főte formája, hogy az omladék nem tudta teljesen kitölteni a járatot, és a Farkas át tudott bújni oldalra lefelé egy újabb terembe. Ez lett a Kalickás-terem, mert az oldalában egy kis szalmacseppkő oszlopokkal elzárt jópofa lyuk volt. A terem alján a kövek között atom-kijelölés, egyértelmű, hogy lefelé vezet a főút be az omladékba. “Ez lesz itt alattunk a Denatom” állapítottam meg elégedetten, majd megkezdtük a visszavonulást (ekkor már reggel 6 óra volt…). Visszafelé menet még felmértük a lézerrel vesztettpontokkal az Olgoj Horhojt is.
Messze vagyunk még? Most már messze!
A következő meglepetés már otthon érkezett: Az adatokat bevive láttam, hogy a Kalickás-terem már 20 méterrel túl van a Denatomon, és ráadásul alacsonyabban is van 10 méterrel. Így lefelé a ma megtalált új fő végpont még mindig ismeretlen járatba fog vezetni!
A teljes térkép Sasnövelde-ágat tartalmazó részlete (felülnézet).
Eredetileg a kánon szerint az Idegrendszer Antal Józsiék által elért 1995-ös végpontja 25 méterre volt a Víznyelő megfelelő pontjától, az Elm-utcától. 2017-ben feltártunk 400 m járatot onnan, és a távolság a két barlang között 13 méterre csökkent. Most feltártunk 500 m járatot a víznyelő felől (bár nem az Elm-utcából), és a távolság ismét 20 méter… Végülis, nagyobb bajunk sose legyen!
