• NYÍLT NAP – RÉSZLETEK A KÉPRE KATTINTVA

    55597518_2210122955677928_5380494643404210176_n

Szösszenet a miskolci Geotóp-napról

Szösszenet az első miskolci Geotóp-napról – írta: Berentés Ágnes

Október 4.-én reggel az egyébként néptelen, csendes, felhagyott Várhegyi-kőfejtőben nyüzsögve készülődött valami. Gyűltek a barlangászok és segíteni vágyók szép számmal, hogy a Miskolcon először, a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület által megrendezésre kerülő Geotóp-nap lebonyolításában segédkezzenek.

.

.

Az országos rendezvénysorozat célja a geológia és földtudományok szépségeinek bemutatása a köznép számára, a mi nem titkolt célunk pedig megismertetni a vállalkozó szellemű embereket a föld alatti világ szépségeivel. Ezt a két dolgot nagyszerűen összhangba lehet hozni egy mesterséges feltárásokkal teli felhagyott kőfejtőben, amiből nem utolsó sorban barlangok is nyílnak.

A nap nem mondom, hogy zökkenőmentesen indult….mikor az első csoport (kicsit hamarabb, mint kellett volna) megérkezett, ketten, akik a felszíni bemutatót tartottuk, a kőfejtő tetejéről realizáltuk, hogy már itt van a siserehad…. az első megdöbbenés után rohanás le, üdvözlés, jelenléti, aztán irány a feltárás. A nap elején elég kevés idő jutott a barlangra, mert a felszíni programmal kicsit elcsúsztunk, de a továbbiakban ezt sikerült korrigálni.

.

.

Minden csapatnak 3 órája volt a bányában. Egy felszíni bemutatóval indítottunk, melyen megismerhették az érdeklődők a bánya rövid történetét, képet kaphattak a bányászott mészkő főbb jellemzőiről, a kőfejtőben megfigyelhető sajátosságairól és a terepi kőzethatározás rejtelmeibe is bepillanthattak. Ezt követően rohamtempóban átöltöztünk és irány a “Fecske-lyuk” barlang! Itt egy rövid előadás kezdődött a barlangok kialakulásáról, hideg és meleg vizes barlangok formajegyeiről, a barlang ásványtársulásáról, kutatási nehézségeiről/lehetőségeiről. Eközben a nem túl nagy, ámde annál agyagosabb járatokban-üregekben megszemlélhették az érdeklődők a termálkarsztos bélyegeket, kipróbálhatták magukat a szűkületekben, csúszhattak-mászhattak.

Az utolsó csoportnál már mindenre bőven jutott idő, mondhatni ők jártak legjobban. A rendezvény a kezdeti nehézségeket leszámítva összességében jól sikerült, a jelenlévők közül sokan jelezték, hogy nagyon jól érezték magukat és örömmel vennék, ha lenne még hasonló alkalom ahova becsatlakozhatnának.

20141004 - IMG_7577

.

Összesen 45 résztvevő volt, de ezek közül nem mindenki jött le a barlangba. A barlangász túravezetők File Ferenc (Maci), Dolgos Miklós és Sűrű Péter (Szifon) voltak.

Könyvjelzőkhöz permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>