A barlang, mely összeköt – ezúttal a Baradláról jelent meg könyv

Idén már a 4. barlangos könyv jelenik meg! (Más esetben általában évek telnek el anélkül, hogy Magyarországon barlangos témájú könyv látna napvilágot, vagy legalább a Karszt és Barlang folyóirat megjelenne.)

Az új könyvet még nem láttuk, a hírek szerint a Szakmai Napokon (November 7-9, Cserépfalu) lesz a bemutatója, így legkésőbb akkor fogunk tudni ismertetőt írni róla.

Gruber Péter, az ANPI igazgatóhelyettese írta a barlangász listára a következőket (kivonatoltuk) :

“Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság megjelentette “A
Baradla-Domica-barlangrendszer. A barlang, amely összeköt.” című könyvet.
Az elkészült könyv 32 szerző közös munkájának eredménye, mely 512 oldalon
ismerteti páratlan barlangtani kincsünk értékeit. A könyv szerkesztése
során elsődleges szempont volt a bőséges fénykép és ábra felhasználása,
mely szemléletessé teszi a leírtakat.
 
A most megjelent könyv forgalomban
nem kapható és nem is árusítható, de szeretnénk újra kiadni nagyobb
példányszámban, amely már árusítható lesz.
A könyv várható ára 5.000.- Ft körül fog alakulni.
Az előrendelést az alábbi e-mail címre kell eljuttatni:
gruber.anpi (kukac) gmail (pont) com
A könyv várható megjelenése 2014. december.
 
*Tartalom:*
Előszó (*Dénes György ? Jozef Jakál*)
Bevezető (*Gruber Péter ? Gaál Lajos*)
Fekvés (*Gruber Péter ? Gaál Lajos*)
*Földtani környezet*
A földtani fejlődés áttekintése (*Gaál Lajos*)
A barlangrendszer rétegtana (*Piros Olga ? Gyuricza György ? Gaál Lajos*)
Szerkezeti viszonyok (*Gaál Lajos*)
*Morfológia és genetika*
A felszín alaktana (*Móga János ? Bella Pavel*)
A barlangrendszer alaktana (*Bella Pavel ? Móga János*)
A barlangrendszer keletkezése és fejlődése (*Gyuricza György ? Gaál Lajos*)
A barlangrendszer szilárd halmazállapotú kitöltésen(*Gaál Lajos ? Gruber Péter ? Móga János*)
*Víz a karszton*
Felszíni vizek (*Haviarová Dagmar ? Gruber Péter*)
Felszín alatti vizek (*Gruber Péter ? Haviarová Dagmar*)
*A barlangrendszer klímája*
A barlangrendszer és környékének klímája (*Zelinka Ján ? Stieber József *)
A barlangrendszer gyógyászati hasznosítása (*Stieber József ? Zelinka Ján*)
*Élet a barlangban*
Archeák és baktériumok (*Gaál Barbara ? Seman Milan ? Köblös Gabriella*)
Fototróf organizmusok (*Nováková Alena ? Végh Zsolt*)
Gombák (*Nováková Alena*)
Gerinctelen állatvilág (*Domica: Papáč Vladimír ? Hudec Igor ? Kováč Ľubomír? Ľuptáčik Peter ? Mock Andrej*) (*Baradla: Salamon Gábor ? Dányi László ? Angyal Dorottya ? Balázs Gergely ? Forró László*)
Gerinces állatok (*Boldogh Sándor ? Uhrin Marcel ? Salamon Gábor*)
*A barlang és az ember*
Baradla a történelem előtti időkben (*Rezi Kató Gábor*)
Domica az őskorban (*Soják Marián*)
A Baradla története (*Székely Kinga*)
A Domica felfedezése és megismerése (*Lalkovič Marcel*)
*A barlangrendszer védelme*
A barlangrendszer védelme és kezelése (*Gaál Lajos ? Gruber Péter*)
A Világörökség (*Gruber Péter*)
Ramsari terület (*Gruber Péter ? Haviarová Dagmar*)
A barlangok üzemeltetése
Felhasznált irodalom
The Baradla?Domica Cave System ? A Summary
Földrajzi nevek mutatója
Könyvjelzőkhöz permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>