A Létrás-tetői Útmenti-víznyelőbarlangban a kellemetlent a haszontalannal összekötve egyrészt a beszerelést gyakoroltuk, másrészt megmutattam Fizikusnak – több másik, kisebb-nagyobb üreggel egyetemben – ezt a barlangot is. Ennek meg is lett az eredménye, alapos bejárással kb. 50 méter új részt találtunk, amely a barlang legtágasabb és legszebb szakasza egyben.
A barlang bejárata
Hatan vettünk részt a túrán: Slezsák Gergő, Ági, Zsombor és én, valamint Fizikus meg Dóri. A Cubákos-barlang tüzetes bejárása után az Útmenti-víznyelő következett. Ez az a barlang, amely mellett szinte minden barlangász elhaladt már Jávorkút felé mentében, de le már kevesen másztak, és még kevesebben néztek benne körül alaposan. A barlang egyébként lényegében egyetlen ferde, íves hasadék mentén alakult ki, a mélypontja egy szifon, amely – bár most éppen száraz volt – egyébként fel is van töltődve agyaggal. Nem egy tipikus bíztató végpont. De nem csak mélypontja van a barlangnak, hanem számos oldaljárata, amelyek mindegyikét átvizsgáltuk. Legérdekesebb a “Lap-járat” nevű rész volt, amely kitör a barlangot tartalmazó vetőből. Ide bemászva kiderült, hogy a térkép (lásd: Barlangnyilvántartás) nem igazán fedi a valóságot:
A felrajzolt hasadékból egy kukacjárat indult, ebben még több métert kényelmesen előre tudtunk kúszni, és a végén is láthatóan folytatódott a barlang, csak 1-2 beszorult kőtömb szűkítette le. A felfelé kanyarodó szűkületből néhány határozott lökéssel sikerült is kimozdítanom a legnagyobb tömböt, majd óvatosan visszaeresztettem magam mellett és egyenként felpréseltük magunkat. A folytatás cseppköves omladékban végződött felette nagyobb térrel. “plusz 15 méter, ez a nap sem volt hiába” – gondoltam. Közben Gergő, Zsombor és Dóri már mentek kifelé, Fizikus kissé lemaradva “összekötőként” várta, hogy visszatérjek, csak Ági jött még utánam a cafrangosra korrodált, ruhaszaggató kukacjáratba.
Az új hasadék a barlang legszebb, legtágasabb része
De mielőtt visszacsúsztam volna a többiek után, szemembe ötlött, hogy közvetlenül a szűkület felett másik irányban is indul valami… egy vízszintessé átfordult, vízbe hasalós járatban erősen egymásnak feszült fehér hasú zömök kőtömbökre bukkantam, mögülük öblösen verődött vissza a pijjegés és hívogatóan lengedezett a huzat. Gyorsan meg is táncoltattam a kisebbik tömböt, egy-két perdítés, fordítás után sikerült is megdöntenem, majd társát befelé terelgettem tovább, így bebújhattam közéjük. Mögöttük az ismert részekhez képest szokatlanul nagy tér, cseppkövekkel teli, harang alakú terem. Időközben szóltunk a többieknek, így végül majdnem mindenki bejött és ámuldozott. Ez a rész is hasadék, de tágasabb, vagy másfél méter szélesre kioldódott. Falain piciny borsókövek és több helyen a fal repedéseire nőtt, centi hosszú kúpos heliktitek. A teremből többfelé járatok, kürtők mutatják a további bontások és mászások lehetőségét. Majd legközelebb! Még vissza kellett vergődni a régi részbe, ahol szintén várt reánk két keserves szűkület. A bejárati fülkében értük utol Gergőt, és meglepődve kérdeztük, miért nem ment ki. “Mert esik”. És valóban, a bejárati szűkületen már csorgott is befelé a szutykos lé. Ez volt azon ritka időjárási körülmények egyike, amikor még egy víznyelőben is jobb, mint a felszínen. Úgyhogy itt nagyjából bevártuk egymást, és a nap végén jólesően elfáradva másztunk ki a félig összeszakadt mohos-korhadt ácsolat mögül a zuhogó esőre… Hiába, mi csak akkor barlangászunk, amikor jól esik…
WOW! Jók lettek a képek!
Nah meg az írás is