Mi az, ami 179%-kal nő egy év alatt?

 

A Szent Özséb Barlangkutató Egyesület 1%-okból befolyt támogatása tavaly 31,7%-kal, idén pedig 178,5%-kal nőtt az előző évihez képest.

1-cikk-szobe-penz

 

Ha csak az összeget hasonlítjuk össze más barlangász szervezetekével, akkor még nem vagyunk az élvonalban, több egyesület (pl. BEBTE, Hajnóczy, vagy maga a Társulat) is ennél jóval többet kap, sőt a BMSZ pedig évek óta stabilan 1MFt feletti 1%-felajánláshoz jut.

De a tendencia egyedülálló, ilyen mértékű növekedést egyetlen másik hazai barlangász egyesület sem tudott produkálni. Nem csupán a véletlen szórásról van szó, hanem arról, hogy hiába zártak ki “barátaink” 2013-ban és tartanak távol azóta is a Csévi-szirtekről, mindezzel együtt Egyesületünk céltudatos újjáépítése szépen halad.

És nem csupán növekedett az 1%-okból látható társadalmi támogatottságunk, hanem megelőzte például az Ariadne Barlangkutató Egyesületét, a miskolci MLBE-ét, és szintén megelőzte – bár ez utóbbi nem volt nehéz – a Guru Egyesületét.

1-cikk-tobbiek-penz1-cikk-tobbiek-tblzatMiért pont ezt a három egyesületet említjük ?

Mert közös bennük az, hogy valamely barlang (vagy barlangok) kutatását számunkra tisztességtelen módon megakadályozták. Ez azonban a jelek szerint nem bizonyult elégségesnek ahhoz, hogy több eredményt érjenek el, mint mi.

Az Ariadne Egyesület pedig azért is viszonyítási pontot jelent, mert a szakmai közhiedelem szerint mindenben ők a legjobbak.

Ha a tavalyi évet vesszük alapul, akkor viszont nem csak az 1%-okban, hanem a feltárt új járatok poligonhosszában mérve is megelőztük őket. (2016-os feltárásokról még nincs adat)

1-cikk-2015-feltrsok

Az Ariadne Egyesület 400 méter új járatot fedezett fel, mi pedig 500-at. (A mi felfedezéseinkről pl. ebben a cikkünkben lehet olvasni) Ezeken kívül 2015-ben még a Bekey Csoport ért el Magyarország területén jelentős barlangfelfedezést (az év végén).


 

Az adatok forrásai:

1%-ok 2014: http://foldalatt.hu/barlangasz-szervezetek-az-1-tukreben/2259/

1%-ok 2015: http://www.nav.gov.hu/nav/szja1_1/civil_kedvezmenyezettek

1%-ok 2016: http://nav.gov.hu/nav/szja1_1/tajekoztatok/Kozlemeny_a_2016_rendelkezo_evben.html

MLBE 2015-ös jelentése:  http://www.termeszetvedelem.hu/_user/browser/File/barlangkutat%C3%A1si%20jelent%C3%A9sek/2015/mlbe_2015.pdf

Guru 2015-ös jelentése: http://www.termeszetvedelem.hu/_user/browser/File/barlangkutat%C3%A1si%20jelent%C3%A9sek/2015/guru_2015.pdf

Ariadne 2015-ös feltárásai: http://ariadneegyesulet.hu/index.php/8-fooldal-hirei/232-2015-os-eredmenyeink (Kutatási jelentésük a barlangnyilvántartásban még nem elérhető)

Könyvjelzőkhöz permalink.

4 hozzászólás a(z) Mi az, ami 179%-kal nő egy év alatt? bejegyzéshez

  1. Tamás mondta:

    Gratulálok az elért 1%-os eredményhez és a “Feltárt Méterek” versenyedben való első helyezésetekért. A 2015-ös kutatási jelentésetek érdekes, példaértékűen igényes és részletes, gratulálok ehhez is! Ne feledkezz meg azonban néhány lényeges dologról. A másik három egyesület nem adott ki nagy sikerű könyvet és naptárat, mindkettő nagymértékben megdobta az adófelajánlásotok mennyiségét és feltehetően azóta a taglétszámotokra is jótékony hatással bírt. Van közülük olyan egyesület, ahol az aktív barlangkutatók létszáma évek óta nagyon kevés, tagjaik más barlangkutató csoportokkal együttműködve is dolgoztak más helyszíneken. Ne feledkezz meg a többi egyesület tevékenységeiről sem (pl. külföldi eredmények). Ne csak a poligon hosszát nézd, fontos például az állagmegóvás, a tágítás, a térképezés, a dokumentálás, a különféle mérések elvégzése, módszer fejlesztés és tesztelés. Sok esetben a jelentésekben olvasottak szerint nem is tudtak valamely, tőlük független ok miatt előrehaladni. A természeti adottság döntő tényező, csak egy kis bontás és már ott is van a keresett járat, nagy akna. Ástál-e már ki valaha embernyi járatszélességben teljesen eltömődött, több tízméretes hosszúságban járatokat? Sokszor fut az ember vakvágányra, pedig rengeteg erőt és energiát fordított arra is. Mit jelent pontosan a “számunkra tisztességtelen módon megakadályozás”? Írhatnál erről egy rövid összefoglalást mindhárom egyesületre külön-külön lebontva, kíváncsi vagyok.

  2. Slíz György mondta:

    Kedves Tamás!
    Csak részben igaz, hogy a másik 3 egyesület nem adott ki naptárat könyvet stb, amely az 1%-ot megdobta volna, mert például az Ariadne Egyesület nagyon komoly propagandát fejtett ki, ott van például a 20 év a Pilis mélyén című film, vagy a felfedezők napja – amelyen mi évek óta nem vehetünk részt. Velük ellentétben mi viszont senkit nem zártunk ki a könyvünkben való részvételből, amelyik hazai új barlang vagy felfedező csapat kimaradt belőle, az csakis azért maradt ki, mert ő maga nem akart együttműködni. Másrészt pedig pl. egy naptárt kiadni az nem olyan dolog, amihez születni kell. Bárki megtehetné, ha nem teszi, akkor magára vessen.
    Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy nem csak a poligon hossza számít, de ha össze akarjuk hasonlítani egy halmaz elemeit, akkor kell egy szempont, egy mérték, ami alapján sorba lehet rendezni őket. A felfedezett új szakaszok hossza egy logikus mérték. Nyilván lehet másban is mérni. Ha a taglétszámot nézzük, akkor például az Ariadne de szerintem MLBE meg még inkább előttünk jár. Mindenki döntse el, mire büszke. Én megengedem, hogy valaki attól legyen boldog, hogy nem értek el semmit, de azt legalább sokan…
    Az állagmegóvás, tágítás, térképezés témához megjegyezném, hogy mi az összes általunk felfedezett barlangot felmértük (és ezért más csoportokkal ellentétben idáig egy fillért nem kaptunk az igazgatóságoktól), ahol indokolt volt (Kiss Péter), ott le is zártuk egy professzionális ajtóval, a fotó- és videódokumentálást is szerintem megtettük (lásd a galériáinkat, youtube csatornánkat), a KEOP-os mutyi keretében többtízmillió forintért elvégzett Csévi-szirti kiépítéseket pedig szerintem ne akarjuk az eredmények közé számítani. A “különféle mérések elvégzése” pedig – tudjuk nagyon jól – a legtöbb csapat esetében a tevékenység megszűnésének a leplezésére hivatott csupán, és semmiféle tudományos értékkel nem bír. Tisztelet a kivételnek. Egyébként szerintem egy csapat létszáma nem objektív, független tényező. Mint ahogy az sem, hogy ki hol kutat. A legtöbb barlangász számára – kivéve talán minket – nincs megtiltva, hogy keressen egy jó helyet, és azt bontsa, ne pedig reménytelen agyagbányákat műveljen. És persze, hogy lehet a legjobb tudással is vakvágányra futni, aki elolvassa a jelentésünket a barlangnyilvántartásban, az tudja, hogy nekünk is bőven volt ilyenben részünk. De térjünk a lényegre, hogy mit jelent a tisztességtelen akadályozás. Ezt külön válaszba írom le, alább:

  3. Slíz György mondta:

    Tehát nézzük tételesen, a cikkben említettek közül ki mivel “segítette elő” a munkánkat és ezzel az egész hazai kutatást. Hátulról előre haladva.

    1. – MLBE
    Sűrű Péter barátomnak felvetettem, hogy nézzük meg a Kiskőháti-zsombolyt, és kérjünk rá engedélyt (mint ahogy tettük korábban a Kismogyorósban is, hogy a SZÖBE az engedélyes és ő a kutatásvezető). Ő a látogatási tilalomra hivatkozva halogatta a megnézést, közben az MLBE tagjaival illegálisan lement és állítólag talált is jó végpontokat, majd sajnálkozva mondta, hogy az MLBE tagjai nem akarják, hogy a SZÖBE kapjon engedélyt. Annak érdekében, hogy én ne is adjak be külön egy kérelmet, megígérte, hogy ráveszi őket, hogy közös engedélykérelmet adjanak be velünk (MLBE-SZÖBE), de aztán azt mondta, hogy ezt nem tudta keresztülvinni. Az MLBE elnökének pedig “nem tudta” se az emailcímét, se a telefonszámát, hogy ne beszélhessek vele… Aztán más forrásokból úgy értesültem, hogy az MLBE közgyűlésén pont Sűrű Péter úr érvelt az ellen, hogy közösen kutassunk. Lehet, hogy én bigott vagyok, de szerintem ez így nem tisztességes. És többek között azért tehették meg, mert a BNPI szakreferense az MLBE tagja, így nekünk esélyünk sem lett volna, ha mi is beadunk velük szemben egy tőlük független kérelmet… Persze érdemi kutatás azóta sem zajlott a barlangban.

    2. – GURU
    A Guru egyesület több tagjával, így Vasekkel is jóba voltam annak dacára, hogy az elnökük és kutatásvezetőjük, Nagy Sándor, mindig is ellenszenvvel volt irántam. Ezért amikor megtaláltuk 2014 nyarán a Macska-barlangban a huzatot, és megtudtuk, hogy a barlang bár látszólag gazdátlan, papíron a Guru Egyesület rendelkezik kutatási engedéllyel, akkor felhívtam Vasekot, és rákérdeztem, hogy mit terveznek ott. Elmondta, hogy semmit, mert feladták, és hamarosan lejár az engedély, nem fogják meghosszabbítani. Itt én letehettem volna a telefont, de nem tettem, hanem elmondtam, hogy megtaláltuk a huzatot. Ezután Vasekkel és barátaival közösen kimentünk, és megmutattam, hol jön a huzat. Meg is beszéltük, hogy közösen fogjuk bontani. Nagy Sándor azonban erről értesülve megtiltotta, hogy mi bármilyen formában részt vegyünk a kutatásban (még minden jog nélkül segíteni sem), és megkérte az engedély hosszabbítását, annak dacára, hogy – meg lehet nézni a jelentéseiket – évről évre le volt írva, hogy nem csináltak ott semmit. De legalább mi se csinálhassunk… Ez szerintem tisztességtelen, bár kétségkívül jogszerű. Mondjuk azt a kérdést is feltehetnénk, hogy a DINPI és a természetvédelmi hatóság miért hosszabbít meg egy olyan engedélyt, ahol a jelentésben le van írva minden évben, hogy nem csináltak semmit…

    3. – Ariadne
    Az Ariadne Egyesülettel fennálló konfliktust nincs itt lehetőség részleteiben kibontani. Nagyon röviden összefoglalva 2003-ban, miUTÁN mi felfedeztük a Szent Özséb-barlangot, találkoztunk velük, és mivel akkor nekik volt a Csévi-szirten mindenhová engedélyük, nekik volt a DINPI-nél jó kapcsolatuk (értsd: ők kaptak megbízásokat), természetesen elkezdtünk velük együttműködni. Ennek a 10 évig tartó együttműködésnek az eredménye a Vacska-barlang, meg hogy a Szirteken 5 km-ről 15 km-re nőtt a járatok hossza 2003 és 2013 között, és hogy az Ariadne az “ország legjobb feltáró csapata” lett. A kutatási engedély az ő nevükön volt (már ahová volt…), de Kovács Richárd mindig hangsúlyozta (jelentésekben is leírta), hogy a kutatás közös. Ez így is volt egészen addig, amíg dolgozni kellett, azonban amikor elég nagy lett a barlang, meg híre jött a várható KEOP-os biznisznek, akkor már egyre kevésbé volt közös… Végül 2013 júniusban egy Ron Werbert megszégyenítő lejárató kampánnyal megszabadultak tőlünk, a médiafölényüket kihasználva egy mozdulattal változtattak engem elismert barlangkutatóból természetrongáló közellenséggé, és a természetvédelmi szervekbe való beépültségüket kihasználva megakadályozták, hogy kutatási engedélyt szerezzünk a Szirtek más kisebb barlangjaira is, azokra is, amelyekre nekik akkor nem volt. Továbbá a DINPI a biztonság kedvéért fel is jelentett minket, ahol csak tudott. Ennek eredményeként a tagjaink jelentős része átállt hozzájuk vagy leszakadt. Ők vittek mindent, a közös barlangokat, a honlapot, a tagokat, a hírnevet, a pénzt, nekünk meg csak a hatósági eljárások maradtak… A barlangász közösség azon hangadói, akik már régóta gyanakvással figyelték a mi sikereinket, elégedetten nyugtázták, hogy engem sikerült elszigetelni és szakmailag kinyírni. Tíz évi munkámat einstandolták, ezért három évvel ezelőtt nem a nulláról, hanem a mínusz végtelenből kellett mindent újrakezdenünk. Ehhez képest kell értékelni, hogy tavaly a feltárások terén már megelőztük őket.

  4. Tamás mondta:

    Kedves György!
    Köszönöm a korrekt és részletes válaszod a megjegyzéseimre (természetesen ezeket nem kritikaként vagy bármiféle megbántás céljából írtam, csak úgy spontán eszembe jutottak, ahogy olvastam), valamint a három egyesülettel kapcsolatos infókat. Örülök, hogy Te nyíltan és egyenesen állsz hozzá a dolgokhoz. Remélem, hogy minél több új barlangrészt feltártok majd. Kívánok ehhez Neked és a csapatnak minden jót, töretlen lelkesedést és kitartást! Tamás

Hozzászólás a(z) Slíz György bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>