Már megint a Gáztározó…

Tegnap tettük közzé a hírt,

hogy a Kiss Péter-barlang mélysége 91 méterre nőtt, ami a barlangföldtani vonatkozások mellett azért is nagy dolog, mert egyébként az utóbbi években eléggé lelassult a barlangkutatás  Magyarországon. (Hogy miért, arról itt is írtunk.)

Erre a lelassulásra  legjobb példa, hogy a barlangászok által az “ország legjobb feltáró csapata” jelzővel illetett Ariadne Egyesület legutolsó közzétett felfedezése 2017 novemberi. (Ez az Indikációs-Leány összekötés volt az einstandolt Csévi-szirteken). Nem tudom, hogy ki melyik időzónában él, de itt mi ilyenkor már 2020-at írunk.

Miről írnak ma az Indexen? A Gáztározóról.

És ki látható ma a vezércikkben egy beágyazott (régi) videóban, ha csak rövid időre is? Kovács Richárd, az Ariadne Egyesület vezetője.

.

.

Erről az először 2014-ben megjelent videóról – és hogy mi nem igaz a benne elhangzottak közül – annak első megjelenésekor itt írtunk, most nem részletezném újra, a lényeg, hogy a Királylaki-barlang felfedezése nem egészen az ő érdemük.

Az Óbudai Gáztározóról írt jelen Index-cikk annak kapcsán íródott, hogy megtalálták az alagút terveit egy régi szakcikkben, amelyből az is kiderült, hogy a gáztározó nem olajtározó volt, nem atombunker, nem is titkos neutrínódetektor, hanem kísérleti gáztározó, amelynél a cél az volt, hogy a kőzetnek köszönhetően az acélfal vastagságán spórolhassanak (és nyilván az is, hogy légitámadás ellen védetté tegyék). Ez azonban legfeljebb a laikus olvasóknak új információ, mert az Ariadne Egyesület honlapján mindez már tavaly is fent volt.

Könyvjelzőkhöz permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>