• Április 1: Denevérzárlat van, tilos a kirepülés! :)

Április 1-én töltötték fel a barlang.hu-ra a Tájékoztatót, benne március 31-i pályázati határidővel

Április 1-én töltötték fel a barlang.hu “Dokumentumtár”-ba az “MKBT Tájékoztatót” *, amelyben két pályázat kiírása is szerepel, március 31-i és április 1-i beadási határidővel…

Persze nem kell rosszindulatra gondolni, csak szimpla bénázásra, ugyanis egyrészt kis összegű pályázatokról van szó, másrészt a dokumentumtár egy másik részén, a “pályázatok” fül alatt már március 3-án megjelent a kiírás.

Ami még érdekes, hogy a barlang.hu szerint április 13-ig összesen 3-an olvasták el a Tájékoztatót (most már 4-en, velem együtt)

Az első két hétben 3 ember volt kiváncsi a Tájékoztatóra a többszáz MKBT-tag közül...

Az első szűk két hétben 3 ember volt kiváncsi a Tájékoztatóra a többszáz MKBT-tag közül.

 

A szóban forgó pályázatok közül az egyik a Karszt- és Barlang Alapítványé, ez összesen 200 000 Ft-ról szól, és biztosan nincs előre leosztva, mert a kuratórium tagjait becsületes embereknek ismerjük, sőt mitöbb, egyszer még mi is nyertünk rajta (2016-ban). A gond inkább az vele, hogy szétdarabolják mondjuk 50 000 Ft-os tételekre, és így nem komoly segítség egy-egy nagyobb volumenű kutatás költségvetésében.

A másik pedig a Speleo Band-é, ez egy új dolog, amely egy tételben elnyerhető 75 000 Ft, és egy “össznépi” kutatótáborra szól, ez a  kiírás alapján szerintem vagy a Montenegrói, vagy az Aggteleki szilveszteri táborra lett szabva, amelyekben a Band tagjai ugyancsak értintettek, szóval kicsit olyan, mint ha saját maguknak adnák – amihez persze joguk van, hiszen a saját pénzük. Ámbár a járvány jó eséllyel felülírja ezeket a táborokat is.

A kiírások:

.

.

.

.

*

Régen, a hőskorban az MKBT Tájékoztató egy 2 havonta megjelenő, A5-ös füzet formátumú fekete-fehér újságféleség volt, amelyet a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat minden tagjának postán kiküldtek.
Aztán rájöttek, hogy tulajdonképpen minek azt kipostázni, amikor el lehet küldeni e-mailben is a pdf-et.
Most azonban, úgy néz ki, mint ha ez sem sikerült volna. Én most az eredeti levelet nem is találtam, csak egy március 14-én kelt válasz-emailt látok róla, amelyet a barlang listára küldött valaki, és amelyben az idézett eredeti szövegben nagy diadallal számolnak be róla, hogy a március-áprilisi szám kivételesen időben elkészült, és fogadjuk szeretettel, de ebben se csatolva nincs, se a link nincs benne, hogy honnan lehetne letölteni. A barlang.hu-n látható dátum szerint akkor még fel sem volt töltve.

Könyvjelzőkhöz permalink.

2 hozzászólás a(z) Április 1-én töltötték fel a barlang.hu-ra a Tájékoztatót, benne március 31-i pályázati határidővel bejegyzéshez

  1. Kosztra Barbara mondta:

    Az MKBT nevében nyomtékosan kérem a rosszindulatú és gyalázkodó cikk helyesbítését, a címmel megegyező betűmérettel. A pályázat március 3-án került fel a barlang.hu honlap címlapjára. Ugyanaznap a barlangos levelezőlistára, majd a Társulat Facebook oldalára és a Facebookon a Virtuális Barlangkutató Társulat oldalára. (Március 6-án került ki a K&B Alapítvány pályázata is.
    Az MKBT tájékoztatót azok akik a tagdíjat befizették, postán, illetve e-mailben megkapták szintén március elején.
    Március 6-án a kutatócsoportok vezetőinek külön emailben elküldtük.

    • Slíz György mondta:

      Ezt én nem vitatom, sőt említi is a cikk, hogy “a Pályázatok fül alatt már március 3-án megjelent”. Hogy a főoldalon mi volt akkor, azt nem tudom, nem nézem minden nap. De ettől még igaz, hogy a dokumentumtárba április 1-én került fel, legalábbis a barlang.hu oldalon ez állt, amint a 3 letöltés is igaz, azt a képernyőmentést én nem szerkesztettem át!
      Még azt is írom a cikkben, hogy “nem kell rosszindulatra gondolni, csak szimpla bénázásra” – ebben mi a rosszindulat, és mi gyalázkodó?
      .
      Az azonban meggondolandó, hogy hivatkozol a “barlangos levelezőlistára”, arról ugyanis (pontosabban annak az elődjéről) én és minden tagunk le lett törölve. Ezek szerint elismered, hogy a Társulat vezetősége is használja a barlangos levlistát a tagság elérésére, ezesetben felmerül a kérdés, hogy milyen elv alapján, milyen határozattal, kinek a döntésére lettünk mi arról letörölve – noha minket szabad volt rajta szidni, sőt szinte kötelező…
      Hasonlóan felvetődik az a kérdés, hogy miért van az, hogy az említett “Virtuális Barlangkutató Társulat” számomra láthatatlan. Ha kijelentkezek a facebookból, akkor látom, hogy egy nyilvános csoport, látom a bejegyzéseket is; de ha bejelentkezek, akkor “sajnos ez a tartalom nem érhető el”…
      Várom a magyarázatot, ugyanolyan betűmérettel :)

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>