A Hadiúti-barlang bejárata kibontás előtt
Ezúttal Két-bükkfa nyereg közelében mosolygott ránk a szerencse, és sikerült szemtelen könnyedséggel felfedezni egy kis (33 méter poligonhosszúságú) barlangot. Jellegét tekintve ez is áltektonikus hasadékbarlang (tehát nemkarsztos), amilyenek – most már egyre inkább meg vagyunk róla győződve – valószínűleg tömegesen fordulnak elő a vulkáni agglomerátum kőzetben. Lehetséges, hogy a barlang első 2 méteres szakasza Hadiúti-barlang néven korábban már ismert volt. De akár ő az, akár nem, mi most már elneveztük Hadiúti-barlangnak.
Tőlem aztán lehetett ez a hadiút. (Dóri a bejáratot mutatja)
A felfedezést egy terepbejárásnak köszönhetjük, amelyre két egybecsengő régi információ alapján került sor. Egyrészt egy ismerősöm vagy 10 éve mesélte, hogy a Kétbükkfa-nyeregtől Dobogókő felé lévő hegyen körbe, szintben elhaladó dózerúton sétálva egy hó-kiolvadásra lett figyelmes közvetlenül az út szélén. Ezzel akkor nem foglalkoztam, mondván, biztosan egy vízáteresz lehetett, amely hirtelen jött lehűléskor pár napig még kiolvaszthatja a beömlő részénél a havat, akárcsak a barlangok felső bejáratai. Évekkel később azonban halvány emlékeim szerint a Barlangtani Osztály munkatársai kérdezték tőlem, hogy nem tudok-e valamit egy bizonyos Hadiúti-barlangról, amely a leírás szerint Kétbükkfa-nyeregtől ÉK-re található, de – mint mondták – ott nem lehet, mert az vulkáni kőzet, nyilván rossz a leírás, és nem ÉK-re, hanem DNY-ra található, azaz a Szentkereszt felé tartó völgyben, amelynek talpát karsztos kőzet (dachsteini mészkő) alkotja. (Ez egyébként logikus feltevés, mert az iránytű két végét nem nehéz összekeverni, de a leírásban is könnyű felcserélni, hogy mi van mitől ÉK-re.)
Bennem azonban a fenti két információ összekapcsolódott, és elindultam az első történetben szereplő széles dózerúton – végülis miért ne lehetne ez a hadiút? Az úton sétálva a várt helyen valóban láttam közvetlen a vízelvezető árokban egy kis rést, amelyből határozottan ömlött felfelé a hideg levegő. Ekkor nyár volt, tehát egy alsó bejáratot találtam meg, így a hó kiolvadásáról szóló történet mégiscsak vaklárma volt, de ahhoz viszont jól jött, hogy a terepbejáráshoz kedvet csinált nekem, így elősegítette az indikáció megtalálását.
Tavaly sok más felszíni objektummal együtt erre az indikációra is megkértük a felszíni kutatási engedélyt (Barlangkutatási engedélyt ugyanis nem adnak ki, csak feltárt barlangra, de a védett területen nem kezdhetünk ásni csak úgy, tehát először kell egy engedély a felszíni kutatáshoz, majd ennek sikere esetén lehet a barlangra kutatási engedélyt kérni, ha győzi az ember papírmunkával.)
Szerencsére a barlang feltárása ezúttal még az engedélykérelem megírásánál is kevesebb időt vett igénybe, ugyanis mesébe illő módon nem volt más dolgunk, mint odamenni, kivenni két követ, és már kúszhattunk is be egy lapos fülkébe, amely lényegében egy lezökkent kőzettömb felett létrejött vízszintes rés volt, de ketten kényelmesen elfértünk benne. A definíció szerint ez már barlang, és könnyen lehet, hogy az elveszett Hadiúti-barlanggal azonos. A bejárat akár a vízelvezető árok markológépes karbantartása során is elzáródhatott, de az árkot a barlangtól elválasztó kőtömböket alulról megnézve nem zárható ki az egykori szándékos betemetés sem.
Az akna, amin kb 8 métert le lehetett csúszni
A barlangban körülnézve rögtön sikerült azonosítani a huzat forrását is: Egy járhatónak tűnő, lefelé vezető hasadékból áramlott felfelé. Egy beszorult kő belökése után már le is csúszhattunk a hasadékban, és kb. 8-10 méter mélyen egy bemosott hordalékkal feltöltődött talpszintre jutottunk, ahol egyik irányba még vagy 10 méteren át követni lehetett az egyre szűkülő, cikk-cakkozó hasadékot.
“Na, ez már nem csak a definíció hibájából barlang…” Mondtuk, és elégedetten nyugtáztuk, hogy ez a kiruccanás az időegység alatt feltárt járatok szempontjából (20 méter / 1 óra) elfogadható hatékonyságú volt.
Nem túl tágas, de jópofa zegzugos barlangba jutottunk.
A legérdekesebb dolgot azonban visszafelé vettük észre az akna oldalában, mégpedig egy kicsiny agyagcseppkövet. Formáját tekintve teljesen olyan volt, mint egy szalmacseppkő, még cseppkőlefolyás is volt fölötte. Talán a szárító huzat hozhatta létre, ugyanis télen erőteljes befelé húzó légáramlás érvényesül itt, amely szárítja a barlangot, és ha az agyagos vízből a vizet elpárologtatja, akkor az agyag szükségszerűen lerakódik. Mindazonáltal nem láttam még ilyen képződményt.
Az agyagcseppkő
