Folytatódik a bojkott – ismét kitiltva a “Felfedezések a föld alatt” könyv a Felfedezők Napja rendezvényről (2017)

 

Bár az MKBT saját kiadványa, a “Karszt- és Barlang” évek óta nem jelenik meg, arra azért van energiájuk, hogy a tagjaik által közösen írt, az új felfedezésű hazai barlangokról szóló könyv terjesztését akadályozzák. Például a Felfedezők Napján.

"Ahol könyveket égetnek, ott végül embereket is fognak." 
     (Heinrich Heine)

Bár esetünkben a könyvégetés nem fizikailag, hanem virtuálisan történik, lejárató kampánnyal és elhallgatással, az emberek – hasonló virtuális értelemben való – égetésén már túl is vagyunk, az ugyanis megelőzte a könyv égetését.

Jelen történet 2014-ig nyúlik vissza, amikor a szervezők úgy reklámozták a (második) Felfedezők Napja rendezvényt, hogy “fókuszban a barlangkutatás” – és történetesen pár héttel előtte jelent meg a Felfedezések a föld alatt c. könyvünk

Amely több mint 10 ismert magyar barlangkutató közös munkájaként készült el, a közelmúlt hazai feltárásait foglalta össze, a felfedezők tollából származó beszámolókkal, és sokszor olyan helyeken készült fotókkal, amelyekről sehol máshol nem jelent még meg  fotódokumentáció. 200 oldalon, keménytáblával, színesben, tökéletes nyomdai minőségben. Ezzel – és ezt többnyire még a velünk nem szimpatizálók is elismerik – hiánypótló mű, “aminek valahol örülni kellene”.

De miért?

Hogy miért csak “valahol” kellene neki örülni, erre a válasz nagyon egyszerű: Azért, mert hiába írt bele Szilaj Rezsőtől Nagy Gergelyen át Sűrű Péterig a hazai barlangfeltárásokat végzők színe-java, hiába írt hozzá ajánlást maga Adamkó Péter személyesen, mégis mivel a Szent Özséb Barlangkutató Egyesület adta ki, és Slíz György a főszerkesztője, az csak rossz lehet. Visszatérő elem az ezzel kapcsolatos vitákban, hogy “nem olvastam el, mert tudom, hogy hazugság”. Meggyőződésem, hogy Egri Csaba sem olvasta el, aki az akkori  MKBT-stand felelőseként elérte,

hogy a 2014-es, kifejezetten a barlangokról szóló Felfedezők Napján ne jelenhessen meg a hazai új barlangokat bemutató, frissen kiadott könyv.

Ennek okaként pedig emlékeim szerint azt jelölte meg, hogy “mit szólna hozzá az Ariadne Egyesület?” - Időközben azonban Egri Csaba megkeresett, miszerint ő ilyent nem mondott, hanem azt mondta, hogy azért nem lehet ott a könyv, mert ellenem eljárás van folyamatban. (Persze ez az eljárás azért volt folyamatban, mert az Ariadne Egyesület feljelentett.)

Hogy pedig az Ariadne Egyesület (illetve azon belül is elsődlegesen Kovács Richárd elnök és dr. Surányi Gergely egykori elnök urak) miért folytat ellenünk immár 4 éve hadjáratot, annak is, mint mindennek, természetesen megvan a maga oka, amely egyebek mellett a Csévi-szirti KEOP-os mutyiban keresendő, de ennek a kifejtésére ebben a cikkben nincs elegendő hely – ígérem, hogy arról is fog majd születni egy részletes beszámoló.

Egyelőre elégedjünk meg nagyon tömören annyival, hogy 2013-ban tíz évi közös munka (a Csévi-szirti-barlangrendszer feltárása) után Kovács Richárd és barátai elhatározták, hogy megszabadulnak tőlünk (a Szent Özséb Barlangkutató Egyesülettől).

Ehhez pedig elégnek gondolták a Csévi-szirtek barlangjaiból való kizárásunkat, néhány feljelentéssel meg egy lejárató kampánnyal megtámogatva. Ezt azonban minden igyekezetük ellenére túléltük, ezért ők és a híveik azóta is próbálkoznak az elszigetelésünkkel.

Feljelentők Napja – Fókuszban az Ariadne Egyesület

Ilyen előzmények után érkeztünk meg a 2014-es Felfedezők Napjához, amit – lévén hogy a rendezvényen a barlangászat témájában az Ariadne Egyesületet igen nagy figyelmet kapott – mi csak “Feljelentők Napja” néven hívunk, tekintettel arra, hogy 2013 – 2014 években az Ariadne Egyesület tevékenységének egyik fő vonulatát alkották — persze a KEOP-os és barlangtérképezési pénzek begyűjtéséért végzett erőfeszítések mellett — az ellenünk irányuló feljelentések.

Ott tartottunk tehát – és ez viszont már nem vicc – hogy Egri Csaba, abban a tudatban, hogy ezzel egy nemes ügyet szolgál, a 2014-es Felfedezők Napjáról kitiltatta a könyvünket. Ezzel szegényebb lett maga a rendezvény is, csökkentek a hazai barlangkutatás látható érdemei, és végül nekünk mint a könyv kiadójának anyagilag sem egészen mindegy, mert ha összeszorozzuk, hogy a rendezvényen többezer ember volt (számoljunk csak 100 vevővel), ez az akkori 4000 Ft-os árral beszorozva például 400 000 Ft-ot jelent.

Annak idején azonban nem csupán az MKBT standról, hanem az egész rendezvényről kipaterolták a könyvet,

ugyanis miután tisztáztuk, hogy az MKBT standján semmi szín alatt nem lehet, egy ismeretségből kifolyólag megkerestem az Időkép.hu csapatát, hogy hátha az ő standjukra ki lehetne tenni. Először meg is engedték, majd másnap sajnálkozva tájékoztattak róla, hogy állítólag a rendezvény főszervezője “nem szeretné”, ha ez a könyv ott megjelenne.

Azóta azonban sok víz lefolyt a karsztokban…

Például minden vonalon jogerősen lezárultak az Ariadne Egyesület feljelentései nyomán indult eljárások – és nem úgy, ahogy ők szerették volna: mindössze annyit sikerült elérniük, hogy a védett területre való belépésért megbüntessenek minket 125 000 forintra  (ez nem azonos a 2013-as kutatók éjszakájáért kiszabott 125 000-rel, az egy másik – bár ettől nyilván nem egészen független – ügy volt).

Ezen kívül jelentős változást hozott a DINPI-nél, hogy a kiterjedt és régi kapcsolatokkal rendelkező Juhász Márton barlangi referens – az ellenünk zajló eljárások egyik fő mozgatórugója – 2015 őszén elhunyt.

Az Ariadne Egyesület pedig a 2013 őszi-téli fellángolás után már nem tudott többé a hajdani közös kutatás eredményeihez foghatót (azaz kilométeres nagyságrendű felfedezéseket) produkálni, sőt lassan egy éve semmilyen felfedezésről nem adtak hírt, mi viszont közben szépen apránként fedezgetjük fel az új barlangokat  (legutóbb idén tavasszal). Valamint például hozzánk köthető az egyetlen aktívan frissülő hazai barlangos youtube-csatorna, amellyel végleg összeomlott az információs karantén, amelybe a barlangász levelezési lista egyoldalú moderálása által az Ariadne Egyesület (és a pártonkívüli Hegedűs András főmoderátor) eleinte sikerrel bezárt minket. Mindezek eredményeképpen a hivatalok és barlangászok hozzánk való viszonyulása is  javulni kezdett. Ékes példája ennek a DINPI megbízásából általunk készített Kiss Péter-barlangi ajtó (videót lásd itt).

Éppen emiatt sokáig nem írtuk le sehol azt, hogy a Felfedezők Napjáról hogyan pateroltak ki minket, elvégre miért legyünk rá büszkék?

És arra is gondoltunk, hogy hátha majd ez is szépen elmúlik, és egyszer csak majd mi is odamászhatunk az MKBT standjának valamelyik kis csücskére, és a gyerekmászóka-alagút kartondobozai mögött meghúzva magunkat (Frissítés: Pontosan ez történt egy évvel később 2018-ban, ld. itt)

Ennek szellemében  egyik évben a Felfedezők Napján személyesen adtam át a könyv egy dedikált példányát az egyik főszervezőnek, hogy ítélje meg ő maga, hogy az tényleg veszélyes-e a köznyugalomra.

Ez sem volt azonban elég ahhoz, hogy változás történjen. Immár a negyedik Felfedezők Napja kerül ma megrendezésre azóta, hogy kiadtuk a könyvet, és lényegében ugyanott tartunk, mint 2014-ben:

Idén a változatosság kedvéért felülről lefelé indultunk,

dr. Leél Őssy Szabolcs úrral, az MKBT elnökével kezdve, aki azzal hárított, hogy az MKBT főtitkára a kompetens. A főtitkár Kosztra Barbara, aki szintén kitérő választ adott, azzal, hogy a standot Borzsák Sarolta kezeli, hozzá kell fordulnom. Ő egyúttal a DINPI új barlangi szakreferense.

Így az Ariadne Egyesület pártfogói két legyet is ütnek egy csapásra: egyrészt távol tartanak minket a rendezvénytől, másrészt egyúttal előidézhetnek egy konfliktust köztünk és az új szakreferens között, hogy lehetőleg ne épülhessen tovább az a normális viszony a DINPI-vel, ami tavaly Német-Bucsi Attila  rövidke szakreferenskedése alatt elkezdett kialakulni.

Így végül Borzsák Sári volt kénytelen kimondani a boldogító nemet, de ezt a döntést már korábban mások meghozták.

Illetve egészen pontosan azt mondta, hogy nem lehet árulni semmit az MKBT standján, de erre én felvetettem, hogy akkor nem áruljuk, hanem csak egyetlen példányt odaviszünk, és az emberek megnézhetik, olvasgathatják, de nem vehetik meg. Aztán aki akarja, az majd megkeresi a könyvesboltban. De erre sem kaptunk lehetőséget.

Ezután a szokásos kört is lefutottuk: Idén nem az Időképet, hanem egy másik, MKBT-független kiállítót kerestem meg azzal, hogy befogadná-e szpeleopolitikai menekültként a könyvet? Az emberünk vállalta volna, de megkérdezte a főszervezőt. Azt a választ kapta, hogy sajnos erre nincs lehetőség, mert “úgy hiteles, ha mindenki a saját portékáját képviseli”.

(Értelemszerűen amikor az Ariadne Egyesület fényezi magát a velünk közösen feltárt majd einstandolt Csévi-szirti-barlangokkal, mint történt például 2014-ben, arra ez a “saját portéka elv” nem vonatkozik.)

Természetesen nem vonjuk kétségbe, hogy a főszervezőnek joga van eldönteni, hogy mi lehet ott a kiállításon és mi nem, de nekünk meg ugyanúgy jogunk van például ahhoz, hogy felfedjük és az utókor számára megörökítsük mindazt az aknamunkát, amelyet az Ariadne Egyesület és az ő lekötelezettjeik (vagy az önzetlenül a kedvükben járni igyekvő félrevezetett kollégák) folytatnak.

Nemhogy jogunk, de kötelességünk is leírni, hogy más ne essen ugyanazokba a csapdákba, mint mi.

Mindezen bevezető után vessünk egy pillantást magára A Könyvre,

amely olyan veszélyes, hogy az ember már a puszta megközelítésétől is a Slíz György hatása alá kerül, és ha még ki is nyitja, akkor ő maga is menthetetlenül hazugsággá válik.

Egyébként a Balaton-felvidéktől Aggtelekig az összes barlangos Nemzeti Park Igazgatóság árulja a könyvet, sőt kissé ambivalens módon még az MKBT is, ha ugyan azóta el nem kavarták a rendetlenségben. Eddig másfélszer annyit adtunk el, mint ahányat dr. Leél-Őssy Szabolcsnak a  Józsefhegyi-barlangról szóló könyvéből összesen kinyomtak.

Ennek dacára mindezidáig nem érkeztek hírek olyan károsultakról, akik a könyv túlzott elolvasása következtében tesi vagy lelki sérüléseket szenvedtek volna.

Mi zavarja hát ennyire az én “barátaimat”?

Annak idején a DINPI természetvédelmi őrei is, akik a Föld Napján ajándékba kaptak egy példányt,

döbbenten állapították meg, hogy semmi rossz nincs benne írva az Igazgatóságról. De ugyanúgy nincs benne semmi rossz az MKBT-ről sem, a Barlangtani Intézetről sem, de még az Ariadne Egyesületről is számtalan pozitívum mellett csak nagyítóval találunk egyetlen olyan állítást, amely – bár nem nevezi őket nevükön – esetleg kellemetlen a számukra. Lásd lent:

Erről a 3 sorról van szó (a Csévi-szirti-barlangrendszert bemutató 30 oldalas fejezet végén, lásd fent):

“2013 tavaszán kilenc évnyi barátság és közös munka után a kutatási engedéllyel egyedül rendelkező kollégáink az együttműködést megszakították, az ajtókat behegesztették illetve betemették.”

Ez pedig sajnos szó szerint így igaz. És ez nem valamiféle személyeskedés, nem valami olyan magánügy, amihez a külvilágnak semmi köze ne lenne.

A Csévi-szirtek barlangjaiból való kizárásunk miatt ugyanis később leállt az ottani feltárássorozat,  a Pilis elveszítette a hazánk legmélyebb barlangja címért folyó versenyt, de még az Esztergomi Rendőrkapitányságon is megtanulták, hogy az Ariadne-barlangrendszernek hány bejárata van pontosan… 

De nézzük, milyen további “hazugságok” vannak a könyvben – átadjuk a szót Kovács Richárdnak:

Tehát például az sem tetszik neki, hogy leírjuk, hogy a Királylaki-barlangot Szenthe István fedezte fel.

Pedig ez lényegében így van, akit érdekel a kollégák közül, nyugodtan kérdezze meg akár a fenti levélben említett Borka Pált. Ő ugyanis valóban elsőként járt a barlang egyik szakaszában, de csak azért, mert pont előtte egy éves kemény munkával Szenthe István kivéste a 6 méter hosszú bejárati tárót. Ezt Borka nem tudta, amikor ott járt, de a jól látható bontási törmelékkupac és a falon a vésésnyomok neki is feltűntek. De több tanú van rá, hogy Szenthe oda járt bontani, sőt a belyukadás pillanatában ott volt vele Zentai Zoltán is, szintén meg lehet kérdezni. Ezt az indexen megjelenő propagandavideóban elegánsan “elfelejtették” említeni, sőt ott azt állítják,  hogy a barlangot az arra járók bontogatták ki, mintha az a kibontás valami kis jelentéktelen dolog lett volna. (Erről itt írtunk)

Fentiekből látható, hogy nem egyedi jelenség, hogy egy barlangnak az időben előre haladva egyre több önjelölt “felfedezője” akad…

Ez lehet egy laikus szemében lényegtelen kérdés, de a felfedezők számára közel sem mindegy. És a jelek szerint a barlangok számára sem mindegy! A fent említett a barlangokban ugyanis hosszú távon  abbamaradtak a felfedezések. Erre persze lehet azt mondani, hogy “annál jobb, legalább nincs vele gond”, de aki egy csepp felelősséget is érez, az nem gondolkodhat így.

Az ilyen szappanoperák magyarázata pedig nem a barlangászok eredendő gonoszságában keresendő, hanem a trehányul összedobált 13/1998-as törvényben, amelynek alkotói – lévén hogy nem barlangkutatók, hanem hivatalnokok voltak – nemes egyszerűséggel megfeledkeztek a felfedezők jogairól, és ezzel évtizedekre zsákutcába terelték a hazai barlangkutatást.

Mivel a felfedezőknek nincsenek jogai, egy-egy barlang gazdája például a nyilvánosság felhasználásával próbálkozhat “biztosítani” a pozícióját, aki pedig tisztességtelen úton jutott a kutatási engedélyhez, az nyilván törekedni fog arra, hogy visszamenőlegesen is megváltoztassa a valóságot, miszerint az adott barlangot mindig is ő fedezte fel egyedül (vagy ha nem, akkor turisták bontották ki véletlenül…)

Tudtam tehát, hogy ezzel a néhány mondattal megpecsételjük a könyv a sorsát, de úgy döntöttem, hogy leírjuk, mert ha még mi sem merjük leírni, akkor soha  senki nem fogja, és akkor idővel a hazugság fog valósággá válni.  Éppen elég tisztességtelen lépést tettem azalatt, amíg az Ariadnések oldalán álltunk, legfőbb ideje volt elkezdeni ezeket jóvátenni.

Tehát akinek amiatt nem tetszik a könyv, mert igazat írunk benne, az ne csüggedjen, mert

"Az igazságot is meg lehet szokni"
   (Tamási Áron)