Csakazértis volt megint kutató-tábor-tanfolyam.

 

Az eredmények tömören:

Újrafelfedeztünk egy újabb kis járatkát a Jetikaki-barlangban, kitermeltük a végpontról a korábbi törmeléket a Porkőhátiban és a Kősátorban, valamint megnéztük a Szent Özséb-,  a Pilis-, és a Solymári-ördöglyuk barlangokat, és próbáltuk egy kicsit életképességre nevelni a fiatalságot: megtanultak hideg vízben mosakodni, hagymát hámozni, mosogatni, valamint azt is, hogy reggelente fel kell kelni. Ha ők nem is, de én mindenképpen úgy elfáradtam, hogy az csak még.

Barlang-, vödör-, és részlegesen kötélállóvá képeztünk három fiút, valamint egy igazán csinos (olyan jó befalaznivaló) lányt, és megtaláltuk Hunit, az Új Farkast. Noha Farkas él és virul, de ebben a fejreállt világban simán előfordulhat, hogy valakinek a reinkarnációja még életében megszülessen.

Huni ugyanis azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy minden barlangban, ahová csak mentünk, felismerte, hogy hol vagyunk, és előre mondta, hogy mi fog jönni, ugyanis az összes videónkat megnézte, és minden fellelhető szakirodalmat elolvasott és megtanult, mielőtt eljött volna a táborba (11 esztendős).

És akkor következzék a részletes beszámoló:

Itt volt Máté, aki már 4 éve velünk tart, és a vasutas-ivadék Berci, akit tavaly óta ismerünk, valamint Levente, a szomszéd fiú, valamint Balázs és volt-osztálytársa Dávid, valamint Szami, aki onnan keletkezett, hogy előző nap a nővérét elraboltam repülni, de magával hozta a családját is, így kötött ki másnapra Szami is a táborban. Ezen kívül még Vivien és Huni jött, de ők csak a második napon csatlakoztak.

 

Először a Szent Özséb-barlangba mentünk le, ahol a szokásos rituálé keretében mindenkit lidérccé változtattam (ez egy vicc, utalás arra, hogy régebben egyes befolyásos kollegák azzal vádoltak engem, hogy furulyázásommal lidérccé változtatom a túrázókat.) Az azonban tény, hogy furulyáztam, sőt énekeltünk is, és aztán feldobáltuk egymást a levegőbe, ahogyan mindig is szoktuk.

 

Azért ide jöttünk először, mert ez a barlang 60m  mélységig ki van építve, könnyen járható, csak létrákon kell lemászni. És ez az első olyan barlang, amit mi fedeztünk fel, és a mai napig az egyetlen, amelynek esetében senki nem vitatja (még), hogy mi fedeztük fel. Azonban mindenki olyan ügyes volt, hogy nem volt szívem visszafordulni velük, hanem lementünk a Mélypontig (-84 m), ahol már tisztességesen csúszni-mászni kell a sárban.

Utána, mivel még mindig nem fáradt el eléggé a nép, ellátogattunk a Jetikaki-barlangba, egy kis vödöradogatási tréningre. Este pedig tábortűz volt, a vacsora pedig létrán főtt zöldség- és húsleves saját termésű fenyőtinóruval. (Ha nincs háromláb és bogrács, akkor ugyanis legegyszerűbb egy keresztbe rakott vaslétrára tenni a tűz fölé a fazekat.)

Másnap kötéltechnikát gyakoroltunk idehaza a nagy háromágú tölgyfán, aztán este pedig leereszkedtünk a Szopláki-ördöglyuk bejárati aknájába gyakorlásképpen. Tovább nem, mert az ajtó mögött rész az már ellenséges terület. Az ereszkedés/mászás már egész jól ment mindenkinek, de a nitten átszerelést személyesen felügyeltem, és nem feleslegesen.

Harmadnapa Kiss Péter-barlangba mentünk, amely “a hivatalos tudomány szerint” nem létezik. Itt egy gyors kis nézelődést követően a felső kuszoda 2014-ben felfedezett végpontját, a Csill-lapítót bontottuk, de a hősies küzdelem ellenére csak az előkészítésig jutottunk, sőt igazából el sem értük a bontással magát a leg-végpontot.

Másnap ismét kényszermunkára fogtuk a népet, először a jelenleg még csak 10 méteres Porkőháti-barlang mélypontjáról termeltük ki a mindent, és csodájára jártunk a hatalmas huzatnak. (Egyébként egyesek szerint ez a barlang sem létezik.), majd továbbmentünk fel a Jetikakihoz, ahol megint felfedeztünk egy kis járatkát, amely a benne talált kora-űrkorszaki paleoetilén edények alapján már a 2001-es Kocsis Bandi-féle feltárás idején egyszer vélhetően ismertté vált, csak azóta feltöltődött az oda vezető szűkebb szakasz.  Itt huzatot is találtunk és egy további, jól bontható végpontot, úgyhogy ez a programpont is a várakozásokon felül sikerült.

 

Másnap ismét kötéltechnikát gyakoroltunk, most már a nitten-átszerelést is próbáltuk ráerőltetni a népre, több-kevesebb sikerrel. És persze sor került az elmaradhatatlan társmentés-bemutatóra, Szamival a főszerepben. (Még mindig jobb, mint ha befalazzák az embert.)

A kötelezést megúnva a Pilis-barlangot tekintettük meg, ami nekem is új volt, ugyanis benne 2010 óta nem jártam, azaz ha jól számolom, 11 éve. Az aljzaton egész szép cseppkövesedések vannak azóta, hogy 2007-ben (még az én kivitelezésemben) a DINPI lezáratta. Érdekesség, hogy az az ajtó azóta is megvan, túlélte a KEOP projektet is, csak egy új zárvédő lemezt bütyköltek rá, meg új cilindert tettek bele, de például a tengelyezése azóta is változatlanul érintetlen, tehát 14 éves kora ellenére lazán és könnyedén nyílik-csukódik, noha csak az ajtó teste több mint egy mázsa.

 A Pilis-barlang volt az első olyan igazi barlangtúrás kúszós-mászós barlangunk a héten, mindenki nagyon élvezte, főleg, amikor végre hazaértünk, este 11 óra tájban. Valahogy hosszabb és nehezebb lett a barlang, mióta utoljára jártam benne Úgy emlékeztem, hogy 20 perc alatt oda-vissza be lehet járni, végülis csak egy nagyságrendet tévedtem.

 

Következő nap a rettenetes Kősátor-barlang végpontját termeltük ki a depóig, kihasználva a bőséges létszámot. Ezt követően, mivel nem fáradtunk el eléggé, felmentünk a Pilis csúcsára megtekinteni a Boldog Özséb kilátót, valamint a Boldog Özséb Légvédelmi Bázis romjait.

Utána, mivel még mindig nem fáradtunk el eléggé, a hegy másik oldalára is lesétáltunk, mivel nem csak a barlangjárás és kutatás, hanem a szpeleopolitika alapjait is el kell sajátítani: megtekintettük azokat a néhai barlangjainkat a Szirteken, ahová én már soha nem juthatok be, legalábbis élve semmiképpen, jelesül a Csévi-szirti-barlangrendszert (persze csak kívülről).

 

Végül, a tanfolyam csúcspontjaként ellátogattunk a Solymári-ördöglyukba, a barlangba, ami olyan nagy, hogy én egyszerűen képtelen vagyok megjegyezni, hogy mi merre van benne, minden alkalommal eltévedek benne, de pont ezért izgalmas. Most sem arra mentünk, amerre szerettem volna, de azért kijutottunk sikeresen, sőt még csak utat sem nagyon kellett ismételni (2 kijárata van, és rengeteg körjáratot tartalmaz)

 

Így telt hát a hét, amelynek a végén senki sem akart hazamenni, kivéve engem, mert én itt vagyok itthon (és a barlangokban).

A legnépszerűbb azonban most sem a barlangok, hanem Töfike, Tigris cica és a kiskecskék voltak.

Lesz majd videó is a youtube csatornán, de a keletkezett 50 GB-nyi felvétel egyelőre feldolgozás alatt áll. https://www.youtube.com/channel/UClqDo8JxQXbvADTem_FWzeQ

 A galériában további képek vannak, nem a fentiek, tehát az is érdemes végignézni: