Beszámoló a Sisma-túráról – VIDEÓ!

(Galéria a cikk végén, 3D képekkel! )

Már évekkel ezelőtt elhatároztuk, hogy sűrűbben fogunk járni alpesi barlangokba, hiszen mégiscsak ez a barlangászat  legigazibb formája.

.

“mégiscsak ez a barlangászat legigazibb formája”

A szilveszter környéki időszakra terveztük a kiruccanást, és a Sisma-barlangba, egyrészt azért, mert ez 600 méteres mélységével és a felvonó illetve Gilberti-ház mellett nyíló, tehát igen komfortos bejáratával kezdőknek is ideális, másrészt itt volt a leginkább helyismeretem. Miután először a Leó (akinek a vezetésével 3 éve már jártam itt egyszer) is áldását adta a dologra, nekiláttam szervezésnek. Hosszas előkészületek és nem várt akadályok után végül egy nap csúszással, 2015 december 29-én hajnali 2 órakor elindultunk Sella Nevea felé egy púposra tömött autóval. A Szent Özséb Barlangkutató Egyesület 4 legelszántabb tagja (egészen pontosan három tag és egy “potyautas”) alkotta a csapatot. Azért terveztük éppen hajnali kettőre az indulást, mert a sífelvonó 9 órakor indul, így azt gondoltuk, hogy éppen nyitásra odaérünk (ez persze nem így alakult), és azzal a lendülettel megyünk is lefelé a barlangba, nem húzva az időt mindenféle felszíni szállással vagy bivakolással, hiszen az autóban is lehet aludni, a “lovak ismerik az utat”.

A bejáratnál

Kicsiny csapatunk bejáratnál

Azt már az interneten való előzetes nyomozás során kiderítettük, hogy nem éppen a szokásos időjárás fog minket fogadni most a Caninon, ugyanis gyakorlatilag semmi hó nincs, a hőmérséklet pedig különféle meteorológiai oldalak szerint egybehangzóan plusz néhány fok (fent a sípálya tetején). Mivel a fejlett nyugaton nincs Időkép.hu, mint idehaza, ezért ezek a hőmérsékletek nem mért adatok, hanem előrejelzések voltak, amelyekről szerencsére kiderült, hogy kevés közük van a valósághoz, a hőmérséklet ugyanis fent a hegyen stabilan fagypont alatt volt, ami esetünkben két szempontból is jól jött. Egyrészt ennek köszönhetően be tudták hóágyúzni a sípályát (ami nekünk azért fontos, mert különben aligha járt volna a felvonó), másrészt emiatt a beszívó huzat egészen a kb 500 méter mélységben lévő bivakig nagyrészt leszárította a barlangot, ami a +2 fokos hőmérséklet ellenére is komfortossá tette a lenti táborozást.

Az 50-es akna a bejárati szakaszban

Az 50-es akna indulása a megfagyott vízeséssel a bejárati szakaszban

Túl azon, hogy túra előtti héten egyik nap gyakorlásképpen egy fára felkötött, átszerelésekkel nehezített kötélpályán  egyvégtében lemásztuk a barlang teljes 600 méteres szintkülönbségét, minden elképzelhető eshetőségre felkészültünk, ide értve különösen az időjárás változását, ami több ponton is a bejárat bezáródását eredményezheti. Ennek érdekében vittünk a hó és jég bontására való lapátokat, vésőket, de téli kabátot is, amelyeket a barlang bejárati szakaszán belül a megfelelő helyeken otthagytunk. Bőséges mennyiségű Li-akkumulátort is vittünk, hogy ha akár kétszeresére nőne a túraidő, akkor se maradjunk sötétben. Sőt még a jó öreg karbidlámpát is előkotortam a szekrényből, és persze nem hagytuk otthon a tükörreflexes fényképezőgépet és a szinkronvakukat sem, valamint Ákos saját fejlesztésű lámpáját, amely akár lézerágyúként használva a jég kiolvasztására is alkalmas lett volna. Hogy ha már nem bontunk, legalább a fotózás által csináljunk valami hasznosat. Végre kipróbálhattam élesben a Kocsis András által varrt speciális “atomhálózsákot” is, ami elképesztően meleg volt, csak sajnos egymagában 2/3-adig kitöltött egy expedíciós beget. És persze a derék egyetemisták (Viki és Farkas) egy-egy tankönyvet is lehoztak, hogy ha lesz üres idő, akkor hasznosíthassák. Mint én, amikor gimnazistaként az alapfokú tanfolyamra jártam. Csak annyi a különbség, hogy őket itt most senki nem röhögte ki ezért. Mivel a barlang bejárata sem és a mélypont felé vezető szakasz sem volt  beszerelve, vittünk magunkkal 350 méter kötelet is, nittfülekkel, karabínerekkel, satöbbi. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis mindenkire két beg jutott. De sebaj, elvégre edzeni jöttünk.

Jégsztalagmit a bejárat közelében

Jégsztalagmit a bejárat közelében

A hó hiánya és a szokatlan enyhe idő ugyanakkor rendkívül meg is könnyítette a dolgunkat, mivel a bejárat például nem volt behavazva (2013-ban 6-8 méter mélyre kellett leásni a kemény hóban, hogy bejussunk a barlangba), másrészt pedig a 110 méter mélyen lévő, rendszeresen befagyó szűkület sem volt befagyva, mivel a fagy nem hatolt le olyan mélységig, csak az 50-es akna aljáig volt átfagyva a barlang. Tehát miután jópár órás késéssel kora délutánra végre feljutottunk a hegyre, utána sorra hárultak el azok az akadályok, amelyektől tartottunk, és a jégcseppkő-függönyökkel díszített bejárati akna beszerelése és az utána következő szűk szakaszon a zsákjaink átadogatása után máris ott álltunk a tekintélyt parancsoló 300-as akna beszállásánál.

A 300-as akna alsó harmada

A 300-as akna alsó harmada

A 300-as akna (egészen pontosan 280 méteres) a barlang legnagyobb tere, és bár nem egyedülálló, sőt messze nem a legnagyobb (a Canin szlovén oldalán van egy 650 méteres egybefüggő akna is, a kimondhatatlan nevű “Vrtrglavica”), de tágas méretével (szélessége többnyire 10 méter feletti), az esztergomi bazilikát megszégyenítő visszhangjával még egy tapasztalt barlangász szívét is megdobogtatja. Ugyanakkor ez a barlang legkönnyebben járható szakasza, hiszen itt nem kell csinálni semmi egyebet, mint ereszkedni (vagy kifelé majd mászni) a kötélen, és átszerelni a megosztásokon. A begekkel egy horizontális járatban nehezebb közlekedni. Összesen 24 darab megosztás van, tehát szépen sorban egymás után haladhatunk, egymást látva és hallva, csak az akna alját és tetejét nem láthatjuk, mivel kissé csavarodik és hajlik. Ugyanakkor annyira egybefüggő, hogy mindössze egyetlen olyan párkány van, ahol ki lehet kapaszkodni a falra és pihenni. De nekünk eszünk ágában sem volt pihenni.  Legfeljebb az jelentett problémát, hogy egyes kötélszakaszok valamilyen rejtélyes okból kifolyólag olyan feszesre voltak beszerelve, hogy például a Viki súlya alatt még akkor sem indult meg a csiga, ha ugrált a beülőben. Az alatta lévő “laza” kötelet teljes erővel kellett felfelé nyújtani, hogy meglazuljon egy kicsit, és ereszkedni tudjon rajta. Nekem nem volt ilyen problémám, mivel ahogy fáradtak el a többiek, a gyorsaságra való optimalizálás jegyében egyre több és több beg lógott rajtam, a túra végére már 4 beggel haladtam, amelyek összesen több mint testsúlyom felét tették ki, tehát átmenetileg kipróbálhattam, milyen érzés lehet 140 kilósnak lenni (nem jó).

Az alvóhelyünk 500 m mélyen (Jó mélyen alhattunk!)

Az alvóhelyünk 500 m mélyen (Jó mélyen alhattunk!)

Megnyugtató  volt minden kanyarnál látni, hogy a barlangra pontosan emlékszem, így gond nélkül értük el a bivakot. Ez egy igen kényelmes, mondhatni összkomfortos barlangi bivakhely, egyrészt itthagyott polifoamokkal gazdálkodhattunk, másrészt (az enyhe idő ellenére) a levegő páratartalma nem éri el a 100%-ot, csöpögés nincs, és szép sima agyagfelszínen heverészhettünk, sőt mitöbb mindehhez a természet még full extrás fürdőt (ivóvízzel), valamint egy teljesen kultúrált, öntisztító vízöblítéses vécét is biztosított. Egyetlen szépséghiba – ami miatt nem költözik ide senki – az a 2 fokos hőmérsékleten túl az volt, hogy a WC-hez egy kötélen kellett beülővel 10 métert leereszkedni, és ha ez nem lenne elég, még egy csomónátszerelés is volt közben, mintha csak valami gyakorlópályának szánták volna, ezért első dolgunk volt ide egy kötélhágcsót elhelyezni. Vacsora gyanánt felbontottunk egy formája alapján készételkonzervnek tűnő rozsdás hengeres fémdobozt, nem mintha nem vittünk volna elég ennivalót, de rettenetesen csábított, hogy megtudjuk, mi van benne. Pompás töltöttpaprikát tartalmazott paradicsomszósszal, amely talán több évtizede arra várt, hogy most a gyomrunkban betölthesse hivatását.

Fő az egészség!

Fő az egészség!

Mivel előző éjszaka otthon nekem például összesen 1 órát sikerült aludni, így éjjel 3 órakor, tehát 25 órával az otthonról való elindulásunk után nem esett nehezemre az elalvás, de a többiek sem sokat forgolódtak. Másnap (illetve aznap este, de a napok múlása innéttől fogva már irreleváns volt, tehát nem a Föld forgásához, hanem a saját ritmusunkhoz viszonyítva mondom a másnapot) végre olyan kipihenten ébredtem, hogy ahhoz hasonlóra már nem is nagyon emlékszem, mikor volt példa. Itt nem dudál reggel a futár, nem nyírnak füvet reggel hétkor a közmunkások, nem hallatszik át este a kerti parti, csak a víz csobogása, azt viszont hamar megszokja az ember. De még telefonon sem keresnek, és munkába sem kell menni, nincsenek határidők, nem idegesít fel sem az Index, sem a facebook, sem a barlangász levelezési lista. Csak a barlang vesz körül és a barátaim, egyszóval a bivak leginkább a mennyországra hasonlít.

egy kisebb akna a Japán-ág felé menet

egy kisebb akna, a nevét nem tudtuk meg

Mivel a bivak szintjén horizontálisan is igen kiterjedt fosszilis járatrendszerek vannak (amelyeket egyébként magyar barlangászok, tehát kollégáink, ismerőseink, és jobb esetben barátaink tártak fel), ezért a feladat az volt, hogy bejárjuk ezeket. Most, hogy frissen, kipihenten, csomagok nélkül túrázhattunk, olyan könnyedén mozogtunk, mint ha szinte nem volna súlyunk, és repülnénk a barlangban. Kellemes, 8-10 órás túrákat tettünk, minden nap máshová. Persze ezeket a horizontális járatokat is úgy kell elképzelni, hogy állandóan fel-le mászunk illetve ereszkedünk 50 meg 100 métereket, illetve “feneketlen” aknákat harántolunk kötélhídon átkelve, közben a jó akkusztikájú helyeken sokat énekeltünk (Farkas hobbiként zeneszerzést tanult, Ákos pedig frissen végzett orgonista, úgyhogy annyi gregorián ének valószínűleg még egy barlangban sem zengett, mint most itt). Természetesen csináltunk néhány 3D-s fotót is, mert nem bírtam ki, hogy ne fotózzak, illetve Farkas is kibontakoztathatta fotós tehetségét. Bár alapvetően ez egy nehéz expedíciónak volt kikiáltva, számomra jóval pihentetőbb volt, mint amilyenek a hétköznapok szoktak lenni, szóval már alig várom, hogy mikor lesz megint szilveszter…

fejedelmi vacsora készül, tengeri nyúlhal ikrával

fejedelmi vacsora készül, a képen éppen zsíron sült  sárgarépa látható

A szilveszter éjfélt egy visszafogott pálinkázással ünnepeltük meg, amelyhez a házi körtepálinkát Buzás Zoli, a lajosforrási erdész adta még nyáron, amikor levittük őt a Bölcső-hegyi-barlangba. Mivel mi nem vagyunk “igazi barlangászok”, az üveg pálinka nem fogyott el, ami megmaradt, azt ott hagytuk az utókornak, engesztelő áldozat gyanánt. (Nem műanyagban van, hanem igazi üvegben, úgyhogy semmi baja nem lesz.) Természetesen ünnepi vacsora is volt, ami úgy nézett ki, hogy a véletlenszerűen hozott tasak-ételeket (leves, bolognai szószos tészta, krumplipürépor) összeöntöttük egy fazék vízbe, amelyet a PB-gázos forrasztópákámon forraltunk fel (persze a réz hegyet még otthon leszereltem róla). Farkas azonban amolyan újévi tréfa gyanánt lehozott egy üveg kaviárt is, így aztán teljesen fejedelmi körülmények alakultak ki. Bár semmi nem indokolta, de a kutatási vágytól (és a töltött paprika emlékétől) hajtva elhatároztam, hogy felbontok egy újabb konzervet, amellyel már tegnap is szemeztem. Valamiért vonzott a rajta lévő cirill betűs felirat (talán még az olasz partizánok rejtették el ide?), amelyet nem lehetett elolvasni, mert csak egy-két betű maradt meg belőle, de formájából ítélve (lapos korong) halkonzervre számítottam. Ezúttal azonban nem lett szerencsém, Pandóra szelencéjét nyitottam ki… A konzervből olyan elképesztő dögszag tört fel, hogy olyant még ember nem látott. Lehet, hogy hal volt benne, de akkor az gyapjas tintahal lehetett, mert el volt feketedve és folyósodva, és úgy bűzlött, mint a veszedelem. A tartalmát a “wc”-be ürítettük, majd kezet mostam, sőt még a dobozt is kimostuk, úgy tettük a szemetesbe (hogy kifele menet illetve addig is ne szagolgassuk), a késemet pedig a gázlángban fertőtlenítettük.

kemény agyagból álló tornyok (keletkezése számunkra ismeretlen)

kemény agyagból álló tornyok az egyik szakaszon, melynek nevét nem ismerem (keletkezése is ismeretlen)

Másodikán hajnali 3 órakor indultunk el kifelé a barlangból, egy rövidített alvás után (itt kénytelenek voltunk ismét a felszínhez igazítani a ritmusunkat, hogy lehetőleg nappal érjünk ki, ez többé-kevésbé sikerült, sajnos nekem pont nem, így már eleve kialvatlanul vágtam neki a visszaútnak. Szerencsére most nem kellett 4 beget vinnem, csak kettőt, bár a nagy aknában még egyet átvettem, de nem szükségből, mert a többiek is jól bírták, hanem csak a kihívás kedvéért.

Amint azt előre sejtettem, a neheze ezután jött, a szűk hasadékban kiadogatni a begeket, de legalább nem volt befagyva, bár lejjebb jött a fagyhatár, még csak pöttömnyi kis jégcsapok nőttek a szűkületben. Itt láncba álltunk, és egy-egy tágabb helyen felhalmozva a cuccokat lépésenként depóztuk őket egyre kijjebb, így a haladás nem igényelt különösebben nagy erőfeszítést, csak lassú volt. Feljebb a lámpaoltogató huzatból és a jelentősen meghízott jégcsapokból  már tudtuk, hogy odakint megérkezett az ígért hideg, de szerencsére nagyobb hó még nem, így a bejárat is szabad volt. Végül megtörtént az az abszurdum, hogy kifelé gyorsabban kiértünk, mint befelé, mindössze 13 óra alatt felértünk a bivakból a felszínre (és ebben benne volt egy óra fotózás a 300-as aknában).

Csoportkép a túra után

Csoportkép a túra után – Veni. Vidi. Viki.

Ekkor azonban már délután 3 volt, így mire átöltöztünk és mindent elpakoltunk, addigra teljesen sötét lett, bezárt a ház és leállt a felvonó. Sebaj, amúgy is azt terveztük, hogy lecsúszunk a sípályán, így hát mindenki egy-egy “vonatot” kötött össze a rá bízott begekből, az elsőkre ráültünk, és irány a parkoló. Nem állítom, hogy problémamentesen működött a dolog, mert egyrészt a hó olyan kemény volt, hogy bizonyos sebesség felett a sarkunkat nem lehetett belevágni, így könnyen el lehetett szabadulni. Még jó, hogy töksötét volt, mert így a világítótoronyként közeledő ratrakokat már biztonságos távolságból észrevettük. Aztán egy helyen kétfelé ágazott a pálya, itt azt választottuk, amelyik a parkoló felé tartott, nem a felvonó alsó állomásához. Ez viszont csak egy darabig volt elratrakolva, aztán egyszer csak vége volt, és onnan jobbára gyalog lehetett csak jönni… szerencsére annyi hó azért itt is volt, hogy a begeket húzhattuk. Összesen kb. 700 méter szintet kellett elveszítenünk, nem volt különösebben nehéz. Innentől kezdve nem maradt más feladat hátra, mint hazacsúszkálni az autóval az ónos esőben 600 kilométert. Ebből az utolsó 200-on száraz volt az út, de ott meg a viharos szél miatt volt szükség többször is felhasználói beavatkozásra. A szélvédő szélein körbe heliktitszerű  jégcsapocskák nőttek, amelyek nagy sebességnél fütyülő hangot adtak, még sosem láttam ilyen jelenséget. Mire Pestre értünk, hajnal 2 lett, de mégsem voltam olyan álmos, mint például odafelé menet. Lehet, hogy ehhez az is hozzájárult, hogy vezetés közben a vállaimat valaki időnként megmasszírozta…

“Kint a föld felett hideg tél lebeg,

A teljes csönd feloldja testemet.

Szétporlad a lecsöppent idő,

Megcsillan az örök bivakmező.”

(SGy)

3D képek: (cián-magenta, esetleg kifordított piros-zöld szemüveg szükséges hozzá)

Invalid Displayed Gallery

Válogatott képek (két oldalnyi bélyegkép, amelyek közül csak az egyiket mutatja, a bélyegképek alatti sorban a “2” oldalszámra kattintva lehet lapozni)

Invalid Displayed Gallery

Felszíni képek:

Invalid Displayed Gallery

Könyvjelzőkhöz permalink.

4 hozzászólás a(z) Beszámoló a Sisma-túráról – VIDEÓ! bejegyzéshez

  1. Darics Dóra mondta:

    Gratula és örülök, hogy egyben kijött mindenki.

    De! Azért ha már nem is hagyatkoztok a tapasztaltabbak segítségére (pl.Mikiékkel is lemehettetek volna a Laricetto-ba és akkor több a tapasztalt terepet ismerő barlangász és még a cucc is kevesebb lett volna) a trieszti kutatócsoportnak tényleg illet volna szólni…

    Dóri

    • Slíz György mondta:

      Szia, Dóri, üdv a fedélzeten. Tudtam, hogy rád mindig számíthatok, ha fékekre és ellensúlyokra van szükség. Még az a jó, hogy te mindig tudod, hogy mit kell tenni. Sajnos minket most nem hívtak, de attól még te bármikor mehetsz velük, nincs megtiltva.

  2. losi mondta:

    Bitang jók a képek! Szép emlékeket ébresztenek.

  3. siket gábor mondta:

    Hát mit ne mondjak, irigykedve olvastam a beszámolót és néztem a képeket.

Hozzászólás a(z) Darics Dóra bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>