Az utolsó köteles akna (-60m)
Hosszú évek óta végre ismét lent jártunk Kocsis András elfeledett víznyelőjében, a Szurdok-völgyi 2.sz. víznyelőben, vagy ahogy logikusabb lenne nevezni, a Pilisszentkereszti-víznyelőben. A számozás (1-4 sz. víznyelő) ugyanis azt sejteti, hogy 4 víznyelő van, de ezek közül 2 ősnyelő, amely ma is képes vizet nyelni, olyan csupán kettő van, a 2. sz. és talán a 4. sz., amely csak tizenpár méter mély, és 50 méterrel lejjebb nyílik a patak medrében, fixen lezárva (betemetve).
A 2. sz. víznyelő az egyetlen igazán komoly barlang a Szurdokban, ez ajtóval lezárva nyílik a padok alatt a mederben, és fent a parton egy tábla is jelzi a turisták számára.
Kijövet
A 2.sz. víznyelőt 2011-ben tárta fel Kocsis András vezetésével az Anubisz egyesület, egy követ kifordítottak a patak medréből, és mint a mesében, megnyílt a 70 méter mély barlang, a nyílás az egész patakot elnyelte.
Mi 2011-ben, 2012-ben, majd 2014-ben is jártunk lent, akkor készült a barlangról az a videónk, amely a youtube-csatornánk ünnepélyes első videója lett. Azóta nem jártunk lent, és mások se sűrűn, ugyanis a kezdeti búcsújárás hamar abbamaradt, mert a vízesésekben való ereszkedés elvette a kedvét a kíváncsi barlangászoknak. Tipikusan az a barlang, ahová mindenki csak egyszer akar lemenni…
Ahol minden évszakban éjjel-nappal zuhog az eső.
Pedig a barlang egy fejlett aktív járatrendszer erős huzattal, és a végpont sebesen vezeti el a nagy vizeket is, tehát a kutatása tartogat izgalmakat, hiszen a karsztvízszint még nincs meg (elméletileg még további 100 méterrel lenne a mélypont alatt!)
2012-ben a rendkívüli szárazság idején (gyakorlatilag másfél évig nem volt eső) leszáradt a Nagy-akna, és a patakban is csak szivárgott a víz, így könnyen lehetett dolgozni. Ekkor – ez még az ariadnésekkel együtt történt – kimásztunk kürtőket illetve a végpontot is megtámadtuk, és sikerült is egy pár méternyit továbbjutni, a mélyponti szálkőszűkület mögött egy kis fülke tárult fel, abból egy még kisebb fülke, abból pedig egy elszűkülő meander. Azóta Kocsis Andrásék is dolgoztak rajta, de sokkal tovább ők sem jutottak. Jelenleg is ez a szűk meander a végpont, amely azonban a nagy vizeket is sebesen vezeti el – ezt onnan lehet tudni, hogy a falain nincs agyaglepedék. Ennek ellenére vannak feljebb visszaduzzadási nyomok, ezeket azzal lehet magyarázni, akárcsak a Diós-pataki víznyelőben, hogy időnként extrém nagy vízhozamok érik el a végpontot, amelyek komolyabb dugulás nélkül is képesek feltorlódni. Főleg, amíg nem volt lezárva a barlang, és áradások alkalmával a patak közvetlenül befolyhatott a bejáraton.
A 2012-ben átbontott második szűkület, ami mögött már a legeslegvégpont következik.
A kutatásnak a gyakorlatilag állandó vízfolyáson kívül még egy akadálya van – ha ennyi nem lenne elég – a 2011-es egykori mélypont felett nem sokkal van egy hatalmas omladékhalmaz, amelyen elég veszélyesen lehet átmászni. Ha az megindul, könnyedén képes elzárni az alatta folyatatódó kis négykézlábas járatot.
A végpont tehát nem rossz, csak az a kérdés, hogy van-e olyan élő ember, aki hajlandó ronggyá ázva naphosszat dolgozni, majd kifelé jövet a vízesésben felmászni a kötélen. De ha a képeket megnézzük, akkor látjuk, hogy van!
