Sűrű Péter és csapata Gáti Attila szakmai vezetésével egy új eljárást dolgozott ki a járatok lézerszkenner nélküli 3D-s felmérésére. (Videó linkje: https://www.youtube.com/watch?v=lif9-eer9qE )
Mindez azért nagy dolog, mert a lézerszkennerek egyelőre sem áruk, sem méretük miatt nem igazán jöhetnek szóba a barlangok felmérésére. Bár történtek kísérletek pl. a Baradlában (Aggtelek) vagy a Pál-völgyi-barlangban (Bp) lézerszkenneres mérésre, egy szűk kuszodán ilyen készüléket keresztülvinni vagy vizes-sáros környezetben használni lehetetlen, így a legtöbb barlangjáratunk felmérésére alkalmatlan. Vélhetően még legalább egy évtizedbe telik, amíg megjelennek a piacon a kisméretű, vízálló kompakt lézerszkennerek…
De addig is valahogy térképezni kell. Laikusok számára nagyon tömören leírjuk, hogy hogyan történt eddig a barlangok térképezése. Az alapelv, hogy a járatokban fixpontokat veszünk fel, ezek jó esetben falba fúrt csavarok, de régebbi térképeknél lehetnek festett jelek. Ezután az első (nulla) pontból elindulva a következő pontba mutató szakasz hosszát, lejtszögét és az északi irányhoz képesti szögét (iránytű elven) kell meghatározni, ezekből pedig kiszámolható a következő pont koordinátája. Ez hajdan zsinór kifeszítésével és függőkompasszal, lejtszögmérővel, majd mérőszalaggal történt, amit nagyapáink idejében még verejtékes trigonometriai számítások után lehetett papírra szerkeszteni. (Ezért aztán szokás volt “elfelejteni” megmérni a lejtszöget…)
Bár a szerkesztési fázis 1998 óta a Prépostffy Zsolt által készített “poligon” nevű programmal teljesen automatikusan a másodperc törtrésze alatt megtörténik, de ezzel még mindig csak a barlang “csontváza” van meg, amely a kutatáshoz (pl. barlang-összekötésekhez) nagyon hasznos, de az egyes járatok térbeli kiterjedése a poligonon egyáltalán nem látható. Egy tágas folyosó és egy kuszoda ugyanúgy egyetlen vonal csupán, és kellően bonyolult térbeli járatrendszer esetén a poligon egy kusza pókhálóvá válik, amin aztán a felmérés készítőjén kívül senki nem tud eligazodni.
Tehát miután elkészült a poligon, vissza kellett menni a barlangba, és a poligon különböző kinyomtatott nézeteire kézzel, ceruzával rárajzolni a térképet. És még ha át is lett rajzolva utána AutoCAD-ban, akkor is a végeredmény egy kézzel rajzolt “dísztárgy” volt csupán, amely egy jellegét tekintve vízszintes síkbeli járat ábrázolására alkalmas, de a sokszor igen bonyolult térbeli labirintusokat alkotó hévizes barlangok, vagy a függőleges zsombolyok szemléltetésére tökéletesen alkalmatlan volt.
2009-ben terjedt el hazánkban a digitális iránytűvel és lejtszögmérővel “tuningolt” Leica Disto távolságmérő műszerek használata, amely a zsinór kifeszítését, a függőkompaszos-lejtszögmérős-mérőszalagos szerencsétlenkedést helyettesítette, gyorsabb és pontosabb felmérést tett lehetővé, illetve kevesebb hibalehetőséget hagyott, de még mindig csak egy poligonunk (sokszögvonalunk) volt, amire kézzel kellett a járat kiterjedését is mutató térképet rárajzolgatni.
Ebben hozott most változást a Gáti Attila által írt új algoritmus, ami a poligon felméréséhez is használt Leica lézerrel “vaktában lövöldözve” felvett plusz segédpontokra képes egy 3 dimenziós felületet automatikusan ráfeszíteni. Ez természetesen nem lesz olyan részletgazdag, mint egy lézerszkennerrel vagy akár egy automata mérőállomással szkennelt térmodell, de még mindig nagyságrenddel alkalmasabb a barlang megjelenítésére, mint egy papírra rajzolt ákombákom. És a kicsi és viszonylag kevéssé sérülékeny műszernek köszönhetően a legszűkebb és legnehezebben elérhető járatok is felmérhetők az új módszerrel.
A módszer jelenleg tesztelés és csiszolás alatt áll (ezért is van a cím végén a kérdőjel), de a Bányász-barlangban készült kísérleti mérés eredménye (megtekinthető Fekete Zsombor youtube-csatornáján) elég meggyőző, ezek alapján reméljük, hogy beválik, és hamarosan már a térképezési megbízások követelményeit is ehhez igazítják…