Folytatódik a Vacska: A Farkas-verem

Cseberből verembe… Feltárult a Farkas-verem. Újabb végpont, megint szálkő szűkület. 200 méternyi új rész.

A felfedezés jelentőségét az adja, hogy a Vacska-barlangnak az Ajándék-barlang irányába (és a hegy belsejébe) vezető, reménytelennek tűnő  szűkületén sikerült átjutnunk egy újdonsült társunknak köszönhetően. A nyáron elért végpont borzasztóan szűk és hosszan kanyargó szűkületébe beleerőlködve azt reménytelennek találtuk, és mivel nem látszott, hogy bentebb tágulna, ezért nem is terveztük a bontását.

Azonban találtunk egy lelkes, ügyes és minden addiginál vékonyabb kollégát, aki volt szíves lecsúszni a szűkületben és nem várt méretű termet találni alatta. Így, hogy tudtuk, hogy a szűkület csak pár méter hosszú és szép nagy terem van mögötte, már mindjárt másképp álltunk hozzá. Két oldalról sikeresen kitágítottuk és már mindnyájan is be tudtunk menni a bordaropogtató járaton át a lent lévő, 20 méter hosszú tágas hasadékba, amely középen teremmé szélesedik. Visszajutni több órás küzdelem árán sikerült, csak segítséggel”.

A hasadék falain a jégkorszaki fagyrepesztések nyomai mutatják, hogy a huzat nem kevés ideje járja át ezt a helyet. A rengeteg kisebb cseppkőképződmény mellett megjelentek az Ajándék-barlangra jellemző borsókő fürtök és kalcitlemez-felhalmozódások. A hasadék alja, amely laza, légréses omladék (tehát nincs a kövek között agyaggal kitöltve) biztató bontási pont, de a fő huzat nem erre megy.

Következő alkalommal a terem nyitott tetejébe néhány bátor mozdulattal sikerült felmászni, és közel 50 méter magasságig jutottunk fel az egyre szűkülő, függőleges síkban szövevényesen elágazó hasadékban  a cseppkővel teljesen bevont falak között. Ezen a vidéken végül hosszas keresés után meglett a következő végpont, egy újabb szűkület, amelyben dudálva ment el a huzat az Ajándék-barlang felé.

A Mérföldhőháti-terem elhagyása óta először sikerült ilyen tágas járatot találni, így már reménykedhetünk benne, hogy nem kell az Ajándék-barlangig végig kuszodákban vergődni. Az Ajándék-barlanggal való esetleges összekötés 275 méter mélységet eredményezne, amely jelenleg hazánk legmélyebb barlangjává léptetné elő a Csévi-szirti-barlangrendszert.

A felfedezésnek azonban nem mindenki örült: A korábban legvékonyabbnak számító kolléga és a kutatásvezető egyaránt újabb vetélytársat látott felfedezőben, ezért ez a siker a későbbiekre nézve a széthúzás magvát hintette el, és ezután különféle, szakmainak látszó kifogásokat kezdtek ellenünk keresni.

 

Könyvjelzőkhöz permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>