Törvénymódosítás és a megszorítások – újabb nemzeti konzultáció!

 (szavazás a cikk végén)

Jogszabályváltozás

2020 január 1-től a barlangokkal kapcsolatos ügyek kikerülnek a kormányhivatalok feladatköréből, úgy tudni, hogy a látogatáshoz és kutatáshoz ezentúl CSAK a nemzeti park igazgatóság hozzájárulása kell, a hasznosítási és kiépítési engedélyt pedig a minisztérium intézi, bár az ehhez szükséges törvénymódosítás még nem lépett életbe. (A még érvényes korábbi engedélyekre ez nem terjed ki, azok érvényben maradnak lejáratig.)

Azaz kb. visszaáll a 2005 előtti állapot, amikor a NPI-k (Nemzeti Park Igazgatóságok) nem csak vagyonkezelők voltak, hanem hatósági jogkörökkel is rendelkeztek. 2005-ben hozták létre az önálló természetvédelmi felügyelőségeket, amelyek a gyakorlatban az égvilágon semmire nem voltak alkalmasak, csak arra, hogy ide-oda kelljen postázgatni a leveleket, a végén a határozatokba úgyis az került, copy-paste-tel, amit a nemzeti park igazgatóságokon megfogalmaztak. Mitöbb, az igazgatóságok hozzájárulására eddig is szükség volt a törvény szerint, csak ezt a laikus nem látta, mert a felügyelőséghez kellett fordulni, és az kérte meg a hozzájárulást a NPI-tól, és ha megkapta, akkor adta ki az engedélyt. Ezeket a felügyelőségeket össze-vissza szervezgették keresztül-kasul, legutóbb a kormányhivatalokba olvasztották be. Ez szűnt most meg, és tértünk vissza ismét a kályhához.

 

Alapvetően ennek tehát örülnünk kell, egyszerűbb, gyorsabb és átláthatóbb lett az ügyintézés.

(Emiatt módosítani kell a barlangok kutatásáról, látogatásáról szóló 13/1998-as rendeletet is, és ha már módosítják, akkor “egy füst alatt” néhány egyéb változtatás is lesz még benne. — Ha ezt előbb megtudjuk, akkor itt lett volna a lehetőség egy érdemi vitát lefolytatni a törvényerejű rendeletről, amely a barlangkutatók szempontjából katasztrofális hiányosságokkal terhelt, pl. semmilyen formában nem tud a feltáró jogairól – de ez másik téma. Hogy aztán milyen más változások lesznek még a jogszabályban, amelyekről nem is hallottunk, az majd kiderül.)

 

Ami új fejlemény, hogy értesülésünk szerint a változás kapcsán szigorodnak a kutatási engedélyek (azaz most már csak hozzájárulások) feltételei:

 

Aki csak a pajszerhez ért, az ne gyűjtsön ugróvillásokat

A kérelemben csak egy témára lehet kérni az engedélyt, tehát pl. nem lehet “feltáró, tudományos, biológiai, morfológiai és klimatológiai” kutatást írni a kérelemben, hanem akkor 5 darab külön engedélyt kell kérni. Ettől azt remélik, hogy kevesebb értelmetlenül begyűjtött állat, tudományosan megfúrt cseppkő és dísznek kipakolt csöpögésmérő tejfölöspohár lesz a barlangokban, ugyanis tudományos kutatásra csak felsőfokú végzettséggel rendelkező (vagy olyan képzésben részt vevő) személy vezetésével lehet engedélyt kapni – de cserébe ehhez a barlangász kutatásvezetői végzettség nem lesz előírás.

Megjegyzem, a “felsőfokú végzettség vagy felsőfokú képzésben való részvétel” szerintem előírandó lenne a kutatásvezetői jogosultsághoz is!

 

Nincs hosszabbítás

A kutatási hozzájárulást csak 3 évre lehet megkapni (eddig ez szokásosan 5 volt, de elvben nem volt maximálva), és nem lehet hosszabbítani, hanem lejáratkor új kérelmet kell beadni, új kutatási tervvel. Ettől azt remélik, hogy kevesebb lesz a stipi-stopi játék alapján lefoglalt barlang, régebben ugyanis egyes csoportoknál divat volt félországnyi területeken az összes barlangra kutatási engedélyt kérni, és akkor bárki bármit szeretett volna csinálni, csakis a helyi mindenható egyesületen keresztül, annak a neve alatt tehette meg.

Véleményem szerint a megoldás egyrészt az lenne, hogy ha a kutatási hozzájárulásokért fizetni kellene. Ez roppant népszerűtlen gondolat, de mivel én még annál is népszerűtlenebb vagyok, ezért nyugodtan felvállalhatom. Tudni kell, hogy a kutatási engedélyek jelentős hányada

• a) vagy nem létező tevékenységet takar (egyszerűen a barlang foglalása),
• b) vagy valamilyen jószándékú, de értelmetlen dolgot, a törmelék ide-oda tologatását, vagy a végponton található agyag szétkenését az egész barlangban
• c) vagy pedig a kutatástól eltérő tevékenységet (pl. rendszeres túrázás lehetőségét.)

Mindhárom esetben elmondható, hogy a közérdeknek semmiféle sérelme nem származna abból, ha mindezért az engedélyesnek fizetnie kellene. Félő, hogy a nagy ingyenesség eredményeként az Igazgatóságoknak nem lesz majd kedve engedélyeket kiadni, hiszen csak munka van vele.

Egy valós, aktív feltáró kutatás éves szinten alaphangon százezres dologi ráfordítást igényel (közlekedés, szerszámok, fogyóeszközök), de akár milliósat is. Ehhez képest egy 3 évre fizetendő pl. tízezer forintos hozzájárulási díj nem tétel, viszont arra alkalmas lenne, hogy elvegye a kedvét “valakiknek” attól, hogy 52 darab barlangra tartsanak fenn engedélyt, amelyek közül kettő van, ahová néha lemennek egyáltalán.

Azért pedig, hogy a tényleges és eredményes kutatásokat ez ne sújtsa,  például sikeres feltárás esetén mentesség járhatna. (Sőt, lehetne akár a kutatási hozzájárulási díjakból befolyt összeget támogatásként odaadni azoknak, akik feltárásokat értek el.)

Ám ha például létezne a “feltáró joga” mint fogalom, és például egy felfedezőnek a felfedezés után valamennyi ideig előjoga lenne például a barlang esetleges kutatására (is), akkor nem kellene görcsösen hosszabbítani az engedélyt olyankor is, amikor egyébként valami oknál fogva éppen semmit sem akar ott csinálni.

 

Még több dokumentáció

A kérelemben feltáró kutatás esetén pontosan le kell írni, térképen bejelölve, hogy hol lesz a bontás, hova lesz a kibontott anyag depózva, és fotót mellékelni az eredeti állapotról. Ha több bontási hely van, akkor mindegyikről. Ugyanígy a jelentésekben is tételesen, előtte-utána fotó, satöbbi. Ez elvileg eddig is nagyjából így volt, de a valóságban senki nem vette komolyan. Ez például a mi esetünkben évente egy többszáz oldalas disszertációt jelent, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy hetente lehet a módosításokat kérelmezni – bár ezt (nemhivatalosan) elég lesz csak szóban egyeztetni.

Nyilván a valóságban ez nem fog megvalósulni, mert a hivatal részéről sincs kapacitás a kutatások érdemi felügyeletére, így félő, hogy ez az egész nem lesz több, mint újabb értelmetlen dokumentumgyártás. A szándék jó, hogy ne legyenek a barlangok random módon széttúrva, de félő, hogy ez a változtatás a gyakorlatban azt a precízkedő vonalat fogja még tovább erősíteni, amely azokban a százoldalas, díszkötésű kutatási jelentésekben csúcsosodik ki, amelyekbe beleolvasva sokszor beazonosíthatatlan helyszíneken játszódó érdektelen meséket találunk.

És sok olyan esetet tudnék sorolni, amikor alaposan dokumentált, teljesen szabályosan zajló, de mégis szakszerűtlen és értelmetlen, olykor természetet károsító kutatások (vagy kiépítések) zajlottak barlangokban.

A probléma tehát létezik, de a megoldás nem a még több papírban rejlik, hanem abban, hogy ha a kiemelkedően eredményes kutatókat bevonják a kutatásvezetői képzésbe, és nem elkergetik a kutatásvezetői tanfolyam szervezői.

 

Nincs több térképezési megbízás?

A jelentéseket fixpontos poligonnal, valamint az aköré rajzolt vázlatos térképpel együtt kell leadni. Ez tehát azt jelenti, hogy a térkép, amely eddig szokás szerint előbb-utóbb meg lett rendelve (jó esetben) a feltáróktól, ezentúl a poligont és egy vázlatot tekintve kötelezően (és ingyen) elkészítendő.

Bár az elmúlt évtizedekben többeknek életművévé vált ez a rajzolgatás, de én fel merem tenni a kérdést, hogy egyáltalán kell-e bármire is a részletes térkép, azaz a papírra rajzolt (vagy vektoros) 1:100-as méretarányú, síkra vetített alaprajz, berajzolgatva rajta egyenként a köveket, a cseppköveket, odapöttyözve az agyagot? Különös tekintettel arra, hogy várhatóan véges időn belül a barlangok lézerszkennerrel lesznek centiméteres felbontással felmérve.

(Itt kell megjegyezni, hogy elvétve mi is kaptunk ilyen térképezési megbízásokat, pl. a Szent Özséb-barlang 2005 után feltárt részeire, vagy legutóbb a Kiss Péter-barlangra (2016) is, de mentségemre szolgáljon, én akkor is amellett érveltem, hogy inkább csak poligont rendeljenek meg – így is van jelenleg kb. 1 km poligonunk (más barlangokban), amiért senki nem fizetett, és ezek szerint már nem is fog.

 

Mint utóbb, a jelen cikk első megjelenése utáni viták során kiderült, arról nincs szó, hogy ne lenne több térképezési megbízás, hanem csak arról, hogy a poligon és a vázlat lesz kötelező (nem növekedhet a poligonhiány), de azért “indokolt esetben” lehet, hogy a barlang alapos, 1:100-as méretarányú térképezésére (azaz a részletes rajz megrajzolgatására) továbbra is lesznek megbízások. (A kérdés tehát már csak az, hogy az indokolt esetnél az indokoltság pontosan mi alapján fog eldőlni – és ezzel kapcsolatban rossz sejtéseim vannak…)

A térképezési megbízások az eddigi rendszer szerint – jó esetben – alamizsnaként támogatták a kutatások költségeit. És ez olyan támogatás volt, ami pont a feltárásokat motiválta, tehát a lehető legjobban célzott – már persze a kutatás szempontjából.

Valamikor évtizedekkel ezelőtt megnézték a döntéshozók, hogy mennyi barlangjárat van Magyarországon felméretlenül, azt összeadták, és megtervezték, hogy akkor azt a térképhiányt x év alatt fel kell méretni,  és elkezdtek fizetős térképezési megbízásokat kiadni. Aztán ahogy készültek a térképek (és fogyott a tervezett keret), úgy lett egyre nagyobb és nagyobb a térkép-hiány. Hogy eközben az ország soha nem álmodott természeti kincsekkel gyarapodott, az a statisztikákban nem jelent meg, tehát az senkit nem érdekelt.

 

Lehetett volna akár az a gyakorlat, hogy a fizetős térképezés helyett a feltárások után járt volna valamiféle támogatás – de ez az ötlet nem számíthat a döntéshozók körében túl nagy népszerűségre.

 

Honnan lesz pénz?

Az a baj, hogy az egyéb pályázati úton szerezhető támogatások a barlangkutató szervezetek számára gyakorlatilag elérhetetlenek, eleve a pályázatok úgy vannak kategorizálva, hogy a barlangkutatás nem felel meg semelyik kiírás témakörének. De ha mégis sikerül szerezni valamelyik egyesületnek ilyen, pl. NEA támogatást – egyszer nekünk is sikerült, hogy hogyan, azt hagyjuk – akkor is az a pénz nem a feltárás alapján jár, tehát egyáltalán nem a további kutatásokat motiválja.

Vagy ami még lehetséges megoldás lenne a kutatások anyagi helyzetére, ha a feltárt barlangok idegenforgalmi hasznosítása a feltárók számára – természetesen a NPI-ok felügyelete mellett – a gyakorlatban is lehetséges lenne. (Elméletileg most is lehetséges, de földi halandók számára nem, ugyanis afféle nemhivatalos moratórium van érvényben)

Ennek egy válfaja lehetne az, hogy ha a barlangászok számára kiadott látogatási hozzájárulások díját megemelnék (jelenleg ez – ahol van, mert nem mindenütt van – párszáz ft, de a többség kibújik a kutató-mentő egyesületek számára csinált kiskapun), és a befolyt összeget a kutatások támogatására fordítanák, a megvalósult feltárások alapján.

 

Bezzeg külföldön!

Valamiért idehaza rögeszméjévé vált sokaknak, hogy bármi (és annak az ellenkezője is) külföldön több, nagyobb, jobb, szebb, stb.

Állítólag külföldön a barlangkutatók nem kapnak sehonnan semmilyen támogatást, nem fizetnek nekik se a térképért, se másért, ennek ellenére minden barlangot saját erőből mérnöki precizitással felmérnek, és keménykötésű, színes, többszáz oldalas éves jelentéseket adnak ki komoly példányszámban, fotókkal, térképekkel gazdagon illusztrálva…

Ha van is ebben valami igazság-morzsa, akkor az azzal van összefüggésben, hogy a külföldiek nem Magyarországon barlangászkodnak.

Amíg egy országban ötven km hosszú, ezer méter mély barlangok vannak, amelyekben kéthetes bivakos túrákat lehet tenni, 300 méteres aknákkal, és olyan helyekkel, ahol csak tovább kell menni a szabad járatban, addig az adott területen sokkal többen és sokkal komolyabb emberek fognak a barlangok iránt érdeklődni. Többen fognak tagdíjat fizetni, térképezni, stb, mert büszkék lesznek rá, hogy egyáltalán ott lehetnek. És nem fog eszükbe jutni, hogy inkább Magyarországra jöjjenek vödröt húzni.

Ha azt akarjuk, hogy ne igazoljon át még az a maradék pár ember is inkább az Alpokba, Montenegróba, Abháziába, stb, akkor nem nehezíteni, hanem javítani kellene az itthoni kutatás feltételeit. Hazánkban ugyanis talán ha két-három barlang van, ami nemzetközi viszonylatban is megállja a helyét (és ezek közül már kettőt elvettek a felfedezőktől…), a többiben kutatást végezni az inkább afféle aszkézis, tehát nem alkalmas arra, hogy az azt kutató egyesület különösebben feltételeket szabhasson az érdeklődők számára.