Tanfolyami beszámoló – 2017

Újabb, sikeres tanfolyamot tudhatunk magunk mögött. A tábor helyszínéül a festői környezetben (több mint 800 m magasan) fekvő Csurgói-erdészház, illetve a mellette lévő DBK-kutatóház szolgált. Innen indultunk minden nap egy-egy barlang, vagy éppen a kötéltechnika gyakorlás érdekében a cseresznyefa meghódítására.

.

.

Először is mindenki és minden felszerelés épségben és tervszerűen hazaért. Pedig amikor kiesett az olajnyomásmérő, és elfolyt az összes motorolaj az utolsó cseppig (ez nem a védett területen, hanem Eger felé az országúton történt), akkor erre igen kevés esély látszott.

Emellett én személyesen is sokat köszönhetek ennek a 9 napnak, mert idő és számítógép hiányában újra átélhettem azt a régről ismert csodálatos, békés érzést, amikor az ember nem nézi folyamatosan az internetet, hanem a valóságban él. Persze van okostelefon, de az nem olyan kényelmes, meg időm sem volt arra, hogy a sok idegesítő hírt olvasgassam. Nem is hiányzott. Emellett vagy 10 kilót fogytam…

De ennél sokkal fontosabb, hogy kiképeztünk a barlangjárásra valamint a kötéltechnikára többek között három olyan új kollégát, akik a jövőben várhatóan hatékonyan bevethetők lesznek a kutatásban. Ez már önmagában is elegendő létszám lenne egy ütőképes feltáró csapathoz – minden jel arra mutat tehát, hogy ezzel új korszak következik.

P1080895 kis

Az István-lápai-bg 4. szifonjánál.

Közülük is kiemelendő Linda, aki jó eséllyel a legfiatalabb gyerek, aki az István-lápai-barlang IV-es szifonjánál, vagy a Kiskőháti-zsomboly majdnem-mélypontján valaha is a szülei nélkül megfordult.

Kimentettünk továbbá (és tulajdonosának vissza fogunk juttatni) egy fél slószt a Kis-kőháti-zsomboly mélypontjáról, amely annak idején az (a nyomok alapján vélhetően) egy nem tervezett omlás során eshetett le egy olyan aknába, amelynek fala körbe csupa omladék, így nem nagyon lehetett lemenni érte, ezért a gazdái lemondtak róla – és ezek szerint lemondtak az ott lent lévő végpontról is. Mi viszont találtunk oda egy kerülő járatot, amelyen át biztonságosan le lehet jutni az omladékos rész alá, annak érintése nélkül.

Így nem csak a fél slószt kapják vissza, hanem a bontást is tudják folytatni, ha akarják.

slósz

Egy a barlang fogságában eltöltött év után újra a felszínen a felszerelés (beülő, poigniée, maillon, lépőszár, kantár, karabíner, kismaillon)

A tanfolyam legjelentősebb eredménye azonban, amely miatt biztos, hogy évek múlva is emlékezni fogunk erre a táborra, egy következő bejegyzés témája lesz.

részletek hamarosan a youtube csatornánkon...

részletek hamarosan a youtube csatornánkon…

Könyvjelzőkhöz permalink.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Monostori Dániel mondta:

    …de amit lent találtak, attól leesett az álluk…

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>