Végre visszament a vízszint, így lehetővé vált a 136 méter mélyen lévő szifon leszivattyúzása, amit egy előzetes átúszásos felderítés után végre is hajtottunk. A szifon mögötti felfelé tartó járatból az agyagdugót eltávolítottuk, ám csak 10 méternyi új részt fedeztünk fel, összecseppkövesedett omladék állta utunkat.
A tavalyi rendkívüli csapadékos évben a szifon vízszintje igencsak megemelkedhetett, mert idén tavasszal is még vagy 10 méterrel feljebb volt a 2009-es szintnél. (Akkor a szifon felett még egy egérjáraton át légteres kapcsolat is volt.) A vasalat és a bezsákolt agyagból épített támfal jól vizsgázott, a gödör a 2 év alatt sem és az árvíz miatt sem omlott be.
Az idei rendkívül csapadékszegény időjárásnak köszönhetően folyamatosan apadt a víz, szeptemberre a 2009-es szint felett fél méterrel megállapodott.
Egész napos előkészítő munkálatokat követően 2011. október 9-én (vasárnap) hajnali 1:20 perckor működésbe lépett a jó öreg membrános búvárszivattyú, a tapasztalt szovjet mérnökök és a derék szovjet munkások mesteri alkotása, amely 40 méter magasságba emelve nyomta fel a szifon tisztának nem nevezhető vizét, ahol az úgynevezett Mélyponti-oldalágnak az agyagos rettenet végpontjára folyt le, ahonnan szerencsére nem jutott vissza a szifonba.
Vasárnap reggel, mire leértünk, már csak ki kellett termelni az agyagot a szifonból, és végül déltájban száraz lábbal bújhattunk át rajta. Azonnal nekiestünk a túloldalon lévő kuszoda végének, és az agyagot a szifonon keresztül kitermelve pár órán belül sikerült behatolni az érintetlen járatba.
Valóban tágas, ráadásul csodaszép medenceujjakkal díszített járat tárult fel, amely azonban minden szépsége ellenére egy kicsit csalódást okozott, egyrészt, mert meredeken felfelé tartott, másrészt pedig mert vagy 8 méter múlva egy cseppkövesedéssel összecementált omladékhoz vezetett, amelyből a rendkívüli szárazság ellenére folyamatosan csorgott a víz.
Így – bár mi mindent megtettünk – a várt nagy továbbjutás elmaradt, és a szifon rejtélye sem oldódott meg. Nem derült ki ugyanis, hogy a szifon genetikai szempontból hogyan értelmezendő. Nem derült ki, hogy az alján, a híg iszapban lefelé mi van, vagy mi nincs. Bár a medenceujjak azt mutatják, hogy valamikor régebben – még a cseppkövek kialakulása előtt – ez a terület huzamos ideig vagy 30 méter mélyen víz alatt volt, de ha a barlang mégis folytatódna lefelé, az rendkívüli jelentőségű lenne, hiszen 25 méter hiányzik ahhoz, hogy az Ajándék-barlangtól mint majdani felső bejárattól számítva a 300 méteres szintkülönbség meglegyen. A szifon alatt elvileg még további 215 (kétszáz-tizenöt) méter szintkülönbség van a karsztvízszintig.
