A Forradalmi-ág mélysége 7 méterrel nőtt.
De ami fontosabb, hogy egy nyomorúságos mélypont helyett immár egy jól bontható mélypontunk lett. Mellesleg elkészült a lezárás is, ideiglenes láncos kivitelben.
Alább egy élménybeszámoló következik, kárpótlásképpen, mivel videó most nem készült, mert fent felejtettük a fényképezőképet… (Aki nem tudja, miről van szó, az itt nézze meg a forradalmi ágról készült (első) videót: https://www.youtube.com/watch?v=fBHiCaCId6I, vagy itt olvassa el a cikkünket: http://foldalatt.hu/6354/6354/)
Egy vastag láncból alakítottuk ki az egyik szűkületben az ideiglenes lezárást.
Korán reggel indultunk, mivel nekem este még egy osztálytalálkozóm is volt. Felvettem Csillát meg Lindát, és nyitáskor már a Fóti vaskereskedésben voltunk, hogy megvegyük a lezáráshoz szükséges vastag láncot. Pénteken ugyanis nem találtam sehol elég vastag szemű láncot, amit nem lehet a teszkós erővágóval elvágni, de kiderült, hogy a fóti vaskerben van 7 méter 12mm-es anyagvastagságú lánc, így ott kezdtük a programot. A többi kelléket már előző nap beszereztem illetve előkészítettem. A szűkületben létesítendő láncos lezáráshoz kb. 2 méter láncra volt szükség, de mondom kicsit többet kell venni, nehogy kevés legyen. Végül rábeszéltek, hogy vigyem el kedvezményesen mint a 7 métert. Hátha sok barlangot fogunk még felfedezni… Amikor ki akartam hozni az üzletből, akkor döbbentem rá, hogy a 7 méteres lánc van vagy 20 kiló. De végül ötletes megoldást találtunk ki az elhelyezésére, amint az a képen is látható.
Nyolckor a sorompónál találkoztunk Zsolttal, aki Esztergom felől egyenesen ide jött. Már csak a sorompó új számzáras lakatját kellett volna kinyitni, hogy teljes legyen az örömünk. Persze, hogy a kód, amit kaptunk hozzá, nem működött, de végül rájöttünk, hogy a középső két számjegyet fel kell cserélni, és az lesz a helyes. A pocsolyánál feldobtuk a hóláncokat, és olyan simán felálltunk a szokott helyünkre, hogy öröm volt nézni. Felcipeltük a rengeteg szerszámot a bejárathoz, Csilla előhozta a bent elrejtett fúrót, és nekiláttunk a lánc berögzítéséhez.
Művészfotó a kész lezárásról
A láncot tartó füleknek 2-2 db 14 mm átmérőjű furatot kellett fúrni, hát ez egy kicsit nehezebb volt, mint gondoltam, majdnem lemerült a fúró mindkét aksija, mire a 4 kikötés elkészült. Persze hogy nehogy túl jó legyen, a dűbelragasztóhoz használni tervezett kínai kinyomó is az első mozdulatra széttört, így a kalapács nyelével kellett kinyomni a kétkomponensű anyagot, a keverőcsőrön keresztül, hát ez igazi élmény volt, de azért sikerült. Természetesen a lakat sem csukódott be, mert arra nem gondoltam, hogy a láncnak legalább két szeme egyszerre belefér-e. De véletlenül volt az autóban láncfűrészreszelő, úgyhogy kicsit megfaragtuk vele a lakat testét, hogy beleférjen a két láncszem. Még csak délután fél egy volt. Ünnepélyesen magunkra zártuk hát a barlangot, és elindultunk le a mélypontra.
Itt ugyebár legutóbb a Linda nem fért át, de bontani meg se próbáltunk.
A mélypont, még a Nőikvóta-terem felfedezése előtt (kivágat a múlt heti videóból)
Egy hosszú lapos járat végén egy kereszthasadék után folytatódó lapos, lejtős szűkületről van szó, amelyhez elég nehezen lehet hozzáférni, és ráadásul még sáros is, szemben a barlang többi részével. A kereszthasadékban volt ugyan egy kis depózóhely, de az egész egy kényelmetlen helyzet volt, nem lehetett kiegyenesedni, a ferde hasadékban az ember vagy ráfeküdt a falra, ami hosszú távon azért hideg volt, vagy ha oldalt helyezkedett, akkor hamarosan letört a nyaka a ferde tartástól. A lefelé továbbvezető járat alját kevés sóderes hordalék meg néhány levált tömb alatt hamarosan szálkő alkotta, tehát nem volt lehetőségünk arra, hogy tisztességes szelvényben kiássuk, így kénytelenek voltunk fejjel előre belepréselődve egyesével rángatni ki a köveket. Végül mindent kipucoltunk, amit csak mozdítani lehetett, de számomra esélytelen lett volna átjutni. De most már én is láttam azt, amit eddig csak a Lindától tudtunk, hogy a végén valami tágabb tér sötétlik. A Linda viszont továbbra sem fért át, mert volt egész bent egy útban lévő kő, amivel nem tudott mit kezdeni. Megpróbálta hát a Csilla, szintén fejjel előre, de ő meg eleve szálkőtől szálkőig alig fért el. Elpréselődött azért a kb. 30 fokban lejtő lapítóban az ominózus kőig, maga előtt vive a pajszert és a direkt ilyen esetekre kifejlesztett rövidnyelű nagykalapácsot. Szerencsére odaát volt hely, a belökött kövek gurulása bíztatóan visszhangzott, úgyhogy már tudtuk, hogy minimum egy kisebb teremre számíthatunk. Csakhogy ahhoz, hogy Csilla átférjen, nem azt az egy követ kellett kioperálni, hanem jóval többet, de végül, egy kb fél órás fejjel lefelé szenvedés után Csilla eltűnt, és bentről jelentette, hogy a Linda is jöhet.
Én és Zsolt tehát kimaradtunk a felfedezésből, mert a barlang nem volt tekintettel az egyenjogúságra. A szűkület tisztességes kitágítása még két oldalról is egész napos munka lett volna, tehát ma már szóba sem jöhetett. Így hát elneveztük a termet Nőikvóta-teremnek. Természetesen meg fogjuk szüntetni a diszkriminációt, és a következő alkalommal ki fogjuk bontani a szűkületet úgy, hogy minden arra jogosult úniós polgár beférjen.
Annál is inkább, mert a terem végében egy szépen kijelölt, egyértelmű, jól bontható végpontról számoltak be, és a depó is elfér, úgyhogy a helyzet sokkal jobb, mint eddig volt.
Sajnos a fényképezőgépet fent felejtettük, így fotó nincs az új teremről, de a lézer nálunk volt, ezért fel is térképeztük.
Rekordkorán, este fél 7 körül kint voltunk, és lefelé sem akadtunk el, úgyhogy a hólánc leszerelése utáni alapos kézmosást követően még odaértem az osztálytalálkozóra is.
A most következő hétvégén remélhetőleg újabb fejleményekről számolhatunk majd be.
