• IMG_8520 retus

Lehet-e barlang a Holdon – avagy problémák a barlang definíciója körül. SZAVAZZON!

Az Indexen jelent meg tegnap a hír, miszerint óriási barlangra bukkantak a Holdon.

Névtelen5

.

A cikkből kiderül, hogy nem karbonátos kőzetben oldott barlangról van szó, hanem lávacsőbarlangról, de hát ez még önmagában nem jelent problémát. Egyébként vagy 10 évvel ezelőtt a Marssal kapcsolatban is emlegettek hasonló állítólagos képződményeket, amelyek egyébként elképzelhetők szinte minden, szilárd kéreggel rendelkező, de belül még folyékony, és vulkanizmust produkáló (vagy valaha ilyen volt) égitesten.

Na de lehetnek-e barlangok a Földön kívül? Ennek megállapítása végett nézzük meg, hogy mi is az a barlang! Szerintem minden barlangász jól emlékszik a Barlangjárás Alapjai című tanfolyami jegyzetre, illetve az abban szereplő meghatározásra, amelyet jól megtanítottak az alapfokú tanfolyamon, az elméleti képzés részeként.

Eszerint:

“barlang a Föld szilárd kérgében természetes úton keletkezett, ember számára járható méretű üreg.”

 

.

.

És ez nem valami egyszeri véletlen elírás, hanem például a túravezetői jegyzet új kiadása is kihangsúlyozza a Föld szilárd kérgében való barlangászást (14. oldal, “A barlangról általában” cím alatt), de még a természetvédelmi törvénybe is belekerült.

Egyértelműen kijelenthetjük tehát eszerint, hogy barlangok kizárólag a Földön (ill. a Földben) lehetnek, a Holdon legfeljebb “barlangméretű természetes üregek”-ről beszélhetünk.

 

Ön szerint lehet-e barlang a Holdon?

View Results

Loading ... Loading ...

Egyébként, ha már foglalkozunk a definícióval, érdemes az egészet áttekinteni, mert ennél komolyabb problémák is vannak vele. Jelen írás célja valójában ennek a körüljárása a holdi üregek apropóján.

- Mi számít természetes keletkezésnek?

Ha élő korallok építik fel, az természetes, de ha az ember, az mesterséges. És ha egy egykor létezett, de teljesen feltöltődött üreget az ember (pl. a barlangkutató) mesterségesen újra szabaddá tesz, akkor az természetes vagy mesterséges? És ha az ember bányavágatot létesít, és az magára hagyva természetes módon felharapódzik, akkor a keletkező üreg (ún. konzekvenciabarlang) természetes vagy mesterséges? Ez nem mindegy, mert egyes barlangkutatók sportot űznek az ilyen “barlangok” kataszterezéséből, ami túl azon, hogy jól mutat a kutatási jelentésben, gyakorlatilag a barlangok kezelésére hivatott állami szervek elleni túlterheléses támadást valósít meg. Persze adott esetben lehet indokolt  egy ilyen üreg barlangnak való tekintése, de lépjünk tovább, mert van még kérdés bőven.

Érdekes, hogy külön megemlíti, hogy ha két barlang nem egy egykoron szabad járat kitisztításával, hanem mesterséges (azaz a kőzetben kibontott) táróval van összekötve, akkor azt nem lehet egynek tekinteni. Ebből az a sajátos következmény származik, hogy sok barlangunkat eleve nem lehetne egynek tekinteni, mert külön-külön járható szakaszaik között gyakran fejletlen, macskafej nagyságú szálkőjáratok felbővítésével sikerült átjutni. A Bányász-barlang kapásból legalább 3 külön barlangra “esne szét”, ezzel lecsúszna a hazai legmélyebb barlangok dobogójáról. Vagy például a budai barlangok esetében sokszor a kovásodott zóna (ami kőzet) vaktában való kivésésével zajlott a felfedezés, nem is beszélve a Ariadne néven elhíresült Csévi-szirti-barlangrendszerről, ahol a feltárások mellett az azokhoz szükséges táróhajtások összhossza is szerintem országos rekordot állított be. Tehát például a Pál-völgyi-barlang, de még maga a Vacska-barlang sem tekinthető egy-egy barlangnak, hanem sok kisebb barlang egymás után fűzött sora. Ez mondjuk a kiadható kutatási engedélyek nagyobb számát tekintve örvendetes fejlemény volna, tehát adott esetben hajlandó lehetek támogatni ezt az értelmezést.

- Mi számít ember számára járhatónak?

A függőleges üregek például járhatók-e ember számára? Járás-e a kötélen való leereszkedés? Vagy a beférést kell ezalatt érteni?

Ha egy pocakos nyugdíjas jogász nem tud bemenni, mert nem hajlandó négykézlábra ereszkedni, akkor mondhatja-e, hogy “ez nem barlang”? Bárkinek kell beférnie vagy mindenkinek? Ha  egy 5 éves gyerek befér, az elegendő? És ha csak 2 éves kisbaba fér be?

Vagy őriznek valahol a Földművelésügyi Minisztérium Tájvédelmi, Barlangvédelmi és Ökoturisztikai Osztályán egy hitelesített mérőembert, és ha ő befér, akkor barlang? És ha meghízik vagy lefogy, akkor azzal együtt változik a barlangok köre is?

Barlangok-e  a vulkáni hamuszórásba beletemetődött egykori pompeii-i lakosok negatívjai? Végső soron azokba legalább egy ember biztosan belefér(t). Bár tény, hogy ezek az üregek ember által keletkeztek.

- Mikor számít a kőzetfelszín görbülése üregnek?

Azt írja, hogy találhatunk olyan metszősíkot, amellyel elmetszve zárt szelvényt kapunk – tehát például egy kőoszlop is üreg, mert azt vízszintes síkkal elmetszve egy zárt alakzatot kapunk… Mondjuk az tény, hogy a kőoszlop úgysem lesz ember számára járható, de amikor később látni fogjuk, hogy a jogban hozzávették a definícióhoz a kitöltött barlangokat is, akkor az már mindjárt nem is olyan egyszerű, hiszen ha például egy agyaggal kitöltött üreg van mészkőben, az lehet barlang, de ha egy ugyanakkora mészkőkőtömb van az agyagban, az szerintem nem üreg, pedig a határfelület síkmetszete mindkét esetben ugyanolyan alakú és zárt lesz.

Vagy üreg-e az, ha egy hegyoldal tövében két nagy szikla egymásnak borul, és közöttük át tudunk bújni? Ilyenből meglehetősen sokat lehet találni hegyvidékeken, ami a konzekvenciabarlangokhoz hasonló technikai problémákat vet fel.

- Egyáltalán, mi az, hogy üreg?

Az üreg a kőzet hiánya? Ezesetben ha egy bánya letermeli a hegyet, akkor mondhatjuk-e azt, hogy “a barlangot nem bántották, az ugyanúgy ott van a levegőben, csak a kőzetet bontották el körülötte”? Illetve beszélhetünk-e barlangban lévő agyagról, cseppkövekről, stb-ről, ha a barlangot mint üreget definiáljuk? Ezesetben ugyanis a látszólag a barlangban lévő bárminemű szilárd kitöltés a barlangon kívül van, hiszen az már nem az üreg része. Ilyen értelemben nem lehet barlangi bontásról sem beszélni, mert feltáró kutatás során nem a barlangot bontjuk, hanem a barlangot befoglaló kőzetet.

El kell tehát dönteni, hogy a barlangról mint formáról (a kőzetfelszín szingularitásáról) beszélünk, vagy részecskék alkotta, megfogható tárgyként tekintünk rá.

Létezik-e a Mala-alagút betonnal kitöltött barlangja?

A fenti kérdés látszólag értelmetlen filozófiai téma, de találkoztunk már olyan esettel, amikor kiderült, hogy nem. Például az esztergomi Mala-alagút végén betonnal vélhetően feltöltött barlangot törölték a nyilvántartásból, mondván, hogy megszűnt. Üregként lehet, hogy megszűnt, de a járat szálkőfalai ott vannak, tehát szerintem nem szűnt meg, csak elérhetetlenné vált. Ez nem mindegy, mert ez esetben a természetvédelem feladata helyreállítani, hiszen ahogy a Csókavári-barlangból ki lehetett (volna) tisztességesen vakarni a gázgyári masszát, ugyanúgy innen is ki lehetne vésni a betont. Mi a fenének? Például hogy a járat mögötte feltételezhető folytatásába be lehessen jutni.

Másik példa a Beremendi-kristálybarlang egyes szakaszai, amelyeket “állagmegóvás” keretében murvával feltöltöttek. A bejárati termet ugyanis a teendők meghatározására hivatott bányamérnökök omlásveszélyesnek ítélték meg, és azt találták ki megoldásnak, hogy egy szűk vascső-tekervényt építenek bele a barlang belsőbb részeinek a megközelíthetősége végett, majd azt körbetöltik murvával. Ez barlangkutató szemmel már önmagában is őrültségnek és természetrombolásnak tűnik, de mindezt ráadásul úgy sikerült kivitelezni, hogy barlang egy addig észre sem vett járatán keresztül a bejárati terembe töltött murva leömlött a barlangnak egy jelenleg csak kerülővel elérhető mélyebb pontjára is, és nem lehet tudni, hogy ott mi mindent temetett még el.

A barlang mint megfogható tárgy

Nyilvánvaló szerintem, hogy a barlang mint megfogható anyaghalmaz nem az üreg folyékony vagy légnemű kitöltése, hanem éppen az azt befoglaló kőzet.

Hiszen ha a barlangra mint tárgyra tekintünk, akkor azt a járat szálkőfalai vagy egyéb határoló képződményei, szilárd kitöltései alkotják, nem pedig a járatban lévő levegő. Természetesen ebben a megközelítésben fontos rögzíteni, hogy milyen vastagságban tekintjük a kőzetet az üreg falának. Egy méter? 10 méter? Esetleg 200? Ez azonban már csak technikai kérdés, nyilván legalább olyan vastagságban, amely elegendő ahhoz, hogy az ilyen értelemben vett barlang (az üreget befoglaló kőzettömeg) az üreg szempontjából a környezetétől függetlenül statikailag megálljon. (Ezt a megközelítést alkalmazzák is egyébként a természetvédelemben, ha egy bánya területén nyílik meg barlang, akkor kijelölik azt a kőzettömeget, amelyet meg kell hagyni a barlang falaként a bányaművelés során.)

(Érdekes kérdés, hogy ha mondjuk egy víznyelőről beszélünk, és a fenti kritériumban a “statikailag megálljon” helyett “változatlanul maradjon” megfogalmazást használnánk, akkor a barlangot még befoglaló legkisebb kőzettömeg (nevezzük védőpillérnek, mert az rövidebb szó) az minimum a teljes vízgyűjtő terület alatti kőzettömeget jelentené. Hiszen ha körbebányásznának mondjuk egy víznyelőt, és egy 100 méteres sugarú védőpillért hagynának meg, akkor az mindenképpen a kőzetben lévő karsztvízszint leszállását, a bejárathoz terelődő víz mennyiségének csökkenését, és ezzel a barlang jellegének megváltozását (víztelenítését) eredményezné. Még rosszabb a helyzet az aktív hévizes barlangok esetében, ahol ilyen definíció esetén a védőpillér a teljes egybefüggő karsztra kiterjedne bizonyos értelemben. Hogy ez mennyire nem értelmetlen szőrszálhasogatás, azt jól mutatta az Eocén-program, amelynek keretében számos hazai termálforrást sikerült évtizedekre elapasztani.)

Ezekről a messzire vezető kérdésekről a definíció megalkotója nemes egyszerűséggel elfelejtett rendelkezni. Helyette kikötötte, hogy a barlangok a Föld szilárd kérgében lehetnek. Nem világos, hogy ezalatt azt kell-e érteni, hogy nem lehetnek üregek az óceán vizében vagy a légkörben, vagy azt-e, hogy ha a Föld kérge esetleg valami miatt meg találna olvadni, akkor nem kell majd barlangvédelemmel foglalkoznunk…

Az még a kisebbik probléma, hogy ezt a pongyola definíciót a természet védelméről szóló 1996. évi LIII törvény alkotói is szinte egy az egyben átvették, hiszen annak hatálya Magyarország területére (illetve az az alatt található kőzettestre és a felette lévő légtérre ) terjed csak ki, és mivel hazánknak jelenleg nincsenek földönkívüli külbirtokai, ezért a törvény alkalmazásában e hiba egyelőre nem mutatkozik.

“a barlang a földkérget alkotó kőzetben kialakult olyan természetes üreg, melynek hossztengelye meghaladja a két métert és – jelenlegi vagy természetes kitöltésének eltávolítása utáni – mérete egy ember számára lehetővé teszi a behatolást;” (23.§ (3). bekezdés a) pont)

 

.

.

Mi a helyzet akkor, ha egy barlang még egyáltalán nincs feltárva, de létezése egyértelműen kimutatható?

Ami viszont sokkal nagyobb probléma, és valós természetvédemi kockázatot hordozó joghézag, hogy a fel nem tárt barlangot a törvény (akárcsak a Barlangászat Alapjai jegyzet) külön nem definiálja, illetve nem is jól bővítették  ki ebbe az irányba a definíciót. Pedig ez fontos lenne.

A törvénybe emeléskor a definícióba belevették azt az általános esetet, amikor a barlang ki van töltve (itt már nem csak törmelékkel, hanem bármilyen “természetes kitöltéssel”), de “a kitöltés eltávolítása után” már be tudna hatolni egy ember. (Az ugyanakkor érthetetlen számomra, hogy miért kellett az ilyen eltávolítható kitöltést megszorítani a “természetes” kitöltés esetére? Ha betonnal töltötték ki mesterségesen, akkor már nem barlang, csak ha eredeti barlangi agyaggal van kitöltve? Ez miért jó?)

Nem a kitöltésen múlik

Persze a feltárásra váró barlangnak nem az a legfőbb ismérve, hogy a benne található kitöltés eltávolítása után járható lesz-e. Hiszen ezt egyrészt nem lehet előre látni, másrészt meg bármit járhatóvá lehet tenni, akár a tömör szálkövet is, csak akarás kérdése… Sokkal jobb és kézzelfoghatóbb jellemző (a víz-átfolyással nem rendelkező barlangok esetében) a huzat. De beszélhetnénk akár a denevérek repüléséről is, vagy alapvetően bármiről, ami a barlang bejáratánál mérhető, és információval szolgál arról, hogy mi várható bentebb. A természetes kitöltés eltávolítása önmagában véve nem ilyen, az legfeljebb arról szolgálhat információval, hogy mi várható egy méterrel beljebb, de arról nem, hogy egy leendő új Józsefhegyi-barlangról van-e szó, vagy csak egy szűk agyagbányáról.

Alapelvként nyugodtan mondhatjuk, hogy ahol nincs huzat, ott csekély értelme van a barlangnak való minősülés érdekében a kitöltést eltávolítani. Ezzel ugyanis csinálunk egy olyan barlangot, amely az egy méterre eső problémák mennyiségét tekintve világelső lesz, hiszen ki kell építeni, azaz közterületre kivezetni, lezárni, majd nyilván kell tartani, valamint kitermelünk egy olyan telektulajdonost, aki gyűlölni fog mindent, ami csak a barlangokkal kapcsolatba hozható. Nem beszélve arról a fordított esetről, amikor szálkőben szűk, fejletlen járat tárul fel, amiből nincs mit eltávolítani, tehát még így sem minősül barlangnak, viszont huzatol, tehát egy jelentős ismeretlen barlang bejárata lehet.

Ebből látszik, hogy a megoldás az, hogy definiálni kell a fel nem fedezett barlang fogalmát, és annak lehetséges bejáratait (indikációk) aszerint, hogy várhatóan azok kutatása vezethet-e ésszerű befektetett energiával komolyabb eredményre?

Az a baj, hogy – szemben például a víznyomjelzéssel – a huzat jelentőségét csak az utóbbi évtizedben kezdte széles körben felismerni a barlangász szakma.

Ha víznyelőről vagy forrásról van szó, akkor azok eleve védettek (illetve nem is életszerű, hogy valaki víznyelőbe vagy forrásba akarjon mondjuk lakóingatlant létesíteni.)

Feltárás = felfedezés?

Létezik-e az a barlang, amelynek még nincs bejárata?

Az ismeretlen fosszilis (szárazzá vált) hévizes barlangoknak nincs forrása, sem nyelője, mégis meggyőződésem szerint léteznek, hiszen nehezen képzelhető el az, hogy a kőzet egészen addig tömör lenne, amíg egy ember be nem tud hatolni, és csak a felfedezés pillanatában jönne létre benne a barlang. A jelenlegi definíció azonban lényegében ezt feltételezi azáltal, hogy csak akkor engedi meg a barlang létét, ha abba (legalábbis a kitöltés kiásása után) egy ember be tud hatolni.

Ezt a hivatal olyannyira komolyan veszi, hogy például védett területen található indikációkra (mondjuk a Zsivány-szikláknál található egykori kigőzölgésekre, pl. a későbbi Jéggombás-barlang indikációjára) nem adtak ki barlangkutatási engedélyt, hanem a felszíni területre való barlangkutatási célú belépés engedélyezését kell kérni (amelynek az eljárási díja nem 5000, hanem 20000 Ft volt, amíg el nem törölték). Ezekben az engedélyekben azonban kikötötték, hogy ha a bontás során barlang tárul fel (azaz ha pl. eléri a szálkőben lévő gödör mélysége a 2 métert), akkor a kutatást be kell szüntetni, és a keletkezett barlangra barlangkutatási engedélyt kell kérni, és a munka csak azután folytatható. Érdekesség, hogy a szintén egy indikációt képező Nagy-Hideg-lyukra azonban – külön kihangsúlyozták – a felszíni bontási engedély nem terjedt ki, mert az a nyilvántartás szerint már azelőtt is létezett, hogy mi feltártuk volna, csak “beomlott” státusszal. Valaki itt nagyon unatkozhatott…

Az objektumra kutatására adott engedély nem lesz automatikusan érvényes a barlangra...

Az “objektum”-ra szóló kutatási engedély nem lesz automatikusan érvényes a barlangra.

Régen egyébként, amíg még a DINPI töltötte be e területen a természetvédelmi hatóság szerepét is (2005-ig), nem teketóriáztak ennyit, simán – és szerintem teljesen helyesen – kiadták a barlangkutatási engedélyt egy indikációra is,  jelesül a Nagy-Szopláki-indikációra, amely aztán később, mint tudjuk, Szent Özséb-barlang néven vált közismertté.

Lehetne-e ennek a bürokráciacsökkentésen túlmutató jelentősége?

Nagyon is lehetne, hiszen ilyen módon szét lehetne választani a felfedezés (a barlangról való tudomásszerzés) és a feltárás (a barlangba való első emberi behatolás fogalmát), és a barlang védettséget élvezhetne már a felfedezéstől fogva, akkor is, ha még senki nem volt képes bejutni.

Nyilván elvárható, hogy ha egy barlangot jogilag is létezőnek tekintünk, akkor annak léte egzaktul bizonyítható (valamilyen módszerrel mérhető) legyen. Hiszen különben  bekerülhetnek a hivatalos nyilvántartásba olyan nemlétező barlangok, amelyek “kutatására” lassan már egy egész szakma épül, elég csak a youtube-on megtekinteni a különféle rejtélyes barlangokról szóló “szakirodalmat”.

Erre kézzelfogható lehetőséget kínál például a barlangból kilépő levegő műszeres vizsgálata, de egyébként különböző más (pl geofizikai) módszerek is szóba jöhetnének, és bár ez utóbbi módszerek barlangkutatási gyakorlati alkalmazása még gyerekcipőben jár, az biztos, hogy a törvény rájuk való hivatkozása soha nem látott fejlődésüket hozhatná el. Gondolok itt a fajlagosellenállás-szelvények felvételére, a lökéshullámok visszaverődésén alapuló mérésekre, de akár az újabban nagyon divatos müondetektorra is, amelyről még lesz szó a későbbiekben.  Maradjunk a huzatnál, mert az egy fokkal könnyebben észlelhető, és működése bárki számára érthetően elmagyarázható.

Ugyanis a jelen állás szerint jogszerűen megtörténhet, hogy ha egy építkezésen barlangindikáció nyílik meg, akkor:

- Megy az építkezés, megnyílik egy borsóköves falú lyuk a szálkőben, és ömlik belőle a huzat. Tíz centi széles, nem fér bele ember, és mondjuk szálkőben szűk, tehát nincs belőle mit eltávolítani, tehát nem barlang. Így nem is védett, nincs itt semmi látnivaló, szíveskedjenek távozni, ez magánterület…

- Ugyanakkor számtalan elrettentő példa van arra is, amikor teljesen nyilvánvalóan reménytelen, a definíció hibájából barlangnak minősülő objektumok kutatását csak azért erőltették egyes erre szakosodott elismert barlangkutató urak, mert az építtető jó pénzt fizetett érte. (Persze általában nem a tudomány iránti lelkesedésből fizetett jó pénzt, hanem mivel nem volt más választása, mert a törvény kötelezte erre.)

Ezért nem lehet megoldás az így is túlságosan megengedő barlangdefiníció további bővítése olyan módon, hogy mondjuk az 5 cm-nél szélesebb rések is megfeleljenek, vagy a 2m-es hosszúságot lejjebb szállítsuk, mert az még nagyobb teret engedne az ilyen megélhetési műbarlangvédelemnek, és a végén nem lehetne semmit építeni ott, ahol karbonátos kőzet van a felszín közelében, például az egész budai hegyvidéken.

Miért ne lehetne védett az indikáció is?

A megoldás egyértelműen a barlang definíciójának és a védettségnek az érdemi barlangra utaló indikációkra való kiterjesztése lenne, esetleg valamilyen kritériummal, például a huzat egységi légáram-erősségére eső széndioxid- vagy radontartalma alapján, és/vagy a huzat hőmérséklete alapján kiszűrve az esetleges rövid körhuzatokat és a törmelékhuzatokat.

Ez a most körüljárt téma csak egyetlen apró paragrafus volt a barlangokról szóló törvényekből, de a többi is hasonlóan átgondolatlan és szakszerűtlen, nem véletlen, hogy rendszeresen foltozgatják olyan esetekben, amikor valamely nagy nyilvánosságot kapott ügy kapcsán ennek igénye felmerül (vagy amikor valamely fontos embernek származik belőle problémája). Egyszer érdemes lenne az egészet szépen töviről hegyire egy egységes koncepció alapján újrafogalmazni, és javaslatként átadni az erre illetékes szervnek. (Ennek fontosságát annak ellenére hangsúlyozom, hogy életszerűtlennek érzem, hogy a közeljövőben az MKBT ilyesmire vállalkozna.)

 

Könyvjelzőkhöz permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>