Krokodilok és a szalámi – Ági beszámolója a Sebes új ágának feltárásáról

2014. január 22.-én (munka után) hárman indultunk a Sebes-Szivárvány-barlangrendszer Sebes-forrási részébe kiolvasni a vízszintregisztrálókból a mérési eredményeket. Legalábbis Sűrű Péter (Szifon) és Fekete Zsombor, mivel én leginkább csak kompromittáló fotókat készítettem… róluk… A kötelezőt és hasznosat letudva, hogy a „kellemes” rész se maradjon ki, Szifon elvitt minket megnézni a Hajdúszoboszló-ágat, mondván, jó kis tanfolyamos gyakorlás lesz felmászni azon a kb. 20 méternyi meredek és néhol meglehetősen szűkös agyagcsúszdán. Miközben az agyagpakolástól lassan eggyé váltunk a környezetünkkel, néha kezdett olyan érzésünk támadni, hogy csak a szívatás miatt jöttünk el erre… és tényleg. Az agyagcsúszda végét egy szűkület zárta, amit azért ─ ha már itt vagyunk ─ mindenki közelebbről szemügyre vett. Én utolsóként, miután a fiúknak áthatolhatatlanul szűknek bizonyult. A bagemtől és kobakomtól kapásból megszabadulva bemásztam a résbe, kivettem pár követ az utamból, és lassanként bekúsztam egy kőomlás alá. Miután visszakaptam a két legfontosabb kinn hagyott dolgot, a fényképezőt és a kobakot, a törmeléken keresztül befotóztam, majd együttérzően közöltem Zsombival, hogy búcsúzzon el attól, hogy ma még visszaér az egyetemre… Lefelé és felfelé is sötétség sejttette a továbbjutást. Az instabil köveket a mellettem levő aknába belökdösve lassanként fel tudtam ülni odabenn. Így volt annyi mozgásterem, hogy kicsit széjjelnézhessek, és tudjak segíteni, kitágítani a szűkületet, hogy a fiúk is átférjenek. Egy jókora, agyagba ágyazódott kődarab kimozdításával és némi agyag kitermelésével számukra is lehetővé vált az átjutás. Közben pedig az akna felé is szabaddá tettem az utat, így mire Szifon átbújt, már indulhattam is lefelé.

Csapatunk az első bejutáskor a Krokodilbordás-teremben.

Szalámis-terem (Fotó: Berentés Ágnes)

Az akna kb. 3 m lehetett (akkor még) és lejtővel folytatódott, majd egy nagyobb terembe torkollott. Itt nem néztem szét, csak azt kerestem, van-e tovább. Rögtön, a bejárattal szemben kis átbújással egy az előzőhöz hasonló méretű kürtőhöz értem, ami tágasabb, szintén kőtörmelékkel kezdődő, majd oldott formákban gazdag terembe vezetett. Gyorsan szétnéztem, aztán ”pííí” (pijjegési) távolságon belülre visszamenve  bevártam a többieket. Együtt először a terem alját néztük meg. A mállott vulkanit-közbetelepülések közötti szűk réseken egy darabig bemásztam, de hamar beszűkült. Készítettünk itt egy fotót lemerült lámpáink fényénél, aztán, mivel minden mással együtt az óránk is a szűkületen kívül maradt, visszaindultunk.  Visszafelé a terem túlsó végében sötétlett egy kis nyílás, amit már lefelé menet meg akartam nézni, így gyorsan  felszaladtam még oda. Egy háromszögletű bejárat, egy lépés, s talán az eddigieknél is nagyobb, sötétlő kürtőben végződő, metaandezitben képződött terem, több, továbbjutást sejtető végponttal. Ez alkalommal csak ennyi fért bele, lóhalálában rohantunk ki. Legközelebb, Kiss János (Janó)  és Szifon kíséretében tértünk vissza feltérképezni az új járatrészeket. Míg ők feltágították a kezdeti szűkületet, addig  én az első, Innováció-teremnek   nevezett részben mentem el kicsit fotózni (Szifon és Zsombi nevezték el így a megtalálásának napján tartott konferencián őket ért hatások után…)… Először csak a kövekre, falakra nőtt huzat-borsókövek erdejével voltam elfoglalva, majd a méteres kövekből álló kőomláson tovább kapaszkodtam felfelé a kürtőben, úgy 30 méteres magasságban.  Az egyre gazdagabban cseppkőképződményekkel borított részt fotóztam, míg egy tetarátás fal mellett a kürtő belefutott egy vízszintes járatba. Kényelmesen, többnyire állva járható, hófehér-cseppkő-csodákkal tarkított, fosszilis patakmederhez értem. Óvatosan, minél kevesebb kárt okozva bemásztam, és továbbszaladtam a járaton. Folytatódott…  Visszamentem hát gyorsan szólni a többieknek. Már messziről kiabáltam, hogy: Gyertek fel! Egy komplett cseppkőbarlang van idefenn! Nagy hatással nem voltam rájuk… Első a térképezés!  Volt a válasz…. Beletörődve a kötelességekbe a nap hátralevő részében segítettem felmérni a legutóbbi új részeket. Nap végére, miután a „Krokodilbordás-” és „Szalámis”-termet is végigtérképeztük (az első a krokodil hátához hasonló hullámkagylóiról, második Janónak a termet borító törmelékre tett következő megjegyzéséről kapta a nevét: „olyan, mintha szalámiszeletek borítanának mindent!…”). Már nagyon fogytán volt az időnk, valahogyan  mégis sikerült meggyőzni Szifont, hogy azért nézze már meg, mi van odafönn. Ekkor döbbent rá, miről is beszéltem. A vége az lett, hogy Janó lekéste az utolsó buszát is, számolása szerint legalább 100m a fosszilis patakmeder, plusz a hozzá tartozó kürtőrendszer és mellékjáratok. Az új részeket ezúttal sem sikerült bejárni teljesen, így a térképezésen kívül is lesz miért visszamenni…