Itt a vég

 

Itt a vég – idén még nem volt felfedezésünk.

Amikor januárban meg februárban mondogattam ezt, akkor még viccnek szántam, de most, december közepén, sőt még azon is túl, most már valószínűleg kijelenthető, hogy az idei év lesz az első olyan év a Szent Özséb Barlangkutató Egyesület megalakulása óta, amikor semmilyen felfedezés nem történt általunk.
Na jó, a Jetikaki-barlang, idén márciusban, de hát azt már felfedezték előttünk 2001-ben a Kocsis Andrásék, csak nem vetették nyilvántartásba, és azóta a borz vissza is temette humusszal.

Az Egyesület 2003-ban alakult de akkor még csak jogi személyiség nélküli csoportként, 2011-ben lett bíróságilag bejegyezve, de a jelenlegi formájában a 2013-as polgárháború óta létezik, amikor az Ariadne Egyesület megelőző atomcsapást mért ránk, fatvát hirdetett ellenünk, és ezzel kikényszerítette a függetlenedésünket. Azokban az években – az erőfeszítések ellenére – kevés eredmény született, de kisebb felfedezések akkor is voltak. Kismogyorós-barlang, Hadi-úti-barlang (2014), Meleg-lyuk (2014), Dinó-rejtek első kis új fülkéje, satöbbi.

2015 őszén megtört a jég, váratlanul felfedezések sora kezdődött el. Bölcső-hegy, Kiss Péter-barlang, Diós-pataki-víznyelő, Kőszakállú-barlang. Ezek közül a Kiss Péter-barlang bizonyult igazán komoly eredménynek, bizonyos értelemben még a Csévi-szirteknél is különlegesebb, mert egy kőzethatáron kialakult lapos, vízszintes, borz-szaros kuszodából lett egy kristálybarlang. (Azóta 114 m mély.)

2016-ban a Kiss Péter-barlangban történtek újabb jelentős felfedezések, valamint a Zsivány-szikláknál találtunk relatívan jelentős nemkarsztos barlangokat (Jéggomás, Cserepes, Nagy-Hideg-lyuk)

A 2017-es év a háború utáni időszak legsikeresebb éve lett, a Kiss Péter-barlangban, a bükki Szirén-barlangban, és a Naszályon is történtek komoly felfedezések. A Szirénben a barlang legszebb részét tártuk fel, és mellesleg meglett a főág, a Naszályon, az új kutatási területünkön pedig fél km új járat tárult fel egy kis jelentéktelen barlangból (Forradalmi-ág).

A 2018-as év sokáig reménytelenül telt, de végül december 1-én Csillával az oldalamon és egy fél Hilti-patronnal a bőröm alatt belyukadtunk a Dióspataki-víznyelő újabb jelentős folytatásába, a Csillám-folyosóba, ahonnan már lényegében szabad volt az út a Bíborbanszületett-ágba.

2019-ben ismét megvadultak a lovak, a Naszályon felfedeztük a Víznyelőből a Sasnövelde-ágat, megtaláltuk és ki is bontottuk az új bejáratot, a Sas-likat (amelyből lett is egy kisebb botrány), aztán még az év vége előtt össze is kötöttük a Forradalmi-ággal, ezzel megszületett a Naszályi-barlangrendszer 3km-es hosszal és 3 bejárattal.

2020-ban a vírushisztéria sietett a segítségünkre, és a kijárási meg barlanglátogatási meg mindenféle tilalomnak köszönhetően rendkívüli kutatótábort tartottunk a Kiss Péter-barlangban, így lett meg a Feneketlen-hasadék alatt a Fenekes-akna, az Anna-völgy, és a Fenekettes-hasadék. A barlang elérte a 114 m mélységet, amelyre senki nem számított, de még mi sem. Szóval a 2020-as évet is csak a pandémia mentette meg.

2021-ben év elején óriási energiákat fektettünk olyan, egyelőre értelmetlen projektekbe a Pilisben, amelyekre többen mondták már, hogy “ez a Fizikus Bánkja”, valamint nyáron a Naszályon a “Denatom” nevű hely biztonságos kiépítésébe majd bontásába, de egyelőre egyik sem hozott semmi eredményt. Ősszel pedig aSzirén-barlangi új rész térképezése és ajtóval való lezárása (BNPI-megrendelés) kötötte le az erőinket.

Így vált a 2021-es esztendő Minden Idők Legsikertelenebb Évévé. De ettől még -természetesen- dolgozunk tovább.

“A kutatás működik, Magyarország működik!”

Könyvjelzőkhöz permalink.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Kraus Sándor mondta:

    Szeretem a stílusodat. A “régi Szép Időkben” általában ijen dumák voltak. Persze lehet, hogy most is, csak már nem járok a fiatalok közé, velük a föld alá. Mindenesetre azért gratula a mindenféle tevékenységed — némejikéhez. Lesz ez még ígyebbül is! Jószerencsét! Kraus S.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>