"  Mint a csavar, ha túlhúztad,
   Az idő menete megszakad, 
   És nincs a végén csomó   "
                   (ismeretlen költő)

A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat megújult, sőt mi több, egyenesen időt ugrott: a közgyűlés teljesen szabályosan és demokratikusan megválasztotta az egyetlen lehetőségként jelentkező új főtitkárt, ez különösebb meglepetést senkinek nem okozott, de a vezetőségben több váratlanul bekerült új ember is helyet kapott.

Emellé még sült galamb gyanánt egy 4,7 millió forintos támogatást is bejelentett a közgyűlésen egy másik, általunk korábban nem is ismert, éppen megszűnő és a vagyonát felosztó tudományos egyesület képviselője. Ez alapján minden okunk meg is lehetne az ünneplésre.

---

Hogy a barlangász körökben közismert (Ákoska által meghonosított) hasonlattal éljek, mielőtt az ajándékba kapott benzint a lerobbant IFA tankjába beleöntjük, és megpróbáljuk betolni, érdemes egy kis szemlét tartani, hogy egyébként üzemképes-e. Nehogy az történjék, hogy mire rájövünk, hogy a motort kiszerelték, addigra a lyukas tankból a benzin már ki is folyt. És ugyan jól néz ki egy PR-fotó, amelyen az ember ott ül a volánnál és a motor nélküli IFA kormányát tekergeti, de ha csak eddig jutunk, akkor ezzel ismét elszalasztjuk a valódi megújulás egy újabb lehetőségét.

Egyrészt látható, hogy a korábbihoz képest az új vezetőségben az eddiginél nagyobb összhang várható, ugyanis kihagyták a ellenérdekelteket. Ez eredményezhet hatékonyabb működést, de nem garantálja a helyes irányt. Az MKBT minden barlangászt képvisel (akarata ellenére is), de a vezetőség összetételén ez nem látszik. Szintén egyenlőtlen a területi eloszlás is: Az új vezetőség szinte minden tagja budapesti, a vidéki karsztterületek kutatóinak képviselete formálisan se nagyon valósul meg. Hogy lesz ebből így megújulás?

Márpedig abban, hogy az MKBT-nek megújulásra van szüksége, mert nem igazán működik, teljes konszenzus van. Hogy merre kellene elindulni, és főleg hogy hogyan, na abban már kevésbé.

16 éve kísérem figyelemmel az MKBT tevékenységét. Ennek során már több “nagy megújulást” láttam (bár az tény, hogy időugrás nem szerepelt köztük), ezért szükségét érzem elmondani, hogy mi a hiba, nem azért, hogy bárkit is megbántsak, hanem azért,

hogy az MKBT ne úgy újuljon meg, mint Illés Bácsi cukrászdája.

---

1. Lehet, hogy a Társulat azért sem működik jól egyesületként, mert a rendeltetése szerint nem az.

Lévén, hogy a barlangászat kisebb csoportokban művelhető tevékenység, az MKBT pedig (a hagyomány szerint) ennek az országos fedőszervezete, ezért kézenfekvő, hogy a Társulatnak csupán az lenne a dolga, hogy barlangász tevékenységet külön-külön önállóan elvégző közösségek tevékenységét serkentse, támogassa, összefogja. Ehhez logikusan a szövetségi forma lenne a megfelelő (a szövetség alatt olyan, jogi személyiséggel bíró szervezet értendő, amelynek a tagjai nem természetes személyek, hanem egyesületek.) Vannak is erre utaló elemek a Társulat működésében: az alapszabály is definiálja a “barlangász csoport” fogalmát, de a csak mint a tagok csoportjait, nem pedig mint a Társulat építőelemeit.

 Igen ám, csakhogy a rendszerváltással megnyílt az út a barlangász csoportok számára is az egyesületté alakulás előtt, és sokan éltek is ezzel a lehetőséggel, hogy a jogi személyiséggel járó előnyöket kiaknázhassák. Például pályázatokon részt venni, térképezési, kiépítési megbízásokat vállalni, barlanghasznosítást végezni. Ezt visszacsinálni már nem lehet, kár is próbálkozni, mert egyetlen jól működő egyesület sem fog lemondani az önállóságáról (És ezzel az erőforrásairól is!).

A helyes megoldás (amit már 25 éve meg kellett volna tenni!) azonban most is lehetséges, a Társulat szövetséggé alakítása,

amelyet legegyszerűbben úgy képzelhetünk el, hogy a “csoport” helyére “egyesület”-et írunk, és az “egyéni tag” fogalmát töröljük.

Egyéni barlangkutatók ugyanis a valóságban nincsenek. Aki nem érti, hogy miért nincsenek, az feltehetőleg még soha nem látott barlangkutatást.

Jelenleg a hivatalosan is működő barlangász egyesületek számára az a lehetőség áll nyitva, hogy egyidejűleg MKBT csoportként is definiálják magukat, és ehhez tagjaik egy részét egyesével beléptessék az MKBT-be. Ez azonban csak költséggel és gyakorlatilag semmilyen előnnyel nem jár azok számára, akik egyébként a barlangászatot a saját egyesületükkel enélkül is remekül tudják művelni.

Így az aktív barlangászok tömegesen kimaradnak az MKBT-ből, ami egyrészt a tagság látványos csökkenését okozza, másrészt megkérdőjelezi a Társulat létjogosultságát is.

Ezzel egyidejűleg az úgynevezett egyéni tagok, akik nem tartoznak egyik működő csoporthoz sem, jobb híján rendszeresen látogatják a társulat (fizetős) rendezvényeit, melyekből egyre több van, hiszen ezek stabil bevételforrást jelentenek. Nem lenne szerencsés az MKBT-t egy turisztikai vállalkozássá lefokozni…

2. Másodikként tárgyaljuk, de elsőként megoldandó probléma a Társulat anyagi helyzete.

Bár most a közgyűlésen éppen nem hangzott el, korábban sokszor hallottuk már, hogy adakozni kell, különben itt vég. Hol a bérleti díjjal van elmaradva a Társulat, hol a UIS felé fennálló tagdíját sikerül úgy rendezni, hogy évek múltán elengedik… (vajon milyen bizonyítványt állítunk ki ezzel Magyarországról?) És persze az embereknek ilyenkor megesik a szívük a szegény öreg (egyesek szerint több mint 100 éves!) Társulaton, amit már csak nosztalgiából is fenn kell tartani, bármibe is kerüljön. A vezetőség pedig ennek tudatában évtizedeken át bátran költekezett, hiszen tudta, hogy van a tagság soraiban egy eltökélt réteg, amely majd úgyis megmenti a Társulatot. Hangsúlyozom, hogy nem állítom azt, hogy a múltbeli gazdálkodásban bármilyen szabálytalanság lett volna, nincs is ilyen információm, de teljesen szabályosan és jogszerűen is el lehet pazarolni egy szervezet pénzét.

Ugyanis ha megnézzük a társulat mérlegét, azt látjuk, hogy éves szinten nagyságrendileg közel 10 millió forintos bevétel van, de ugyanennyi a ráfordítás is. Tényleg az a baj, hogy a tagok nem adakoznak eleget, vagy itt valami rendszerszintű probléma van? A ráfordítás jelentős része ugyanis a működésre megy el (több mint 3 MFt csak a bérköltség, szintén több mint 1MFt helyiségbérleti díj. És még mindig 130 fő – a tagság harmada – papíron kapja évi 6 alkalommal a Tájékoztatót, mert nem hajlandó emailben elolvasni azt, a vezetőség meg nem meri beszüntetni a postázást. Ez például nem csak költséget, de felesleges munkát is generál.)

a) Addig nincs értelme a hordóba vizet önteni, amíg az lukas. Ha nem tudjuk felterelni a hordónkhoz a Szinva patakot, hanem vödörrel akarjuk hordani bele a vizet,  akkor javasolt először betömni rajta a lukat.

Bármilyen fájó kimondani, de az MKBT-nek jelenleg nincs lehetősége fizetett alkalmazottat és ilyen drága albérletet fenntartani. De nem csak most nincs, hanem már 15 éve sem volt. Az azóta így elfolyt pénzből már egy elegáns saját székhelyet lehetett volna vásárolni a Társulat számára.

Szerintem vannak, akik egy-egy részfeladatot szívesen elvállalnának ingyen is abból a sokrétű feladatrendszerből, amit egy szervezet működtetése jelent. Amit egy főállású alkalmazott egyedül végez, ugyanazt mondjuk tíz ember felosztva hobbiképpen is megcsinálhatja, és így a Társulat működése nem csupán fenntarthatóbb, de még sokkal demokratikusabb is lesz. (Kérdés persze, hogy ez cél-e.)

Ami pedig a helyiséget illeti, tisztelettel meg kellene kérni a DINPI-t, hogy legyen szíves méltányosságképpen jelképes összegért biztosítani azt a Szemlőhegyi-barlangi székhelyet a Társulat számára.

Elvégre a DINPI állami szervként gazdálkodik az állami vagyonnal, nem indokolt tehát, hogy a közhasznú Társulat számára piaci áron adja ki azt a helyiséget, ami már akkor is állt,  amikor a DINPI még nem is létezett. Ha ez nem lehetséges, akkor más helyet kell keresni, negyedennyi pénzért.

Ezzel a két lépéssel a Társulat anyagi biztonsága mintegy varázsütésre máris megvalósulna, és innét kezdve lehetne bármi egyébről beszélni.

b) A hordó lukainak számbavétele után vessünk egy pillantást, csak érdekességképpen, a hordóba terelhető patakokra is.

Arra nyilván nem lehet számítani, hogy az állam hirtelen a barlangászatot fogja a foci helyett kiemelt nemzeti sportként támogatni,

ugyanakkor mégis időről időre meghökkentő összegű, többszázmilliós beruházásokat látunk itt-ott kiplakátolva, amelyeknek általában már a nevét kiolvasni is nehéz. Ezen projektek zöme persze az idegenforgalmi barlangok újítgatásáról szól, de azért a nemzeti park igazgatóságok barlangtani szakreferensei bele szoktak tudni szuszakolni néhány olyan feladatot is, amely a kiépítetlen barlangokkal kapcsolatos, ezáltal szükségszerűen barlangász egyesületek bevonását igényli.

Ezek az asztalról lehulló morzsák is sokszor elérik a millió forintos, néha akár a több-tízmillió forintos méretet, ilyen módon csak az elmúlt tíz évben is már több MKBT-székháznyi összeg vált a megélhetési barlangkutatók koncává. Nem azt javaslom, hogy a Társulat vállalkozzon, de azon érdemes lenne elgondolkodni, hogy

szigorúan a lyukak betömése után – egy jól felépített stabilizációs tervvel előállva indítson egy gyűjtést, de ne a jövedelem nélküli fiatal barlangászok, hanem azon “szpeleoligarchák” körében, akikről tudva levő, hogy olyan tevékenységet végeztek (a legtöbbször jogszerűen!) amelyekkel bizonyos részben a barlangász közösségnek (vagy annak egy részének) a munkáját, tehát elődeiknek és társaiknak az érdemeit tették pénzzé, és akik a bevételeiket firtató kérdésekre jellemzően a leghangosabban kiabálják, hogy “ahhoz senkinek semmi köze!”.

Ha pedig már megvan az MKBT kétszintes szecessziós székháza a Rózsadombon, akkor létre lehetne hozni egy “feltárási alapot”, amelybe be lehetne gyűjteni a hasznos tevékenységekre specializálódott kollégák önkéntes támogatásait, és pályázat útján szétosztani azok között, akik a hasznos tevékenységek helyett a feltáró kutatással foglalkoznak.

Ahhoz azonban, hogy azok, akik ezen bevételek fölött rendelkeznek, akár egy töredékéről is lemondjanak, először (fontos a sorrend!) bizonyítani kellene, hogy a motor üzemképes, és hogy a volánnál ülők tudnak vezetni.

3. A Társulat szervezeti felépítése teljesen független a valóságtól.

Ha már a szövetségi létforma kérdése kapcsán úgy is foglalkoztunk az alapszabállyal, érdemes a társulat az egész struktúráját áttekinteni.

Általában az alapszabályok közös jellemzője, hogy teljesen függetlenül az egyesület tevékenységétől, legyen az akár bélyeggyűjtő, akár siklóernyős, akár gombász egyesület, ugyanazok a klisék vannak benne, amelyeket jellemzően senki nem olvas el, gyakran még az sem, aki összeollózta.

Ez nem probléma egy kis baráti körnél, de egy országos szakmai szervezet esetében a valóságra nem illeszkedő alapszabály eleve esélytelenné teszi a helyes működést.

Az alapszabályban ugyanis különféle tisztségek és szervek vannak felsorolva, amelyekre lehet jelentkezni és szavazni, ugyanakkor az itt definiált tisztségek nincsenek összhangban a barlangkutatás tényleges struktúrájával.

És itt nem csupán formaságról van szó, hanem magyarra fordítva arról, hogy a barlangász közösség minden irányítási pontja, tehát minden kulcspozíciója kikerült már a Társulat (a Közgyűlés) ellenőrzése alól,

sőt nekem az a benyomásom, hogy ez az illetékeseknek fel sem tűnt, vagy ha igen, akkor megpróbálták nem tudomásul venni, mint a kisgyerek, amikor otthon nem meri elmondani, hogy az iskolában elvették valamijét.

Mik ezek az irányítási pontok?

a) A külső kommunikáció:

A barlang.hu honlap jeleníti meg a külvilág számára a Társulatot. Ezt a honlapot többen is szerkesztik, akiket senki nem választott meg erre a posztra, mivel ilyen poszt nem is létezik. Ennél fogva a honlap tartalmáért senki nem tartozik felelősséggel. Olyannyira, hogy egy ízben az MKBT vezetői azt felelték egy kérdésemre, hogy a barlang.hu nem is a Társulat honlapja, hanem egy magánemberé. (Aki persze tagja a társulatnak…) A külvilág felé a Társulatnak a barlang.hu-n kívül más bejáratott csatornája nincs, a folyóirata több éves késéssel jelenik meg, és a nemrég elindított youtube csatornáján lévő videók(?) esetében a 200 feletti nézettség ritkaságszámba megy, és a rendezvényeit laikus körökben nem hirdeti. (Egyébként ezek felelősei sem választhatók.) A névlegesen az MKBT hatáskörébe tartozó néhány megjelenésről, mint például, hogy melyik barlangász egyesület végezhet kizárólagos propagandát a Felfedezők Napján, szintén nincs sem demokratikus döntés, sem fellebbezési lehetőség.

b) Az adatok tárolása, kezelése, nyilvánosságának biztosítása.

A barlangkutatás dokumentumainak halmazát Országos Barlangnyilvántartásban a Minisztérium folyton változó nevű osztálya kezeli, úgy ahogy. Bár véletlenül itt is a Társulat tagjai ülnek, őket értelemszerűen nem lehet sem választani, sem számonkérni.

c) A belső kommunikáció

A barlang levelezési lista  a teljes hazai barlangász közösség elsődleges szakmai fóruma, és mint ilyen, teljes információs monopólium. (Van ugyan az MKBT-nek is saját listája, de az csak hírlevélszerűen működik, azon eszmecsere folyni nem szokott, a Társulat vezetői is jellemzően az előbbi listán kommunikálnak.) A listát a társulat egyik tagja alkotta meg, és csak utólag döbbent rá, hogy egy csodafegyvert hozott létre, amelyet azóta  rátermettebb kollégák átvettek, és vígan működtetik, anélkül, hogy ezzel bármiféle szabálynak meg kellene felelniük.

d) Engedélyezés.

A barlangok látogatásának, kutatásának, hasznosításának engedélyezése a folyton változó állami szervek (törvényben rögzített) feladatköre, ezt a Társulat hatáskörébe vonni délibábos álom volna.

e) Az oktatás.

Az állami szervek által kiadott engedélyekhez szükséges túravezetői illetve kutatásvezetői jogosultságot adó, államilag elismert tanfolyamokat a hagyomány szerint az MKBT szervezi. Pontosabban az Oktatási Szakosztálya, amely gyakorlatilag már független szervezet. Ez volt az egyik utolsó működő henger az IFA motorjában, amelyet (nyilván nem ok nélkül) kiszereltek belőle kb. 10 évvel ezelőtt.

f) Fegyelmi Bizottság.

Ilyen elméletben létezik, gyakorlatban azonban még nem találkoztunk a működésével. Pedig – mint a viccben – igény az volna rá.

Mert a hazai barlangász közösségben jelenleg az egyetlen szabály az erősebb kutya elve, a Társulat pedig meg sem próbál rendet tenni, csak arra koncentrál, hogy megfelelően ügyeskedve lehetőleg a győztesek oldalán kössön ki. Ennek ékes példája az idei barlangnapok “zseniális” helyszínválasztása, amelynek igen erős szpeleopolitikai üzenete van.

A barlangkutatás olyan tevékenység, amelynek során konkrét, kézzel fogható érték keletkezik: a feltárt barlang. A barlangot ezután lehet továbbkutatni, lehet hasznosítani, lehet vele dicsekedni, lehet vele csajozni. Ajtóval le lehet zárni, és azután jól el lehet venni.

Összehasonlításképpen: olyant még nem hallottunk, hogy egy siklóernyőstől elvették este, amit aznap repült, vagy olyant sem, hogy kizárták az egész levegőből. Nem (csak) a barlangászok eredendő gonoszsága okozza tehát a problémát, hanem a tevékenység különleges jellege és a jogi szabályozás fogyatékossága.

A természetvédelmi rendelet nem szól a feltárók jogáról, hanem a tulajdonosi jogokkal együtt a Nemzeti Park Igazgatóságokra bízza azt is, hogy kinek engedik az ottani kutatást vagy bármi egyebet. Márpedig a feltáró jogainak a biztosítása elengedhetetlen lesz az igazi megújuláshoz.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy hátradőlhetünk, mondván, hogy úgyse tehetünk semmit. Hiszen a barlangokat (talán egy kivételtől eltekintve) nem a barlangász közösségen kívüli erők, valamiféle gonosz, öltönyös háttérhatalom szokta elvenni a felfedezőktől, mivel ők különösebben sokat úgysem tudnának vele kezdeni.

Az Igazgatóságok esetleges méltánytalan döntései mögött rendszerint saját kollegáink, barátaink, kutatótársaink állnak (akik nagyon is tudnak a barlanggal mit kezdeni).

Ezért szükségesnek tartom egy részletes etikai szabályzat összeállítását is, továbbá  állandónak és a közgyűlés által választottnak fegyelmi bizottság létét, amelynek kizárólagos jogkörrel kell rendelkeznie például a barlang levelezési listáról való esetleges letörlés, vagy a kutatásvezetői tanfolyamról való kizárás, vagy a barlang.hu-n való publikálás jogának a megvonása felett, jelenleg ugyanis ezeket a jogokat a Társulat egyes tagjai önkényesen gyakorolhatják, és semmilyen társulati szervnek nem kell róla számot adniuk.

Emellett ennek a bizottságnak aktívan meg kellene próbálnia közbelépni a konfliktusok rendezése érdekében, hogy a barlangászok egymás elleni hadakozásra elpazarolt erőforrásai inkább a közös cél érdekében legyenek bevetve.

Hogy a Brian élete című film idevágó részletét idézzem: “Testvéreim! Nekünk nem egymás ellen kell harcolnunk! Van közös ellenség!”

 

A közös ellenség nem a Júdeai Nemzeti Front, nem is a rómaiak, nem is a Nemzeti Parkok, és nem is valamelyik tagtársunk, hanem a feltáratlan barlangok, amelyeket meg kell hódítani, és amelyekből (szerencsére) egyelőre minél többet fedezünk fel, annál több lesz hátra.

A forrásokat sem egymás elől kell elvenni, mivel a barlangászat szép oldalának a jobb bemutatása által (ami a mai technika világában nem akadály) a társadalomból a jelenlegi erőforrások sokszorosát lehetne kinyerni, mind emberi, mind pedig anyagi értelemben.

A barlangász csoportok közötti egészséges és tisztességes verseny az egész szakma virágzását hozhatná el.