Folytatódik a Vacska-barlang – a Don-kanyar

Az idei év első továbbjutása történt a tegnapi napon, az új rész a tavaly nyáron feltárt FiFa-ág alján nyílik. Az új rész járatai egy hasadék mentén helyezkednek el, amely végig ismert részek felett illetve alatt halad, tehát a sokat emlegetett Anomáliához nem lettünk közelebb. Az új rész hossza kb. 100 méter.

A 2012 nyarán feltárult Fifa-ág alsó végpontját még ősszel kezdtük el bontani, elég zűrös végpont volt, huzat nélkül, de a denevérek egyértelműen kijelölték az utat a lecseppkövesedett agyagdomb feletti légrésekben. Egyéb feladataink miatt csak most került sorra a bontás folytatása, ami pár óra múlva meg is hozta a várt eredményt. Ekkor visszamentünk a többiekért (akik egy korábbi szűkület tágításán dolgoztak), és együtt derítettük fel a további szakaszokat.

Egy kürtőben felmászva egy heliktitbokros és denevér-kijelöléses rést hagytunk el, vélhetőleg ez a közelben lévő másik fifa-ági végpont, a Kaktuszerdő ellentétes oldala, majd a kürtőnk elszűkült, és egy kis beszorult kő kiütése után rettenetes derékszögű kanyarulatban kellett felpréselni magunkat. Küzdelmeink során találtam ki, hogy a szűkületet Don-kanyarnak kereszteljük, az éppen aktuális évfordulóra való tekintettel, itt azonban szerencsére mi kerekedtünk felül, hamarosan ketten átjutottunk, és felülről kitágítottuk kétszeres szelvényűre, de a többieket még így is tolni meg húzni kellett.

Fent egy újabb, ezúttal nagyon erőteljesen kijelölt bontási pontot találtunk, másik irányban azonban tágas hasadék-terembe lehetett besétálni, ekkora terem a T-ág bejárata óta még nem fordult elő, és a teteje is kőtömbök alkotta álmennyezet volt csupán, melyen nagy lukak sötétlettek, valamint egyenesen tovább akadálytalanul lehetett haladni a hasadékban, melynek az alját agyagdomb alkotta, a tetején viszont kürtők nyúltak felfelé, ezekbe fel is mászkáltunk, és két olyan helyet is találtunk, ahol kisebb küzdelem árán tovább lehetett volna menni, azonban az időnk elfogytával visszafordultunk.

 

Könyvjelzőkhöz permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>